2011. február 6., vasárnap

Újra jelentkezem



Végre ismét itt vagyok, újra írhatok bejegyzést! Eddig azért nem tettem, mert körülbelül másfél hétig nem volt internetünk, így teljesen el voltam zárva a blogomtól is, de most igyekszek mindent bepótolni. Lássuk csak, mi is történt velem az elmúlt napokban... Rengeteget olvastam, mint mindig, habár egy kissé bajban is voltam, mivel nem volt semmilyen új könyvem. Egy kicsit meg kellett fékeznem magam könyvvásárlás terén, ugyanis ha rajtam múlna akár az egész fizetésemet képes lennék könyvekre költeni, és az utóbbi időben nagyon sokat költöttem olvasnivalóra (én mondjuk egyáltalán nem bántam, a pénztárcám viszont igen). Szóval fogtam magam és elővettem néhány régebbi könyvemet, sőt, még olyat is találtam, ami el volt dugva és még nem olvastam. Ilyen volt Deborah Hale-től az Úri iskola, ami egy romantikus regény, és nagyon-nagyon tetszett. Ez után elővettem Nora Robert Tündérvarázs című, szintén romantikus regényét, amit minden egyes alkalommal boldogan olvasok, mert amellett, hogy egy nagyon szép szerelmi történetet boncolgat, nem hiányzik belőle a nekem olyannyira tetszetős varázslat és bűbáj sem. Sajnos azonban ezt a könyvet is hamar kiolvastam, így úgy döntöttem, hogy feloldom magam a könyv-karantén alól, és beszerzek néhány új példányt. Szombaton ismét Campona-körutat tartottunk, ahol az első utunk a Libribe vezetett, Viktor pedig rögtön kiszúrta nekem azt a könyvet, amire már régóta vadásztam. Ez nem más, mint Elena Kedrostól az Olimposz lányai első és második kötete, igazi lányos ifjúsági regények görög mitológiával fűszerezve. Már nagyon rég óta szimpatikus volt a történet, csak sajnos sehol nem lehetett kapni az első kötetet, addig meg nem akartam megvenni a másodikat - azt szeretem, ha mindenben szép sorjában haladhatok. Viszont most Viktor kiszúrta nekem mind a két kötetet, így azok máris a kosaramban landoltak.



Aztán elkezdtem ácsingózni egy kicsit komolyabb jellegű könyv iránt is, ami nem mese, és a pillantásom egy örök klasszikusra esett, mely nem más, mint Jane Austen Büszkeség és Balítélete. Egészen hihetetlen, de nekünk nem volt belőle példányunk itthon, így eddig csak interneten volt lehetőségem olvasni, de most végre már nekem is meg van, és alig várom, hogy hagyományos módon olvashassam el ezt a remek történetet. Szóval van újabb három könyvem, amit tartok tőle túl hamar ki fogok olvasni, de nagyon remélem, hogy addigra megérkezik hozzám Jay Asher Tizenhárom okom volt című könyve is, amit rendeltem.

Ezen kívül beszereztem még néhány új sminkcuccot is, mivel nem tudok úgy bemenni egy drogériába, hogy ne nézelődnék a pipere kellékek között. Ezúttal egy káprázatosan szép szájfényre csaptam le, aminek csodás rószaszín árnyalata van. Nem túl erős, de azért van színe, és ami a legjobb benne, hogy hihetetlenül csillogós. Már párszor gyanakodtam magamra, de most már egészen biztos, hogy egyik előző életemben szarka voltam, mert imádom a csillogós dolgokat, egyszerűen megőrülök értük, ez a szájfény pedig olyan, mintha folyékony rózsaszínű csillámpor lenne, valami hihetetlenül szép! Egészen apró szemcsékben van benne a csillám, így nagyon szép hatást nyújt, ráadásul a kupakjában három szál szárított virág található - olyan édes és romantikus volt, hogy képtelen voltam ott hagyni :P És ha már ott voltam néztem magamnak egy szép körömlakkot is, aminek nagyon halvány, gyöngyház fényű rózsaszín árnyalata van, és persze ez is csillámos :P Érdekes, mintha most vonzanám magamhoz a rózsaszín dolgokat - talán a közelgő Valentin-napot érzem? Nem tudom, mi sosem ünnepeljük Viktorral (számunkra minden nap Valentin-nap), de ettől függetlenül a hangulata nagyon szép és kedves. Amúgy is várom már a tavaszt, hiányoznak a szép virágok, a jó illatú, meleg levegő és a végtelen hosszúságú séták Viktorral, meg a romantikus piknikezések. Alig várom, hogy tartósan jó idő legyen :)


3 megjegyzés:

  1. A könyvekhez jó szórakozást kívánok! Én csak ma jutottam oda két hét után, hogy tudtam végre olvasni, mert a melóm annyira lefárasztott minden nap...tudod még a "szokom" fázis megy. A csillámos dolgokon valamiért nem lepődtem meg :) Állandóan csillogsz nekem, mint egy tündér :D Illik hozzád :) A rózsaszín pedig engem is megtalál, lehet sokat hordtam sötét színeket a télen és a szemem is vágyik egy kis élénkségre :)

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, sajnos a dolgozás első fázisa eléggé fárasztó tud lenni, akkoriban én sem olvastam, de ahogy te is mondtad, majd megszokod. A kedves tündéres bókot pedig köszönöm ^^ És igen, a sok sötét téli szín után most jönnek majd a tavaszias színek, amik feldobják az ember hangulatát :)

    VálaszTörlés
  3. Örülök hogy újra itt vagy :)
    És már én is várom a tavaszt, olyan jó volt tegnap is a szép idő, napsütés és a kellemes meleg ;)

    VálaszTörlés