2010. február 3., szerda

Tündérnevek


Miért van az, hogy akárhány mesébe is kezdek bele, a nevek kitalálásával mindig bajban vagyok? Egész álló nap szenvedtem azzal, hogy a tündérkéimnek aranyos, jellemükhöz illő nevet találjak, és meg kell valljam, korántsem olyan egyszerű, mint azt egyesek gondolnák! Mert nagyon sok mindenre oda kell ám figyelni, például hogy tényleg passzoljon a személyiséghez, és valamiképp utaljon is rá, de azért legyen könnyen kimondható, megjegyezhető, mert a gyerekek nem szeretik a bonyolult neveket. És akkor még a nekik való stílusról nem is beszéltem. Mert nem hívhatok egy kisgyerekeknek szóló mesében egy tündért Gwendolynnak, vagy Norsaranaelnek, mert azért mégiscsak. Szóval tényleg nem kis dolog ez, de végül csak sikerült megoldanom, bár még így is van jó pár szereplőm, akiknek még nem találtam ki nevet.


Egyébként olyan érdekes dolog ez a meseírás. Mert miközben írom, nagyban agyalok azon, hogy minél élvezhetőbb és kalandosabb legyen a cselekmény, de amikor átolvasom az írottakat, már átlényegülök olvasóvá, és úgy tudom élvezni a történetet, mintha kívülálló lennék. Holott pontosan előtte pár perccel én magam írtam meg, tudom, hogy mi fog történni! Nagyon jó érzés ez, igazán. Egyébként az elmúlt hónapokban találtam néhány jó kis történetet, ilyen például a Narnia Krónikái, a Spiderwick Krónikák, és az abszolút győztes, a Fairy Oak. Nem is tudom mikor olvastam annál bájosabb mesét. Ezek a művek azért reményt ébresztenek bennem, hogy vannak még igényes történetek is, no és persze ihletet adnak a saját munkáimhoz. Ha pedig már minden részletet alaposan kidolgoztam, jöhetnek a szereplő-rajzok. Sok lesz ezekkel a munka, de igazán megéri, pláne ha élvezem is csinálni :)


5 megjegyzés:

  1. Szia!

    Te is illusztrálod a meséidet? Ezeket a gyönyörű rajzokat ki készítette?
    Ne félj jönnek majd azok a nevek! :)) Várom a tündérmesédet, nagyon kíváncsi leszek rá!!
    Szép hétvégét kívánok Neked!

    VálaszTörlés
  2. Igen, úgy tervezem, hogy majd én illusztrálom a meséimet :) Még csak pár rajzom van, de sokat kell még rajtuk dolgozni, hogy könyvbe illőek legyenek. Ezeket a rajzokat pedig Janna Prosvirina készítette, van honlapja is, ha érdekel nézz utána, csodaszép munkái vannak!
    A mesémmel pedig köszönöm, haladgatok, csak azok a fránya nevek... :D Meg szeretek mindent aprólékosan, részletesen kidolgozni, és ez időbe kerül. De sebaj, a végeredmény igazán megéri :)
    Minden jót!

    VálaszTörlés
  3. Ígéretesek lesznek a rajzok én tanusíthatom ;) itt a szép rajzra gondolok amit kaptam tőled. :)

    VálaszTörlés
  4. Még csak most olvasgatom vissza az írásaidat, tetszik! :)

    Kommentben írtad, hogy min dolgozom. Válaszoltam is, hogy négyszemközt (vagy inkább húszujjközt) elmondom, ha írsz a tipegozombi kukac gmail pont com címre.
    Kerestem elérhetőséget hozzád, csak nem találtam.

    Az írásaimat pedig, amit eddig elkövettem, és nem feltétlenül illik a blogom profiljába, itt elolvashatod, ha lesz kedved:
    http://adtaylors-fantasy.gportal.hu/

    Amúgy én is mindig a nevekkel bajlódom. Lehet, hogy hülyeség, de néha tündeszótárt szoktam forgatni, vagy finn-magyart. Aztán alakítgatok. Ami tetszik, azt kiírom, hátha később fel tudom használni.

    Ha egyszer lesz könyvem, ami illusztrálható, azt biztos, hogy én is magamnak csinálnám. :)

    VálaszTörlés
  5. Olyan szépek ezek a tündéres képek! *.*

    VálaszTörlés