2011. október 24., hétfő

Esti meglepetés

Viktor ma tovább maradt bent dolgozni, mert órákat kellett pótolnia, így külön jöttünk haza. Mikor aztán nemrég nyitottam neki az ajtót, egy gyönyörű csokor rózsával és egy kis meglepetés ajándékkal fogadott :)))



Íme a csodaszép, illatos rózsák..,



... és a meglepetés ajándék, amit Viktor készített nekem. Pár évvel ezelőtt karácsonyra már kaptam tőle egy ehhez hasonló kis kedvességet, és most ismét megörvendeztetett egy újabb darabbal. Ezeket amúgy elektronikai alkatrészek lábaiból csinálja, összeforrasztja őket, és habár a képen nem nagyon látszik, de a szívecskét átfestette pirosra, és akármerre forgatom, minden irányban szívecske alakja van ^^
Annyira boldoggá tettek ezek a kis ajándékok, meg maga a tudat, hogy Viktor gondolt rám és örömet akart nekem szerezni. Ehhez hasonló csekélységekkel nagyon hamar le lehet venni a lábamról amúgy :)
Egyébként nem volt semmilyen különleges alkalom, ami miatt kaphattam volna ezeket, csak úgy jött Viktornak az ötlet, hogy meglep engem :) Hát, bizony sikerült neki! :)))

Ez annyira jó! :D

2011. október 22., szombat

Néhány fontosabb esemény

Elég sűrűek voltak mostanában a napjaim, de egy összefoglaló ezen a hétvégén is össze fog jönni.
Nos, az egyik fontos újdonság az életemben az, hogy szerdán végre elkészült a szemöldöktetoválásom. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel igazán szép lett, s amint elmúlik róla a varasodás teszek fel ide is róla képet. Maga a művelet elég hosszadalmas volt, fél 6-tól este 8 utánig csinálta a kozmetikus, és bizony fájdogált is a végére. Eleinte meg sem éreztem, inkább csak kellemesen bizsergetett, picit perzselőnek is éreztem, de alapjáraton nem volt vele problémám, jól tűrtem. A vége felé, mikor már a bőröm túlságosan hosszú ideje volt megbolygatva, na akkor már tényleg fájt, de ki lehetett bírni. A sminkemet lesírtam ugyan, és az orrom is nagyon bedurrant (hiszen a szemöldök tele van idegvégződésekkel, nagyon irritált a tű szurkálása), de megérte a szenvedést, mivel a szemöldököm immár 5 évig legalább ilyen szép marad, nem kell többet vesződnöm a rajzolásával. Igaz, munka után mikor hazaérek még mindig le akarnám szedni, és eleinte nem is esik le, hogy már nem lemosható, de majd csak meg fogom szokni :) Amint szalonképes állapotba kerül, teszem is fel a képet.
Másik fontos esemény az volt, hogy vettünk egy új kocsit magunknak. Sajnos az előző Skoda Feliciánk már nagyon nem bírta a strapát, éreztük is, hogy nem fog sokáig velünk lenni. Most igazából vizsgáztatni vittük el a múlt héten, de mindenből megbukott, meg kellett javíttatni, de ez volt az utolsó csepp a pohárban, eldöntöttük Viktorral, hogy nem vesződünk vele tovább, veszünk egy másikat. Még a vizsgát, meg a szerelést kifizettük, hogy addig is tudjunk vele közlekedni, illetve hogy el tudjuk majd adni, de teljesen elhatároztuk, hogy most  hétvégén új kocsit fogunk venni. Elmentünk a soroksári autópiacra, ahol hatalmas területen mindenféle használt autót lehet venni, a legolcsóbbtól kezdve a legmodernebbekig. Eléggé aggódtunk, hogy miként járunk sikerrel, hiszen akkora volt a terület, hogy nagyon nehezen tudtuk volna bejárni, ráadásul ma csak kettőig voltak nyitva, mi meg fél 12-re érkeztünk, mert elkeveredtünk Soroksáron. Szóval időszűkében voltunk, nem ismertünk egyetlen kereskedőt sem, nem volt konkrét elképzelésünk, eléggé aggódtunk, hogy összejön-e valami. Aztán mintha csak ránk várt volna, megpillantottunk egy autót a sok között. Viktor volt az, aki rögtön kiszúrta, ugyanis külsőre pont olyan volt, mint amilyenről mindig is álmodott. Szép nagy, fekete, fényes, elegáns és letisztult, formás kis kocsi, és még az ára is megfelelő volt. A vicces csak az volt, hogy ez a kocsi pont ugyanolyan, mint ami Zoliéknak van, csak egyel kisebb motorral és kevesebb extrákkal, illetve más színnel, de minden másban megegyezett. Egy Renault Mégane-ról van szó egyébként, 97-es évjárattal. A durva leginkább az volt, hogy a Skodánk meg 96-os volt, és sokkal rosszabb állapotban volt, mikor megvettük, ennek meg csak apró horpadások és néhány miniatűr karcolás volt az oldalán, minden más tökéletesen működött benne. Szóltunk is, hogy megnéznénk, s Viktoron már láttam, hogy ez bizony szerelem volt első látásra (ismertem már ezt a tekintetet :) ). A fiúk mentek a járgánnyal egy kört, semmi problémát nem találtak benne, ától cettig átnézték, egyszerűen hibátlan volt, és ráadásul pont annyiba került, amennyi pénz nálunk volt. Na jó, igazából 370-be került volna, de nálunk csak 360 volt, viszont az eladó még minden kérdés előtt azt mondta, hogy ő bizony 350-et kér érte. Hát, mi nem veszekedtünk vele :) 20-at spóroltunk rajta, és végül is megvettük, szóval most van egy gyönyörű, metálfekete Renault Mégane-unk :) Annyira illik Viktorhoz ez a kocsi, hogy az valami hihetetlen. Eleinte persze szokatlan volt számára a vezetés, hiszen a Skodát taposni kellett, ezt meg olyan gyöngéden és finoman kell kormányozni, meg váltani, mint valami álom. A nagyon rossz után elég szokatlan volt számára egy ilyen finom autót vezetni, de rögtön ráérzett a stílusára, és mikor délután hazaértünk már közölte, hogy imádja :) Azért mikor az utolsó hazautat tettük meg a Skodával, szegény Viktoromnak könnyek gyűltek a szemébe... Nekem is. Talán butaság, de mi szerettük azt a kis vénlányt, még ha sok bosszúságot okozott is nekünk. Hittük, hogy neki is van lelke, és fájt megválni tőle, viszont sosem fogjuk elfelejteni, hiszen mégis csak első kocsi. Viszont van most már új, sokkal jobb, amit már most legalább annyira szeretünk, és hamarosan róla is teszek fel képet, ha lesz rá lehetőségem :)
További szép hétvégét mindenkinek!

2011. október 18., kedd

Újabb hírek

Ma voltam kontrollon a tüdőgyógyászaton, gondoltam ejtek róla pár mondatot. Nos, összességében azt hiszem most nem zuhantam magamba a diagnózis után, elvégre az utóbbi pár napban bőven volt időm felkészülni az esetleges kellemetlenségekre. Sajnos a légzésfunkcióm még mindig borzasztóan gyatra, egy kisgyerek is leköröz. Az első mérés után telenyomtak hörgőtágítóval, amitől azt várták, hogy jobb lesz az eredményem, de én ezen is kifogtam és ugyanolyan pocsékat produkáltam, mint előtte, és csak annyit értünk el, hogy lassan este 9 óra van és még mindig remegek a sok gyógyszertől. Én igazából nem lepődök meg az eredményeimen, mindig is vacak volt a tüdőm, az utóbbi időben pedig nem mondhatni, hogy erősödött. Futásterhelést most sem tudtunk csinálni, mert benáthásodtam (megint), és ez ilyen esetbe kizáró ok, mert befolyásolhatja az eredményt. Egy hónap múlva megyek újabb vizsgálatra, és remélhetőleg akkor már megcsinálhatjuk a terhelést is, ami sok dologra deríthet még fényt. Szóval ami eddig is vacak volt bennem az továbbra is vacak, se a doki, se a segítője nem tud napirendre térni fölötte, viszont megnyugtató volt azt hallani, hogy ezúttal legalább tiszta a tüdőm hangja, nem hallani zörejt. Valószínűleg a náthához köthető kúrálásom jót tett.
Összegezve az eseményeket; változatlanul nagyon gyengén teljesítek, de legalább nem romlott sokat az állapotom. Fogalmazhatunk úgy is, hogy stabil vagyok leszámítva bizonyos apróságokat.
Azt hiszem nem volt olyan rossz pár nappal ezelőtt kiborulni egy kicsit, mert most egész jó hangulatban fogadtam a híreket, mintha már előre kiadtam volna magamból. Azért persze igyekszem ezeket a kiborulásokat is lenullázni, de azért csodát tőlem se várjon senki, én is emberből vagyok és én is félek, meg aggódom. De az idő előre haladtával mintha kevésbé lennék letörve. Most sem viselt meg olyan nagyon a diagnózisom (amit mondjuk eddig is tudtam), és bízom benne, hogy a későbbiekben sem fog, kapjak akármilyen híreket is. Igyekszem pozitív lenni, erősíteni magam, hogy a legközelebbi kontrollon már azt mondhassa a doki, hogy na végre, javult ez a légzésfunkció! Most erre törekszem. Lehet, hogy a jobb hozzáállásom is elősegítette azt, hogy nem romlott sokat az állapotom, s ha így folytatom, akkor a későbbiekben a lelki állapotommal együtt az egészségem is javulni fog :) Bizakodó vagyok, mint látszik, és eltökéltem, hogy novemberben elkápráztatom az orvosaimat és magamat is.

2011. október 16., vasárnap

Beszámoló

Egy kicsit magam alatt voltam az utóbbi napokban, nem is nagyon ment a blogolás sem, pedig alapjáraton szeretem kiírni magamból a bánatomat. A szomorkodásom oka az volt, hogy egyre közeledik az újabb orvosi vizsgálatom ideje a tüdőm problémája miatt, és előtte valamiért mindig lepukkad a kedvem. Eddig mindig az volt, hogy ha mentem, akkor valami rossz hírt kaptam, semmi pozitív tényező, semmi gyógyulás, és szinte már előre féltem, hogy vajon ezúttal mi lesz velem a baj. És amikor ez a gondolat átjárta a lelkemet, akkor eluralkodott rajtam az a pocsék állapot, amitől mindig depisnek és mélabúsnak érzem magam. Most is ez történt, egyszerűen nem volt kedvem még írni sem, és hagytam, hogy elhatalmasodjon rajtam a páni félelem. Nyilván nem kellett volna, de sajnos nem tudok az év minden napján erős, kitartó és pozitív lenni. Igyekszem, hogy ne gyűrjön maga alá a félelem és az önsajnáltatás, s úgy hiszem ez összességében nagyon jól sikerül is, de vannak napok, mikor rám tör a rossz kedv és azt hiszem ennyi bőven belefér. Alapjáraton egy nagyon életvidám, reményteli ember vagyok, de néha nekem is kijár egy kis magamba zuhanás. Most pár napig nagyon rossz volt a közérzetem, de szerencsére Viktor most is helyre tudta hozni a lelki békémet és megnyugtatott. Nagyon jó érzés, hogy bármilyen problémám van, ő mindig képes engem megvigasztalni és feltölteni energiával, hittel és erővel. Most is csak egy hosszú, órákig tartó beszélgetésre, meg némi gyengéd szeretgetésre volt szükségem, és máris minden helyreállt bennem. Akárhogy is, én azért szeretem megélni a rosszabb napokat is, amik jönnek az életemben, mert ezek segítenek abban, hogy mindig tudjam értékelni az élet összes apró örömeit. Most már viszont szerencsére újra a régi önmagam vagyok, és ennél többet nem is szeretnék keseregni, hiszen nincs semmi értelme.
Sok minden történt velem az elmúlt időkben, amiket érdemes megemlíteni. Nos, két hét után ez az első teljes hétvégém, amit pihenéssel tölthetek, mert az elmúlt két hétben szombatonként is dolgoztam. Annyira jó érzés volt pihenni, illetve ismét dolgozni az új otthonunkon. Tegnap természetesen a házat csinosítgattuk tovább, immáron a nappali is ki van festve és le van parkettázva, illetve a kertet is felgereblyéztük (nem volt kis teljesítmény, mert elég nagy a kert). Ebben édesanyám volt a segítségemre, mert ő is lejött hozzánk, főzött nekünk finom ebédet meg sütött sütit, aztán ketten nekiálltunk összeszedni a sok rothadt gyümölcsöt, meg a lehullott faleveleket. A munka vége felé már annyira jó hangulatunk kerekedett, hogy mindenki teli torokból nevetett, olyan jó érzés volt összeülni, mint egy nagy család, s kint a teraszon mindenki a maga kis italával a kezében álldogált, s közben jóízűen beszélgettünk, nevetgéltünk, viccelődtünk. Szeretem az ilyen eseményeket, mert mindig jókedvvel töltenek el. Igazság szerint amint beléptem a kapun rögtön jó kedvem lett, mert valahogy maga a tudat, hogy a jövőbeli házunkban vagyunk annyira boldoggá tesz, hogy elpárologtatja minden bánatomat. Szeretek ott lenni és dolgozni, mert mindig az van bennem, hogy ezzel is előrébb vagyunk Viktorral a közös jövőnkhöz.
Aztán ami még említésre méltó esemény, hogy jövő hét szerdán megteszem végre a nagy lépést, amiről évek óta csak álmodozom - megcsináltatom a szemöldökömet. Világ életemben ritkás, szőke szemöldököm volt, mivel az eredeti hajszínem is szőkés, de az a kevéske is elveszik a mostani fekete hajam mellett. Állandóan szemöldök ceruzával rajzolgattam meg magamnak minden reggel és folyton oda kellett figyelnem a mozdulataimra, mert ha véletlenül megdörzsöltem a homlokom, akkor lehet, hogy véletlenül a szemöldökömet is elmaszatoltam vele. Nem mehettem így strandolni sem, mert ha megrajzoltam és úgy mentem a vízbe, akkor a fejemet soha nem meríthettem el, ha pedig nem rajzoltam meg, akkor úgy néztem ki, mint Marilyn Manson nőben. Szóval nagyon zavart ez az állandó macera vele, így eldöntöttem, hogy kitetováltatom. Így is állandóan mindenki azt hiszi, hogy amit megrajzolok az eleve tetovált, holott nem, sőt, még a kozmetikus hölgy is, akihez menni fogok először azt hitte, hogy nekem már ki van tetoválva. Ezt azért mondjuk bóknak veszem, de ha már így is tetováltnak látszik, akkor legalább megcsináltatom rendesen és nem kell folyton odafigyelnem rá. Szerencsére a tetováló hölgy egy nagyon természetes hatású, úgynevezett szálazott technikával dolgozik, ami annyit tesz, hogy nem ronda, satírozott stílusú szemöldököket formál, hanem úgy viszi be a festéket a bőrbe, mintha a szemöldököm szálait rajzolná meg. Nagyon szépek az eddigi munkái, és bízom benne, hogy velem is ügyes lesz majd. Előtte úgy is megrajzolja nekem, hogy miként fog ez kinézni, és csak miután rámondom az áment, akkor véglegesíti a tetováló festékkel. Már nagyon várom és persze nagyon izgulok, de biztos, hogy jól fog sikerülni és sokkal könnyebb lesz így az életem. Egyébként ez Viktor ajándéka előlegbe a névnapomra, bár ilyen drága ajándékot még születésnapomra sem kaptam soha. Szerencsére csak egyszer kell kifizetni ezt az összeget, és olyan 5-6 évig biztos, hogy nem kopik ki, szóval megéri. Én már nagyon várom, kész csoda lesz az a felszabadultság-érzés, amit a tetovált szemöldök fog nekem jelenteni. Nincs több reggeli hercehurca a rajzolgatásával, fordíthatom a megmaradt időmet inkább a további készülődéseimre, és ami a legjobb, hogy soha többé nem kell aggódnom, hogy ha nem vigyázok, akkor elkenem a szemöldököm és úgy nézek ki, mint egy ufó. Már nagyon be vagyok sózva, és természetesen ha elkészül, akkor teszek fel róla képeket is :) Addig is mindenkinek további szép hétvégét!

2011. október 9., vasárnap

Végre megszereztem!




Idejét sem tudom már mióta vadászok a "Nagy sütiskönyv gyerekeknek" című könyvre, szerintem jó egy éve is meg van már, de most végre megszereztem, az enyém, a sajátom, a dráááágaszááágom! Annyira örültem neki, mert sokkal olcsóbban vettem, mint a könyvesboltokban, no és persze azért is, mert bűbájos kis receptes könyv tele fantáziadús, könnyen elkészíthető süteményekkel, szép képekkel, részletes leírásokkal. Alig várom, hogy kipróbálhassak valamit belőle, s persze Viktor, meg a családja is :) Úgy néz ki, hogy én lettem az aktuális sütemény felelős a családban, mert állandóan tőlem kérnek finomságokat, de nem bánom, mert imádok sütögetni, szóval ez pont nekem való munka :)

2011. október 4., kedd

Még mindig nagyon jók :)

Reggelek




Szeretem a reggeleket. Habár most már jócskán a nap közepe felé tartunk, bennem még mindig ott van az a fátyolos, álmoskás hangulat, amit annyira szeretek. Számomra nincs is szebb napszak, mint a reggel. Imádom, mikor az első napsugarak belopóznak a szobámba a redőnyöm résein át, hogy aztán éberré simogassanak. Szeretem ezt a lágy, aranyló melegséget, amit magukból árasztanak - a reggeli napfényben még nincs az a harsogás, ilyenkor még a fények is álmosak és csak halványan derengik körbe az embert. Nem tolakodóak, nem égetik az ember szemét, inkább csak kedvesen cirógatják. Szeretek így ébredni. Egy kellemes nyújtózkodás után már vidáman és tettre készen pattanok ki az ágyból, aztán egy csésze forrón gőzölgő, gyümölcsös aromájú teával, vagy nagy ritkán egy bögre könnyed tejeskávéval odasétálok az ablakomhoz és nézem az ébredező várost.




Olyankor még minden annyira csendes és nyugodt, épp csak a madarak trilláit lehet hallani, vagy hogy a lakásokban már motoszkálnak az emberek, de még nincs az a zsúfoltság, ami napközben szokott lenni. A fűszálakon még ott remegnek a hajnali harmatcseppek, a föld nyirkos és hideg, s a levegő is olyan tiszta. Ilyenkor a legjobb sétálni. No és ami talán mindegyiknél nagyobb elégedettséggel és boldogsággal tölt el, hogy mikor kinyitom a szemem, a legcsodálatosabb férfi fekszik mellettem az ágyon, s rögtön finom, puha csókjával ébreszt engem. Ez talán a legjobb az egészben.






Még picit vacogva odabújni ahhoz, akit a legjobban szeretünk, a paplan melege alatt ölelésébe burkolózni, magunkba szívni az illatát, és mint egy kis macska, dorombolva elfészkelődni a mellkasán, hogy legyen még pár meghitt pillanatunk felkelés előtt. Szeretem, mikor magához húz és a karjai közé zár, majd gyengéden végig simít a hajamon és az arcomon- olyan bársonyos érintése van, mint senki másnak. S mikor ott bújok hozzá szorosan, egyszer csak egy békés, elégedett mosoly jelenik meg az arcomon s elönt a mérhetetlen boldogság, hiszen azzal az emberrel lehetek, akit szeretek. Néha legszívesebben arra vágynék, hogy ez a szép pillanat örökké tartson. Persze előbb-utóbb ki kell kelni az ágyból, hiszen újabb nap kezdődik, de tudom, hogy másnap, s minden rá következő napon ugyanilyen szép reggelek várnak ránk életünk végéig.

Ezt a dalt pedig hallgassátok meg, szerintem tökéletesen átadja a reggelek érzését.

2011. október 3., hétfő

15 érdekes tény rólam

A Youtube-on találtam rá erre a kérdés-sorozatra, amit ott már elég sokan megcsináltak videó formájában. Hát most én is megcsinálom, csak írásos formában, mert szerintem jópofa és szórakoztató :)

1. Mi az a becenév, ahogy csak a családod hív?
Édesanyám szokott hívni Sziszkének, Tündérnek, Csipkerózsikának, Csibikének, Viktor pedig Picúrnak, illetve ennek a változatainak (Picurovics, Pici, Pucúr)

2. Milyen furcsa szokásod van?
Hát, ebből egész szép listát írhatnék, de csak hogy néhányat említsek, lássuk csak... Szokásom, hogy ha valamit leejtek a földre, akkor azonnal fel kell vennem, hiába mondják mások, hogy hagyjam, majd felveszem később, nekem akkor és ott, azonnal fel kell vennem. Hasonló az a szokásom is, hogy szeretek mindent magam előtt szimmetrikusra igazítani, pl. nem bírom elviselni, ha a tollam nem áll párhuzamosan a többi tollhoz képest.

3. Van valamilyen furcsa fóbiád?
Hát, talán nevetséges lesz, de ki nem állhatom az ágynemű huzat csücskeit. A kispárnámon is minden este behajtogatom a csücsköket, mert utálom, mikor éjjel bökdösnek, vagy beleállnak a fülembe :D Komolyan, nagyon zavaró tud lenni!

4. Melyik az a dal, amit titokban imádsz énekelni, mikor egyedül vagy?
Hűha... itt az igazság pillanata :) Őszintén szólva nem tudok egy konkrét dalt kiemelni, de mikor egyedül vagyok itthon, akkor előszeretettel énekelgetem a Disney mesék dalocskáit, főleg Csipkerózsika dalát, mikor az erdőben sétál, vagy Hófehérke énekét, mikor a törpéknek mesél álmai hercegéről :P Ezen kívül a Barbie mesék dalait is szívesen dúdolgatom, mert azok is legalább annyira bájosak.

5. Mik idegesítenek legjobban, amit más emberek csinálnak?
Első és legfontosabb, hogy ki nem állhatom, ha valaki nem tud helyesen írni. Egyszerűen falra mászom a helyesírási hibáktól, szinte kaparom a falat kínomban, ha rosszul használt ragozást, hibás ékezeteket, esetleg rossz helyre tett vesszőket látok. Ez szerintem egy alap dolog, amit mindenkinek tudnia kellene, de sajnos a valóságban mindez koránt sincs így. Ezen kívül utálom, ha a buszon a mögöttem ülő bökdösi a székem háttámláját, vagy ha valaki mellettem kapaszkodik és odacsípi a hajamat a kezével.

6. Mit szoktál csinálni, mikor ideges vagy?
Ez elég rossz szokás, de sajnos olyankor rágom a számat, vagy elkezdem a körmömmel kaparni az ujjam melletti bőrt, amitől aztán szép szálkás lesz, én meg elkezdem csipegetni, s innentől egyenes út vezet a ronda, piros, gyulladt köröm melletti bőrig. Nem mellesleg nagyon tud fájni is, de úgy kell nekem, ha nem tudok erről leszokni.

7. Az ágy melyik oldalán alszol?
Nos, régen mindig a fal mellett aludtam, ami nekem jobb oldalon volt (ha abból a szemszögből nézzük, hogy már az ágyban fekszem, nem pedig előtte állok), de amióta Viktorral egy ágyban alszom, azóta ő került a fal mellé jobb oldalra, én pedig bal oldalra.

8. Mi volt az első plüssállatod és hogy hívták?
A legelső plüssöm egy kegyetlenül szőrös maci volt, aminek még a szemeit is úgy kellett kibogarásznom, mert alig látszottak a nagy, hosszú bunda alatt. Egyébként pedig Szerjózsa Matrjoska volt a neve :D

9. Mit rendelsz állandóan a Starbucks-ból?
Hát én még életemben nem jártam ezen a helyen, ha jól tudom kis hazánkban még csak most vetegeti meg a lábát. Egyébként sem vagyok nagy kávéfogyasztó, alkalmanként, ha megiszom egy kis pohárral, azt is dugig öntve tejjel és cukorral. Inkább a teák, gyümölcslevek, és a natúr víz pártján vagyok.

10. Mi az a szépségápolási trükk, amit folyton ajánlasz másoknak, de sosem tartod be?
Őszintén szólva az én napi szépészeti rutinom nem egy hosszadalmas dolog, nincs benne olyan lépés, amit ellustálkodnék. Másrészt nem szoktam olyan tanácsokat adni, amiket magam sem tartok be, úgyhogy nekem nincs ilyen.

11. A zuhanynál melyik oldalon állsz?
Soha nem bírtam úgy zuhanyozni, hogy a zuhany fejét a tartójában hagyom és beállok alá, mindig kiveszem és közvetlenül magamra irányítom a vizet.

12. Van valamilyen különleges testi képességed?
Hát, nem sok ilyenről tudok, de pl. képes vagyok úgy mozgatni az orromat, mint egy nyuszi, és köhöm... nos, ez nem tudom mennyire tartozik ide, de mind a két kezemen olyan görbék a középső ujjaim, hogy ha valakinek bemutatnék, körberöhögne :D Ha pedig egymás mellé illesztem őket, akkor szép kis boltív alakul ki belőlük :P

13. Mi a kedvenc mű kajád?
Igyekszem magam távol tartani a gyorséttermektől, a mekit pl. messzire elkerülöm, és öt évente ha egyszer ráfanyalodom, de pl. van nálunk miklóson egy nagyon jó hamburgeres, a Szultán, na onnan bármikor elfogadok egy hambit :) Illetve amit még imádok, az az instant chilis yakisoba. Kevés helyen lehet kapni, úgyhogy szinte vadásznom kell rá, de megéri, mert isteni finom!

14. Mi az a szólás, amit gyakran mondogatsz?
Nincs konkrét szólás, amit napi szinten emlegetnék, de az tény, hogy szeretek szólás-mondásokat szőni a beszédembe, vagy írásomba.

15. Ideje aludni - mi az, amit igazából viselsz?
Biztos nem túl nőies, de én bizony a jó öreg pizsamákra esküszöm. Minél cukibb annál jobb, mert valamiért nagyon szeretem az aranyos pizsamákat. Szerencsére ezzel Viktor is egyet ért, egyszerűen imádja a pizsamáimat :)

Ha már úgy is rossz a gyomrom...

 ... gondoltam nem ronthatok tovább a helyzetemen azzal, ha megnézek egy jóféle horrort, amit már úgy is annyian beharangoztak előttem. Az Emberi Százlábú című filmről van szó, amiről a legtöbben azt nyilatkozták, hogy csak hányózacskóval, illetve üres gyomorral érdemes megnézni. Hányózacskóm ugyan nem volt, de a gyomrom elég üresnek volt mondható, úgyhogy belevágtam. Őszintén szólva mikor megnéztem, nem az jutott először eszembe, hogy ez horror. A horrorban literszámra ömlik a vér, repkednek a testrészek, itt viszont alig-alig csordogált valami. Ezt inkább pszicho-thrillernek tudnám mondani, de ezt is csak azért, mert a történet alapkoncepciója az, ami nagyon beteg, a megvalósítás kevésbé. Nagyjából annyi a sztori, hogy egy őrült német doki összevarr három embert a végbelüknél és a szájuknál, így közös emésztőrendszerük lesz, s ők lesznek az emberi százlábú. Az egyetlen gyomorforgató dolog ebben maga az elképzelés volt, miszerint ki az az őrült, elmebeteg alak, aki ilyesmit akarna véghez vinni? Meg egyáltalán miért? Mert megteheti? Istent játszhat? Nos, nem tudom, hogy mi volt az indítéka a film rendezőjének és forgatókönyv írójának, de a gusztustalan alapötleten kívül nekem semmit nem nyújtott ez a film. Természetesen nekem is felfordult a gyomrom magától az elképzeléstől, de a filmben semmit nem mutattak, csak beszéltek róla. Őszintén szólva én ennek jobban is örülök. Egy ennyire elme roggyant ötletet nem szabad pontosan kidolgozni, mert ez tipikusan olyan téma, aminek meg sem kellett volna születnie. Jobb is, hogy ennyiben maradtak. Én nem ajánlom senkinek, mert tényleg időpocsékolás, a történeten meg így is bőven eleget lehet borzongani.

Ramaty állapotban

Hát sajnos nem volt elég a tegnapi reménykedésem. Annyira pocsékul voltam már este, hogy kénytelen voltam betelefonálni a kolléganőimnek, hogy ezen a héten ne számítsanak rám. Nem is tudom mikor éreztem magam ennyire rosszul... Forog velem a világ, szédülök, az orrom megállás nélkül be van dugulva a fülemmel együtt, a torkom kapar és állandóan köhögök, és habár még ma sem ettem egy falatot sem, mégis émelygek és állandóan hányinger gyötör. Azt hiszem erre a hétre mindenképpen kiíratom magam és olyan alaposan fogok kúrálgatni, amennyire csak lehet, habár azt hiszem eddig is nagyon becsületesen odafigyeltem magamra, csak úgy látszik nem volt elég. Remélhetőleg kapok valami jóféle antibiotikumot, ami elősegíti a gyógyulásomat, de közben azért én is oda fogok figyelni magamra. Én mondjuk inkább a természetes gyógyeszközök híve vagyok, ritkán fordulok tablettákhoz, de most úgy érzem kénytelen vagyok. Amellett meg továbbra is szedem a lándzsás útifű szirupomat, eszegetem az orvosi pemetefű cukorkámat, iszom a mézes-citromos gyógynövény teámat és szigorúan diétázom, hogy kíméljem a háborgó gyomromat. Igaz, a főtt krumpli, a keksz, a ropi és a főtt rizs nem túl változatos étel, de most mégis muszáj lesz ezekhez ragaszkodnom, bár ahogy végig gondolom, még ezek sem biztos, hogy le fognak csúszni a torkomon. Valahogy egyszerűen semmit nem óhajtok enni, és még csak éhségérzetem sincs, pedig már lassan 2 napja nem ettem semmit. Egyszerűen ha ránézek az ételre, vagy ha csak megérzem az illatát, menten felfordul a gyomrom és legszívesebben kimenekülnék a konyhából. Szóval ezek most ilyen szenvedős napok lesznek számomra, de remélem egy hét most már elegendő idő lesz a teljes felépülésre.

2011. október 2., vasárnap

:S

Csak nem akar elmúlni ez a fránya betegségem... Most is olyan erős émelygésem van, de már reggel, ébredés óta tart és emiatt ma még egy falatot sem tudtam enni, inni is csak alig, mert mindentől felkavarodik a gyomrom. Annyira utálom, hogy nekem minden betegségem ráhúzódik a gyomromra, és akármilyen vírusról van szó, az első tünetem mindig a gyomorkavarodás, az émelygés, a hányinger. Azért remélem holnapra jobb lesz és tudok majd így dolgozni, mert nem szeretnék nagyon lerobbanni.

Újabb könyves élmény




Pár perce fejeztem be Kerstin Gier-től a Rubinvörös című könyvet, és úgy éreztem azonnal írnom kell róla pár sort. Bevallom, mikor az utolsó laphoz értem egy kissé szomorú és csalódott voltam, mert jócskán olvastam volna még. Annyira könnyen bele lehet merülni ebbe a világba és a történetbe, hogy szinte észre sem vettem, mikor a végéhez közeledtem. Igazán remek ifjúsági regény, mert tökéletesen volt benne adagolva a romantika, a kaland, az akció és a misztikum - egyik sem volt túlsúlyban, mindegyikből volt egy kicsi, és ettől lett az egész könyv annyira jó. A karakterek hitelesek és életszerűek voltak, senki nem volt túl tökéletes, vagy túl béna, a történet pedig újszerű és érdekes volt. Még nem volt szerencsém olyan könyvet olvasni, ami időutazással foglalkozott volna, de meg kell mondjam ez nagyon tetszett. Gwendolyn, a főszereplő lány megörökli a családjában előforduló időutazásért felelős gént, így képes ide-oda ugrálni a múltban. A bökkenő csak az, hogy nem őt, hanem unokatestvérét, Charlotte-ot készítették fel mindarra, ami ehhez a különleges küldetéshez szükséges, ugyanis azt hitték, ő a génhordozó. Akkor kezdődik a baj, mikor kiderül, hogy nem Charlotte, hanem Gwendolyn a különleges, ő viszont semmit sem tud. Átlagos életet élt azt leszámítva, hogy látja a holtakat és életre kelt vízköpőkkel szokott társalogni. Lényeg a lényeg, hogy Gwendolyn tökéletesen felkészületlen. Rögtön beledobják a mély vízbe, szegény lány pedig kénytelen boldogulni egy olyan küldetéssel, amit még nem is ért teljesen. És csak hogy ennél se legyen kevésbé bonyolult az élete, a háttérben egy titokzatos összeesküvés szövődik, és a lány nem tudhatja, kiben bízhat, ki ellenség, ki barát. Én valamiért hajlok arra, hogy a jó fiúnak tűnő emberek pálfordulatot véve gonoszok lesznek, s akit eddig ellenségként sulykoltak beléjük, azok valójában a jó ügyért küzdenek. Ja, és persze nem szabad megfeledkeznünk Gwendolyn társáról, Gideonról sem, aki szintén időutazó és eléggé egyértelmű, hogy mi lesz kettejük sorsa a jövőben. Kár, hogy nem derült ki minden az első részben, most várhatom itt tűkön ülve a folytatás. Addig is ajánlom mindenkinek olvasásra, mert nem mindennapi sztori, ráadásul nagyon szórakoztató.