2012. július 28., szombat

Relax




Érzem, hogy a közelgő esküvő mennyi energiát vesz el belőlem. Rengeteg munkával, szervezéssel, utánajárással jár ez az egész, és az utóbbi időkben alaposan el is fáradtam benne. Majdnem megint abba a hibába estem, hogy végkimerülésig hajszolom magam valami miatt, holott nem az a cél, hogy a nagy napra összeessek a testi-lelki kimerültségtől, hanem hogy felszabadult és boldog legyek. Most jelzett a vészcsengőm, hogy ideje egy kicsit pihenni is. Persze nem iktattam ki teljesen az esküvőszervezést az életemből, hiszen már csak egy hónap van hátra a nagy eseményig, de megpróbálok néhány olyan napot is közbe szúrni, mikor valami mással foglalkozom. Valamivel, ami feltölt energiával, ellazít, megnyugtat. Eszembe jutott, hogy milyen régen relaxáltam, meditáltam már, pedig hihetelen gyógyereje van egy kis csöndnek, békességnek, befelé figyelésnek.




Ilyenkor gyertyát és levendula illatú füstölőt gyújtok, majd Kövi Szabolcs Megapterájára próbálok ellazulni, esetleg jógázni. A tenger hangja és a bálnák éneke szinte elringat. Figyelem a légzésem, hallgatom a szívverésem, s az izmaimból szép lassan kiáramlik a görcsös feszültség, elmúlnak a testi fájdalmaim, a lelkem pedig feltöltekezik energiával. A másik, ami szintén remek hatással van rám, a tánc.




Mostanában minden nap igyekeztem legalább 1-2 órát szánni a kedvenc mozgásformámnak, és ez szó szerint balzsam számomra. Mindegy, hogy éppen kemény gyakorlásról van szó, vagy random zenére történő improvizációról, a hatás mindkét esetben pompás érzés. Mintha a zenének és a finom mozgásnak átadva magam minden gondom és fáradtságom elszállna. Csukott szemmel, szinte transzállapotban hagyom, hogy a muzsika úgy formálja a mozdulataimat, ahogy akarja. Rá kellett jönnöm, hogy több időt kell fordítanom azokra a dolgokra, amiket szeretek. Az esküvőszervezést is szeretem, de néha jól esik valami mással is foglalkozni. A következő lépés az lesz, hogy előveszem a varrós dobozomból a tündéres keresztszemesemet, és ott folytatom, ahol hónapokkal ezelőtt abbahagytam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése