Egy sírós-nevetős találkozó :)

Tegnap volt találkozóm az egyik legkedvesebb, legrégebbi barátnőmmel, Barbival. Jól is esett végre kicsit kimozdulni, beszélgetni, élvezni egy barátom társaságát. A szokásos, szinte törvényszerű császkálás után beültünk a Potala teázóba (ahol egyébként először voltam, és nagyon kellemes hely, isteniek a teáik, és a padlizsános szendvics is remek volt), ahol 2 órán keresztül beszélgettünk. Nagyon rég nem találkoztunk már, sőt, nem is nagyon tudtunk egymásról semmit sem, mert a költözés kicsit elvágta közöttünk a fonalat, meg hát azért éljük mind a ketten a magunk kis életét. Viszont akármennyi idő is tellik el kis kihagyással, utána mindent bepótolunk, és olyan természetességgel tudunk beszélgetni egymással, mintha csak 1 napja nem láttuk volna egymást. Ezt szeretem nagyon a kettőnk barátságában, hogy mindegy mennyi idő tellik el a beszélgetéseink között, mindig ugyanolyan lelkesedéssel és szeretettel tudunk egymás felé viszonyulni, mintha napi szinten tartanánk egymással a kapcsolatot. Nem volt kínos csend, hogy na most akkor miről is beszéljünk, hanem mintha mi sem történt volna, elkezdtük mesélni az eddigi élményeinket. Nagyon jó érzés volt hallani, hogy végre olyan férfi mellett van, akivel maradéktalanul boldog és kiegyensúlyozott, s aki ennyire jó hatással van rá. Pörög, forog, tevékenykedik, aktív társasági életet él, egyszóval pont olyan, amilyen mindig is volt a lelke mélyén. Ezt, mint régi barátnőjének, nagyon üdítő volt látnom, és hihetetlenül élveztem a társaságát :) Természetesen nem maradhatott el a könnyesre nevetős-rész sem, nálunk ez mindig így van - ha mi ketten összekerülünk, képesek vagyunk lesírni a sminkünket 2 perc alatt a nevetéstől, de ez nagyon jó dolog :) Aztán volt még egy nagyon fontos momentuma a találkozónknak. Habár azért futottunk össze, mert már ezer éve nem beszélgettünk, nekem volt egy másik indokom is. Szerettem volna felkérni őt egy nagyon felelősségteljes, megtisztelő feladatra, amit csakis egy különleges személynek adhattam, aki fontos nekem, s aki kislány korom óta az életem szerves része - felkértem őt, hogy legyen az esküvői tanúm :))) Hát, természetesen elbőgtük magunkat, ahogy azt illik, közben nem bírtuk abbahagyni a nevetést sem, de végül is drága Barbim elvállalta a feladatot, szóval ő lesz az én esküvői tanúm :) Igazi, vérbeli nő módjára mi volt az első dilemmája? "Úr isten, mit vegyek fel?" :D Aztán még kb. 10 percig sírtunk és ölelkeztünk, majd ölelkeztünk és sírtunk, és az egész olyan megható, olyan szép volt, sosem fogom elfelejteni az arcát. Emelett volt olyan drága, hogy még a kerti dekoráció megszervezését is magára vállalta, és mivel remek ízlése és stílusérzéke van, ezért maximálisan megbízom benne, s biztos, hogy csodaszépet fog kihozni a kertünkből. Egy szó mint száz, nagyon jól éreztük magunkat együtt, sokat beszélgettünk egymásról, az esküvőmről is természetesen, meg úgy mindenről, ami eszünkbe jutott. Igazán szép este volt :)
(egyébként a fenti képhez csak annyit fűznék hozzá, hogy mi pontosan ilyenek leszünk az esküvőm napján, ilyen lükék és bolondok :P)