2010. november 20., szombat

Reménytelen eset vagyok



Az egész úgy indult, hogy én csak az adventi koszorúmhoz szerettem volna venni néhány szép díszítő elemet, mint például szárított gomba, bogyók, csillámspray. De sajnos ha Szilvike beszabadul a Kreatív Hobbi boltba, akkor ott bizony könyörtelen pusztítást végez. Ez ismételten megtörtént. Koszorú díszeket egyelőre még nem kaptam, de ha már ott voltam, körbe kellett néznem (öreg hiba), és észrevettem egy tüneményes kis goblent. A képen egy bűbájos kislány hintázik, akinek hosszú, fonott barna hajában kék szalagok lobognak, a ruhácskája is kék, és a háttérben zöldell az a fa, amin a hinta lóg. Egy kedves barátnőm, Barbi kíséretében mentem, aki persze egyből tudta, hogy hiába nézelődök még, úgy is ezt fogom választani, és igaza is lett. Szerelem volt első látásra ez a hintázó leányzó, folyton visszatértem hozzá, végül pedig megvettem. Horror összegért természetesen, mivel elég nagy goblenről van szó, ilyen nagyot még nem is csináltam. De most komolyan, melyik hímzés-mániás, romantikus lélek tudta volna ott hagyni azt a gyönyörűséget? Muszáj volt elhoznom! Az más kérdés, hogy a szüleim és a párom is jól le fognak cseszni, amiért nem bírtam magammal, de hát istenem, nem tudtam ellenállni! Könyörgöm, valaki állítson meg! :D (Barbi, ha legközelebb megyünk, ne hagyd, hogy elcsábítson a sötét oldal!) Na jó, igazából egyáltalán nem bánom, nagyon boldog vagyok, hogy megvettem, és élvezettel fogom kivarrni. Már alig várom, hogy a falamon díszelegjen ^^ Persze a barátnőm sem távozott üres kézzel, ő egy mediterrán hangulatú tájképet nézett ki magának, amihez ezúton is szeretnék jó szórakozást és sok sikert kívánni, remélem élvezettel készíti majd el! :) Ezen kívül ahhoz a tömérdek mennyiségű könyvhöz is jó szórakozást szeretnék kívánni, no meg kitartás, mert ha jól emlékszem én most öt könyvet sóztam rá, és otthon még várja őt másik három, így összesen nyolc kötetről beszélünk. Sebaj, könyvből sosem elég, és nagyon remélem, hogy mindegyik tetszeni fog neki! :) Ó, és ezúton köszönöm neki, hogy megihletett, mert a rajzai láttán nekem is kedvem támadt rajzolni.
Hát, mit is mondhatnék még? Ez eddig egy nagyon jó nap :)

2 megjegyzés:

  1. Köszönöm az eltöltött délelőttöt, huh nagyon megdobtad a kedvem! Én is jó szórakozást kívánok a gobleinhez :) Aztán rajzol sokat!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szívesen, úgy látszik kölcsönösen jó hatással vagyunk egymásra :) A rajzolás miatt ne aggódj, hamarosan neki is lendülök, csak most még hímzek :D

    VálaszTörlés