Véres Vasárnap

Azt hittem, hogy nyugis, békés éjszakám lesz. Hát, tévedtem. Viktornak sikerült kábé 15 perccel ezelőtt úgy elvágnia az ujját a nagykéssel, hogy kis híjján lenyeste azt. Az egész úgy kezdődött, hogy az én kis szerelmem szeretett volna inni egy kis citromos búzasört, ezért nekiállt citromot szeletelni. Csakhogy a nagykés pont előtte lett megélezve, a citromnak meg nagyon kemény volt a héja, így a kés megcsúszott rajta és keresztül vágta Viktor bal mutatóujját. Én mindebből csak az éktelen csörömpölésre, placcsanó és fröcsögő hangokra, illetve Viktor ordítozására lettem figyelmes, és mikor kiértem a konyhába láttam, hogy tiszta vér a padló, a drágám meg épp azon igyekezett, hogy ne spricceljen szanaszét a vére. Jó mélyen elvágta magát, vagy tíz percig tartott, mire el tudtuk állítani a vérzést és sikerült bekötöznünk. Mind a ketten rendesen megijedtünk, mert őszintén szólva egyikünk sem látott még ennyi vért egyszerre - tényleg rengeteg volt, jó sokáig tartott, mire fel tudtuk takarítani. Nem értem, Viktorral miért történnek folyton ilyesmik? Egyszer leégeti a körmöt az ujjáról, máskor belekönyököl a 450 fokos forrasztópákába, most meg kis híjján levágja az ujját. Komolyan, még nem volt olyan hét, hogy ne ápoltam volna rajta égési vagy egyéb sérüléseket! :D Hihetetlen ez a pasas... Azért persze imádom, csak nagyon rám tudja hozni a frászt, bár szerintem most ő is legalább úgy megijedt, mint én. Holnap reggel átkötözöm neki, aztán majd este is, ha hazaér. És mi volt az első gondolata a baleset után? Hogy nem fog tudni rendesen játszani a számítógépen! :D

Tavaszra várva

Hát mit ne mondjak, most már igen erősen szeretném azt a jó kis tavaszi enyhülést, amit már olyan régóta ígérgetnek a meteorológusok. Helyette azonban más sincs, csak hideg, meg nyirkosság, holott most már a fagyoskodó világnak fel kéne lassan olvadnia. Milyen érdekes, hogy annak ellenére mennyire imádom a telet és a hideget, most sóhajtva ácsingózok a tavasz után - hiába, még én is megelégelhetem a kedvenc évszakom :P Tudjátok mire vágyom? Virágokra, illatfelhőre, színekre, puha selyemszirmokra, zsenge, zöld fűre és bárányfelhőkre. Most csupa szentimentális, csöpögősen romantikus dolog jut az eszembe, mint például az, hogy vadvirágot tűzhessek a hajamba, hogy himbálóztassuk az összefont kezünket Viktorral egy nagy séta alatt, vagy hogy a tincseim közé befújjon a balzsamos tavaszi szellő. És világos, pasztell színeket, romantikus mintákat szeretnék magamon viselni, meg édes kis topánkákat, amiknek kerek az orruk és kopog a sarkuk.

Apróságok

Nagyon rég óta gondolkoztam a dolgon, és a tegnapi nap folyamán végül meg is tettem; töröltem magam az iwiwről.
Az oka leginkább az, hogy semmi értelmét nem láttam, és olyan oldalon nem szeretnék fent lenni, ami számomra semmi kellemeset és hasznosat nem nyújt. Elméletileg régi ismerősökkel lehetne felvenni a kapcsolatot, de a tapasztalataim szerint a legtöbben csak minél több ismerőst próbálnak begyűjteni. Ezen kívül semmi más érdekességet nem láttam zajlani az oldalon, így letöröltem onnan magam. Most csupán két helyen vagyok fent, de ezeket szándékomban áll fent is maradni; az egyik a blogom, amit remélem még jó ideig vezethetek, mert jó érzés ide írni, a másik pedig a moly-os oldalam, ami a könyvek szeretetéhez köthető. Ennél több helyre nekem nincs is szükségem, nem kell se myvip, se facebook, se twitter. Ezeknek sem látom túl sok értelmét, úgyhogy inkább más dolgokban keresek szórakozást.
Ezen kívül miről is mesélhetnék? Bőszen olvasom a Büszkeség és Balítéletet, nagyon tetszik, habár nem egy könnyed olvasmány, legalábbis nem annyira, mint amikhez mostanában hozzászoktam. Ettől függetlenül nagyon tetszik Austen stílusa, és biztos, hogy még jópár könyvet el fogok tőle olvasni. Jut eszembe, megrendeltem magamnak Nora Robert másik írországi történeteit, a Tűz leányát, a Jég leányát és a Szégyen leányát. Valamiért imádom, hogy egy romantikus történet Írországban játszódik, úgyhogy kíváncsian várom ezeket a köteteket is.
Egyébként a napjaim most kissé "dáthásan" telnek. Vasárnap tartottunk egy nagy leltározást Viktorral, kidobáltunk minden felesleges kacatot, amit eddig "majd jó lesz valamire" címszóval megtartottunk, és hát ezzel rengeteg por is együtt jár. Én pedig baromira allergiás vagyok a porra, szóval most eléggé bedurrant az orrom. Úgy érzem magam, mintha a fejemet kitömték volna vattával, az orrom pedig inkább egy állandóan csöpögő csaphoz hasonlítható. Az arcomról meg jobb említést sem tenni, olyan katasztrofális állapotban van. Nem tudom miért, de akárhányszor náthás leszek, vagy hasonló mindig arcüreggyulladásom lesz, ennek eredményeképpen az arcom egyik fele (legtöbbször a bal) borzasztóan kipirosodik, nem beszélve az orromról. Most úgy nézek ki, mint egy foltos homár :S Bánatomra a smink sem segített túl sokat rajtam, mivel az állandó orrfújás folyamatosan leszedi rólam az alapozót, úgyhogy fölösleges ilyesmivel bajlódnom. Szóval most úgy nézhetek ki, mint egy viseltes felmosórongy, de nagyon igyekszem helyrejönni. Remélem pár nap alatt elmúlik ez az egész.

Elmélkedés

Nehéz most a szívem. Szomorú, fájdalmas érzések kavarognak bennem, amiktől nagyon nehéz szabadulni, és amiknek folyton folyvást a csapdájába esek. Nem tudok ellenük tenni, mert letámadnak és befészkelik magukat a lelkem legmélyébe. Úgy érzem, hogy az emberi negativitás szabály szerűen megbetegít. Mindig is pozitív felfogású ember voltam, aki a boldogságot, örömet, nyugalmat és békét keresi, és túlságosan érzékeny a haragra, dühre, gyűlöletre, utálkozásra, egyszóval a negatív töltésű érzésekre. Ennél fogva képtelen vagyok magam mellett elviselni a destruktív hozzáállású embereket, mert úgy érzem, hogy elszívják minden energiámat, elveszik belőlem az éltető örömöt, és a helyükön csak üresség marad. Mintha az emberek szeme, szíve és lelke már csak a rosszat, a romlottat, a fertőt látná, mintha másból sem állna a világ, csak ezekből a rossz dolgokról. Olyan kevés ember van, aki tud még örülni az életnek a maga természetes, egyszerű valójában, mert már mindent túlbonyolítunk. Miért van az, hogy lassacskán mindenki csak a rosszat lesz képes meglátni másokban, és a szép dolgokra az emberek szeme vakká válik? Annyira szomorú érzés ez... Úgy szeretném néha felvillantani az emberek szívében a lámpást, hogy igen, van még mibe kapaszkodni, még mindig rengeteg szép dolog van a világon, aminek örülni lehet, de mintha erre már senki sem vágyna. Mintha az emberek elfelejtették volna azt, hogy miként is lehet boldognak lenni. Én pedig hiába mutatnám az utat, hiába próbálkozom, a pusztító érzések már olyannyira beléjük ivódtak, hogy nem tudok értük tenni semmit. És akkor jön a kérdés; meddig próbálkozhat valaki azzal, hogy fényt gyújtson egy sötétben tapogatózó, szabadulni vágyó ember szívében? Meddig mehet el? Mert egy bizonyos határ után a jóakaró sérül. Önzőség az, ha sokadszori próbálkozás után feladjuk a küzdelmet, és inkább a saját, törékeny lelkünket mentjük, ami már rogyadozik a sok fájdalmas érzés alatt? Nem tudok dönteni. Nem tudom mit kellene tennem. Még mindig olyan buta világmegváltó gondolataim vannak, hogy felnyitom az összes ember szemét a világon, kinyitom szívük ablakát és beengedem életük sötét, poros szobájába a napfényt. Még mindig erre vágyom. Még mindig azt szeretném, hogy az emberek képesek legyenek olyan szépnek és varázslatosnak látni ezt a világot, mint amilyen valójában, és amilyennek én mindig is képes voltam látni. Nem egy utópisztikus, rózsaszín habfelhőbe burkolt álomvilágot akarok adni nekik, hanem a való életet, ami közel sem olyan borzalmas, mint amilyennek a legtöbben látják. A közeli szeretteimnél meg pláne, de néha pont velük van a legnehezebb dolgom. Talán az érzelmi kötődés az, ami gátat állít elém, mert náluk még inkább akarom, hogy lássák, amit én, hogy higgyenek abban, amiben én, és a sikertelenség, a kudarc élménye náluk még fájóbb, mint az idegeneknél. Miattuk sokat sírok, szinte kaparom a falat kínomban, hogy miért, miért nem tudsz úgy látni, mint én, hát nem látod, hogy jót akarok, hogy csak segíteni szeretnék??? (....) Nagyon nehéz dolog ez. És nem tudom mit kellene tennem. Engedjem el az embereket, hogy mindenki járja a maga választott ösvényét még akkor is, ha az sötét, nyirkos és hideg? Vagy avatkozzak be, hozzam a lámpásomat, és erőszakkal vezessem ki őket a fényre? Mi volna a helyes döntés? Létezik egyáltalán ilyen? Én már nem tudom. Csak azt tudom, hogy fáj ez a rengeteg negatív érzés, amit az emberek egymás iránt táplálnak, és képtelen vagyok elviselni őket. Egyszerűen nem megy.

Milyen igaz

Egy jó nap

Ma csupa kellemes dolog történt velem, és ez most nagyon feldobta a hangulatomat. Kezdődött az egész azzal, hogy csodaszép tavaszias idő volt ma, hétágról sütött a nap, szinte már kabát nélkül közlekedtem. Annyira jól esett a lelkemnek egy kis melegség, ráadásul már ott volt a levegőben az a hamisítatlan tavasz-illat is, amit úgy szeretek. Még nem érezni benne a virágokat, inkább csak egy kellemes, üde és balzsamos fuvallatról van szó, ami simogatja a téli álomból ébredő lelkeket - többek között az enyémet is :)
Ezután értesítést kaptam, miszerint megjött a rendelt könyvem, amit az előző bejegyzésemben is emlegettem. Viktor holnap megy el érte, és remélhetőleg hamar olvashatom is. Ezen kívül pedig megtaláltam a vaterán Nora Robert-től a Bűbájosok-at, ami a Tündérvarázs előzménye, és tesóm közreműködésének hála azt is megrendeljük. Remélhetőleg hamar megkapom ^^ Ha jól számolom, akkor az előző szerzeményeimmel együtt így már öt könyv vár rám kiolvasásra.
Ezen kívül születtek ismét kis halaink! :) Azt hiszem a halacskáink is érzik a tavasz közeledtét, mert igencsak tevékenyek most egymással, és már meg is érkezett hozzánk az első pár bébihalacska. Eddig heten vannak, mint a gonoszok, reméljük mindegyik életben marad. Viktor teljesen be van tőlük zsongva, imádja őket kimenteni és külön nevelgetni - hiába, az apai ösztönök erősen élnek benne, no meg az állatok iránt is nagyon nagy szeretetet táplál :)
És ha már állatok, akkor egy kissé szomorúbb hír is; Fricike állapota sajnos erősen romlik :( Ma volt orvosnál, és ismét kapott valami gyógyszert a szemére, de egyre csúnyábban néz ki. Reggelente annyira be van neki gyógyulva, hogy az egyiket ki sem tudja nyitni, a másikat meg csak résnyire, és a daganatát is folyton elkaparja. Ráadásul mint most megtudtam végbéldaganata is van, úgyhogy szegény kisfickóra nagyon rá jár a rúd :((( Persze mi kitartunk mellette, segítjük, hiszen mostanra már nem igazán lát, és természetesen továbbra is mérhetetlenül szeretjük. Amikor csak időnk van dédelgetjük és játszunk vele, szerencsére a jókedve kicsit sem romlott le, ugyanolyan életvidám, rosszalkodós kutyus, mint eddig :) Nagyjából ennyi történt velem a mai napon, és azért ezek zömében jó dolgok voltak, úgyhogy igazán nem panaszkodhatom :)

Újra jelentkezem

Végre ismét itt vagyok, újra írhatok bejegyzést! Eddig azért nem tettem, mert körülbelül másfél hétig nem volt internetünk, így teljesen el voltam zárva a blogomtól is, de most igyekszek mindent bepótolni. Lássuk csak, mi is történt velem az elmúlt napokban... Rengeteget olvastam, mint mindig, habár egy kissé bajban is voltam, mivel nem volt semmilyen új könyvem. Egy kicsit meg kellett fékeznem magam könyvvásárlás terén, ugyanis ha rajtam múlna akár az egész fizetésemet képes lennék könyvekre költeni, és az utóbbi időben nagyon sokat költöttem olvasnivalóra (én mondjuk egyáltalán nem bántam, a pénztárcám viszont igen). Szóval fogtam magam és elővettem néhány régebbi könyvemet, sőt, még olyat is találtam, ami el volt dugva és még nem olvastam. Ilyen volt Deborah Hale-től az Úri iskola, ami egy romantikus regény, és nagyon-nagyon tetszett. Ez után elővettem Nora Robert Tündérvarázs című, szintén romantikus regényét, amit minden egyes alkalommal boldogan olvasok, mert amellett, hogy egy nagyon szép szerelmi történetet boncolgat, nem hiányzik belőle a nekem olyannyira tetszetős varázslat és bűbáj sem. Sajnos azonban ezt a könyvet is hamar kiolvastam, így úgy döntöttem, hogy feloldom magam a könyv-karantén alól, és beszerzek néhány új példányt. Szombaton ismét Campona-körutat tartottunk, ahol az első utunk a Libribe vezetett, Viktor pedig rögtön kiszúrta nekem azt a könyvet, amire már régóta vadásztam. Ez nem más, mint Elena Kedrostól az Olimposz lányai első és második kötete, igazi lányos ifjúsági regények görög mitológiával fűszerezve. Már nagyon rég óta szimpatikus volt a történet, csak sajnos sehol nem lehetett kapni az első kötetet, addig meg nem akartam megvenni a másodikat - azt szeretem, ha mindenben szép sorjában haladhatok. Viszont most Viktor kiszúrta nekem mind a két kötetet, így azok máris a kosaramban landoltak.

Aztán elkezdtem ácsingózni egy kicsit komolyabb jellegű könyv iránt is, ami nem mese, és a pillantásom egy örök klasszikusra esett, mely nem más, mint Jane Austen Büszkeség és Balítélete. Egészen hihetetlen, de nekünk nem volt belőle példányunk itthon, így eddig csak interneten volt lehetőségem olvasni, de most végre már nekem is meg van, és alig várom, hogy hagyományos módon olvashassam el ezt a remek történetet. Szóval van újabb három könyvem, amit tartok tőle túl hamar ki fogok olvasni, de nagyon remélem, hogy addigra megérkezik hozzám Jay Asher Tizenhárom okom volt című könyve is, amit rendeltem.

Ezen kívül beszereztem még néhány új sminkcuccot is, mivel nem tudok úgy bemenni egy drogériába, hogy ne nézelődnék a pipere kellékek között. Ezúttal egy káprázatosan szép szájfényre csaptam le, aminek csodás rószaszín árnyalata van. Nem túl erős, de azért van színe, és ami a legjobb benne, hogy hihetetlenül csillogós. Már párszor gyanakodtam magamra, de most már egészen biztos, hogy egyik előző életemben szarka voltam, mert imádom a csillogós dolgokat, egyszerűen megőrülök értük, ez a szájfény pedig olyan, mintha folyékony rózsaszínű csillámpor lenne, valami hihetetlenül szép! Egészen apró szemcsékben van benne a csillám, így nagyon szép hatást nyújt, ráadásul a kupakjában három szál szárított virág található - olyan édes és romantikus volt, hogy képtelen voltam ott hagyni :P És ha már ott voltam néztem magamnak egy szép körömlakkot is, aminek nagyon halvány, gyöngyház fényű rózsaszín árnyalata van, és persze ez is csillámos :P Érdekes, mintha most vonzanám magamhoz a rózsaszín dolgokat - talán a közelgő Valentin-napot érzem? Nem tudom, mi sosem ünnepeljük Viktorral (számunkra minden nap Valentin-nap), de ettől függetlenül a hangulata nagyon szép és kedves. Amúgy is várom már a tavaszt, hiányoznak a szép virágok, a jó illatú, meleg levegő és a végtelen hosszúságú séták Viktorral, meg a romantikus piknikezések. Alig várom, hogy tartósan jó idő legyen :)