2010. február 1., hétfő

Első




Végre eljött ez a pillanat is; megírom az első, hivatalos bejegyzésemet!


Miért is adtam internetes naplóírásra a fejemet? Mert jól esik kiírni magamból a gondolataimat. Nem fontos egyáltalán, hogy mások is olvassák-e majd, ezt inkább csak a magam örömére csinálom. Az írás már kislány korom óta átsegített jobb és nehezebb napokon, úgyhogy remélem ez a továbbiakban is be fog válni. Meg aztán, hiányzik az, hogy a saját oldalammal foglalkozhassak, ami mind külsőségekben, mind tartalom szempontjából olyan, amilyen én vagyok. Régen, amikor még fent voltam a hotdog nevezetű közösségi portálon, nagyon élveztem a profil oldalam csinosítgatását, de aztán sok minden változott az életemben. Most viszont újra írhatok, rakosgathatok be szép képeket, és nem utolsó sorban gyönyörködhetek mások blogjaiban is.

Hogy miről is fog az én kis Mesevilágom szólni? Semmi különösről, csak rólam, a hétköznapjaimról, az életemről. Azt hiszem egy kicsit furcsa jelenség vagyok a mai világban, mert régimódi, álmodozó, és reménytelenül romantikus vagyok. Sokak szerint naív is, de szerintem csak optimista :) Imádom a meséket - no nem ezeket a mai fajtákat, amiket agyra-főre sugároznak a tévében. Nem szeretem a csúnya, durva, gúnyolódó meséket, én még a jó öreg klasszikusok híve vagyok. Egy mesében legyenek tündérek, hercegnők, kis gömböcök, meg legkisebb királyfik. Én magam is írok, mióta az eszemet tudom. Nagyon szeretem a gyerekeket, ezért is élvezem a mesélést, hisz a kettő kötődik egymáshoz. Imádok kreatívkodni, és ha nem leszek lusta, akkor majd teszek fel képeket is az alkotásaimról. Leginkább rajzolni és varrni szoktam, utóbbiból gobelineket és keresztszemeseket, de a későbbiekben szeretném feltenni más jellegű munkáimat is (pl. rongy-és fakanál babák, meg hasonló gyerkőcös dolgok).



Végezetül talán csak annyit, hogy lelje mindenki akkora örömét a soraim olvasásában, mint amennyire én élvezem írni őket. Ám ne számítsatok modern, megfontolt és kiszámítható bejegyzésekre. Ezek helyett kaptok csillámporos tündérmeséket, három kívánságot, és igazi elvarázsolt birodalmat.
Jó olvasgatást!

2 megjegyzés:

  1. Szia Kedves Szilvi,

    Örülök hogy szóltál a blogodról, gyönyörűen írsz, csodásak a képek, és a stílusod is remek.

    puszillak

    Andi/newcomer

    VálaszTörlés
  2. Szia Szilvi!
    Megkezdtem az utazásomat a blogodon, így hát vissza mentem az időben és kikerestem a legelső bejegyzésedet, végig akarom olvasni az összes bejegyzésedet! Gondoltam, beköszönök most hozzád egy komment formájában! :)
    Nagyon tetszett ez az első bejegyzésed is, úgy érzem, izgalmas-olvasmányos utazásban lesz részem a Mesevilágodban! ^^

    Legyen szép napod!
    Prini/Heni

    VálaszTörlés