2012. június 27., szerda

Irány Hévíz!

Két hónap múlva itt az esküvőnk, mi pedig egyre izgatottabbak vagyunk Viktorral. Egyre több a tennivaló, egyre több mindent kell intézni, mi pedig egyre lestrapáltabbak vagyunk. Ezt elkerülendő elhatároztuk, hogy előrehozzuk a nászutunkat, és elmegyünk valahová kikapcsolódni egy kicsit. Ennek nem csupán a pihenés az oka, hanem sajnos a munkahelyi kötöttségek is. Mivel nyár végén van az esküvőnk, ezért én nem vehetek utána ki szabadságot, ugyanis jönnek hozzánk az oviba az új picik, akiket be kell szoktatni, minden emberre szükség lesz. Viktort is eléggé lekorlátozták, mert amióta áthelyezték őt a cégen belül egy új részlegre rengeteg munkája van, és nem nagyon akarnak szabit kiadni neki, pláne nem az őszi nagy hajrában (náluk akkor van forgalom). Így aztán szinte magától értetődően most nyáron kell elmennünk nászútra, ami annyira nem is baj, hiszen ki tudja mikor voltunk már utoljára kettesben nyaralni bárhol is. Szóval eldöntöttük, hogy akkor júliusban nászútra megyünk - igen ám, de hova? Így az esküvő előtt nem állunk túlzottan fényesen anyagiak terén, szóval valami olcsó, mégis maradandó emlékű dologban kellett gondolkodnunk. Egyik kolléganőm ajánlotta nekem a kuponvilág.hu oldalt, ahol kedvezményes áron lehet hozzájutni nagyon jó utazásokhoz, szóval elhatároztuk, hogy onnan fogunk választani valamit. Sikerült is, így aztán a jövő héten 3 napot tölthetünk a Hotel Hévíz Superior-ban teljes ellátással, korlátlan wellness használattal, és mindenféle jó dologgal, amit ez a kupon tartalmaz, pl. előre lefoglalt jacuzzizás csakis és kizárólag kettesben, gyertyafényes vacsora, finn szauna, kedvezményes masszázsok, beltéri és kültéri medence, sportcentrum, illetve kedvezményes belépő a világhírű hévizi gyógyfürdőbe. Ezeken kívül persze még rengeteg programot ki lehet próbálni a környéken, mint pl. sárkányrepülés, hőlégballonozás, lovaglás, borkóstolás, túrázás a közeli erdőbe, vagy a Szent Margit kilátóhoz, illetve én nagyon szeretném megnézni a Festetics kastélyt, a Babamúzeumot, a Kínzó múzeumot és az Erotikus Panoptikumot is. Igen, a két utolsót is, azokat a leginkább :P Szóval programban nem fogunk hiányt szenvedni, csak győzzük erővel! Az biztos, hogy nem lustálkodni fogunk, hanem minden nap megyünk valamerre és mindent, amit csak győzünk erővel és pénztárcával megnézünk, és persze mindent megörökítünk, úgyhogy lesznek majd utána képek is! Már nagyon várom a jövő hetet, szinte számolom vissza az órákat, amikor végre elindulhatunk :)

2 megjegyzés:

  1. Jó pihenést kívánok nektek:) Remélem, mutatsz majd képeket:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük szépen! Természetesen lesznek majd képek, viszünk fényképezőt és mindent megörökítünk-megmutatunk :)

    VálaszTörlés