2010. november 27., szombat

Esett a hó!




Végrevégrevégrevégre!!!! Leesett az első hó, és én majd kiugrok a bőrömből örömömben ^^ Már nagyon vártam! Persze az első hó mindig hamar elolvad, de még ha nem is olyan tartós, akkor is azt jelenti, hogy talán innentől kezdve számíthatunk a jó kis télies időre :) Egyébként én nem reggel vettem észre, hanem már hajnalban, és már akkor nekiálltam ujjongva örömködni (kis családom legnagyobb örömére). Felébredtem valamire, aztán mikor visszabújtam a párom mellé közölte, hogy történt valami az este folyamán, aminek másnap reggel nagyon fogok örülni. Persze nem tudtam addig várni, ezért villámgyorsan elcsörtettem az ablakig (miközben felborogattam a szobánk berendezésének 90%-át), félrehúztam a függönyt, és lám; rengeteg hav! :D Megfeledkezve arról, hogy hajlani 4 óra van elkezdtem örömtáncot járni, ujjongtam, visongtam, és nem győztem bámulni a gyönyörűséges tájat. Hogy én mennyire imádom a telet és a havat, azt nem tudom szavakba önteni. Ha rajtam múlott volna, akkor simán lemegyek mezítláb, zebrás pizsamában havat tapicskolni, de persze van nekem egy nálam jóval megfontoltabb szerelmem, aki visszatartott ezen szándékomtól. Sebaj, lesz még alkalmam bepótolni (nálunk már eléggé olvadozóban van), és akkor jöhetnek a végeláthatatlan hógolyó csaták, hóember építés, meg nagy séták a csodaszép időben :) Jaj, annyira szeretem a havat! Már most olyan volt, mintha csillámporral szórták volna be az egész környéket, csak úgy szikrázott és ragyogott minden! Ilyenkor úgy érzem magam, mintha egy ékszerdoboz lakója lennék :) És természetesen a karácsonyi hangulatom is felélénkült, bár én már a karácsony elmúltának másnapján a következőről ábrándozom ^^ Mostantól jöhet a forró kakaó, a forralt bor, a sült gesztenye meg a fahéjas kürtöskalács :P

2 megjegyzés:

  1. :) ez édes volt!! :D
    én is korábban észrevettem már a havat amúgy :D hajnali 3kor felébresztett párom újrainduló számítógépe és akkor nézem hogy milyen fura odakinn...úristen havazik!!!!!!!!
    most is havazásban jöttem haza, ropogott a hó a talpam alatt, imádom :)))
    végre!!!

    VálaszTörlés
  2. Én is imádom a havas időt, csak most annyira sajnálom, hogy nem nagyon marad meg, folyton szétveri az eső :( Tegnap is csodaszép hóesésben jöttünk, ropogott a hó a talpunk alatt, sőt, még csúszkáltunk is, aztán most reggelre semmi sem maradt belőle :( De azért reménykedem, hogy lesz még hó :)

    VálaszTörlés