2010. december 12., vasárnap

Legutóbbi olvasmányaim







Az elmúlt napokban két csodálatos könyvet volt szerencsém olvasni. Az egyik a Végtelen történet Michael Ende-től, a másik a Fairy Oak sorozat 4. része, a Grisam kapitány és a szerelem. Mind a két könyvet rég óta meg akartam már szerezni, és most, hogy megvannak és ki is olvastam őket, kijelenthetem, hogy gyűjteményem legértékesebb darabjaivá léptek elő. A Végtelen történet maga a varázslat. Képtelen voltam letenni, egyszerűen csak olvastam és olvastam, néha még levegőt venni is elfelejtettem, úgy magába szippantott Fantázia világa. Valami bámulatosan jól felépített történet, nem is tudom, hogy találkoztam-e már valaha ennyire jól kidolgozott, mégis érthető mesével. Sajnáltam is, hogy a Végtelen történetnek egyszer mégiscsak vége szakadt, mármint a papíron, mert aki olvasta a könyvet az tudja, hogy bármikor elmehet Fantáziába és új kalandokat élhet át. Mégis, jó lett volna még tovább olvasni :) A Fairy Oak 4. kötetét pedig már úgy vágytam, hogy azt szavakkal szinte ki sem tudom fejezni. Elméletileg október végén kellett volna megjelennie, én pedig pontban a megadott napon ott voltam az első Libriben, de sajnos akkor még nem volt kapható, így várnom kellett. De szerencsére most már meg van, és egy nap alatt ki is olvastam (ha nem kellett volna közben dolgoznom, akkor azt hiszem körülbelül 2 óra lett volna csupán). Hát, most sem csalódtam Elisabetta Gnone-ban, ismét bűbájos mesét sikerült írnia. A rajzok és a képek valami imádnivalóak és egyben gyönyörűek, a történet ismét izgalmasra sikeredett, és most megint ott tartok, hogy mikor jön már a következő rész? :D Nem tudok betelni Fairy Oak falujával, a bájosan ódon hangulattal, amit magából áraszt, és a kedves szereplőkkel sem, akik még jobban a szívemhez nőttek. Mivel "sajnos" visszakaptam a kölcsönbe kapott összes Fairy Oak könyvemet a barátnőmtől, attól tartok ismét nekiveselkedek és ki fogom őket olvasni. Hogy hanyadjára? Már nem számolom. De az utóbbi időben olyan sokat költöttem könyvekre, hogy most egy picit pihentetnem kell a pénztárcámat, ezért valami olyat kell olvasnom, amit már egyszer kiolvastam. A Fairy Oak erre tökéletes, mert habár kismilliomodjára veszem kézbe, még sem tudom megunni, újra és újra visszavágyok Zöldlapályvölgybe. Tudom-tudom, túl sok bejegyzésemben áradozok erről a könyvről, de ha egyszer annyira imádom! Olyan kevés könyv van manapság, ami újonnan íródik, mégis értékes és kedves, hogy ha egy ilyennel találkozom, az nagyon megmarad a szívemben, Fairy Oak pedig ehhez nagyon jól ért. A másik része pedig a dolognak, hogy nagyszerű ihletet is ad a saját mesémhez. Ezer és ezer köszönet az írónőnek, amiért kipattant a fejéből ez a tündéri mese!
És akkor egy kis mellékes megjegyzés még; végleg lecseréltem a földig érő szövetkabátomat egy térdig érő változatra. Elegem lett abból, hogy az emberek a tömegközlekedésen folyamatosan megtapossák, vagy hogy az alja fölszedi a létező összes sarat az utcákon. Tegnap például sikerült a buszról úgy leszállnom, hogy valaki jól megtaposott, ettől elvesztettem az egyensúlyomat, elestem, és mikor feltápászkodtam vettem csak észre, hogy elszakadt a kabátom. Na mondom hurrá. Úgyhogy még aznap beszereztem magamnak az új szövetkabátomat, ami legalább olyan szép és elegáns, mint az első, csupán nem olyan hosszú. Remélem kevesebb gondom lesz vele, mint az előzővel. Most viszont megyek, mert még dekorációt kell készítenem, és még a mézeskalács sütése is rám vár. Persze mind a kettő nagyon kellemes tevékenység, csak így, hogy szombaton is dolgoznom kellett még picit fáradt vagyok, de ezekhez azért van erőm :) És ha már ennél tartunk, akkor mindenkinek kellemes karácsonyi készülődést kívánok, hiszen már csak 12 nap van karácsonyig!!!! :)))

4 megjegyzés:

  1. Juhu, bizony nyakunkon karácsony, de sajnos nekem nincs nagyon hangulatom hozzá, pedig egyfolytában ünnepi zenét hallgatok...de semmi...valami hiányzik, valahogy üres most itthon az ünnep, meg talán a sok dolog is ami ért nem hozza ki belőlem, de vannak apró örömeim, például, hogy állandóan nyerek valamit..:D És igen a könyvek a legjobbak a világon!

    VálaszTörlés
  2. Az az érdekes, hogy most még nekem sincs annyira karácsonyi hangulatom, pedig nagyon szeretném. De ez talán csak azért van, mert mostanában folyton rohantam és nem volt időm átszellemülni a karácsonyhoz. Mostantól megpróbálok egy picit lassítani, hogy élvezhessem ezt a jó kis télies, ünnepi hangulatot. A nyereményeidhez pedig még egyszer gratula, esküszöm mostantól én is gyakrabban nézegetem a moly-t, csak még szokatlan, hogy arra is kell figyelnem :)

    VálaszTörlés
  3. Én is nyertem egy könyvet :) meg várom a Rama süteményes könyvet is.
    Nekem szerencsére meg van a karácsonyi hangulatom, főleg a szombati nap után, mikor olyan szépen esett a hó és sétáltam a kivilágított utcákon, karácsonyi vásárban :))
    De ez sztem tényleg azon is múlik hogy mennyire van elhavazva az ember munkával.
    Holnap megyek be a múzeum munkaügyijébe akkor még több dolgot tudok majd és aztán írok beszámolót neked :)

    VálaszTörlés
  4. Remélem legközelebb már én is nyerek valamit :)
    Egyébként most már újra karácsonyi hangulatom támadt, csak volt egy időszak, amikor egy picit fásultabb voltam, de most már szerencsére elmúlt :)

    VálaszTörlés