2012. augusztus 31., péntek

Már csak egy nap



Jó régen nem írtam már bejegyzést - ennek nagyrészt az az oka, hogy temérdek sok teendőm volt még az esküvővel kapcsolatban, no meg mellette dolgoztam is. Eléggé le vagyok strapálva, de bízom benne, hogy holnapi nagy napra össze tudom szedni magam. Ma korán lesz alvás, hogy teljesen kipihenjem magam, illetve most már megpróbálok nem stresszelni semmin. Eléggé túlaggódtam az utóbbi néhány napot, jött még egy csomó váratlan esemény, amiket elég rosszul viseltem, de szerencsére minden rendbe jött, úgyhogy most már tényleg csak apróságok vannak hátra. Ma még leszállítjuk az étterembe a süteményeket és az italokat, kiírjuk az összes zenét, aztán punnyadás lesz ezerrel :) Nagyon rám fér már, hogy egy kicsit tényleg csak úgy ellegyek, ne kattogjon állandóan azon az agyam, hogy mit kell éppen szerveznem, intéznem, megoldanom. Hihetetlen amúgy belegondolni, hogy holnap ilyenkor már bőszen a fodrászhoz fogok készülni, 16 órakor pedig megkezdődik az esküvőnk... Nemsokára férjes asszony leszek, és a világ legcsodálatosabb férfija lesz a férjem. Az utóbbi időben nagyon erősen tudatosult bennem az, hogy én vagyok a világ legszerencsésebb nője. Tudom, hogy közhely, de tényleg így érzem. Viktor nagyon különleges ember, hozzá foghatóval soha életemben nem találkoztam. Néha el sem hiszem, hogy tényleg ő lesz a társam ezen életemben is, pedig már leéltünk jó pár emberöltőt együtt. Mégis minden egyes alkalommal úgy érzem, hogy kiváltságos helyzetben vagyok, mert ilyen férfi nem terem minden fán. Elnézem a mai világot, a mai kapcsolatokat, és ezek láttán ezerszer is megbecsülöm azt az embert, aki mellettem van és mindazt, amit megtett értem. Így az esküvőnk küszöbén állva visszagondolok arra honnan indultunk, milyen nehéz életünk volt, és mégis minden baj, minden gond ellenére együtt vagyunk és növekvő szerelemmel szeretjük egymást. Jöhetett akármilyen vihar, akármekkora csapás, nem tudott minket szétválasztani, mert az egymás iránt táplált szerelmünk mindent túlélt és legyőzött. Ennek köszönhetően most itt vagyunk életünk legújabb szakaszának küszöbén - igaz, kicsit izgulva, kicsit félve, bárgyún vigyorogva, de nagyon boldogan és lelkesen :) Bízom benne, hogy nem fogok hasraesni a saját lábamban, hogy nem leszek rosszul, nem fogok elájulni, egyszóval minden rendben fog menni. Most egyenlőre ez az utolsó bejegyzésem, aztán majd ha kihevertük az egészet, újra jelentkezem részletes képes beszámolóval :)
Addig is mindenkinek legyen napsugaras, szép napja, nekünk meg drukkoljatok!

8 megjegyzés:

  1. Uristen,én olyan izgatott vagyok :DDDD Tudom,hogy te házasodsz,de én akkori s *.* Hajrá akkor neked,és képekeeet *.*

    VálaszTörlés
  2. Hát még én milyen izgatott vagyok, képzelheted :D Köszi a biztatást, remélem minden jól fog alakulni, a képeket meg naná, hogy mutatom majd :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom hogy te még izgatott vagy,de valamiért én is :D *.* (lehet most fogtam még csak fel :D)

      Törlés
  3. Úúúú legyetek szépek és nagyon boldogok! :))
    (a szóellenőrzést nem tudnád kivenni? :$ átlag tízszer kell beírnom annyira olvashatatlan :C)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! :)
      A szóellenőrzéssel kapcsolatban sajnos nem tudom mit kellene tennem, lévén számítógépes analfabéta vagyok, de leendő uram szerint a te gépeddel lehet a gond, nálad kell valamit állítani. Ha mégsem, és te tudod a módját írd le nyugodtan, mert én tényleg nem értek ezekhez.

      Törlés
    2. Ez nem rajtam múlik. :)))
      Neked kell beállítani jobbra fent:
      Tervezés -> beállítások -> Bejegyzések és megjegyzések -> Szóellenőrzés megjelenítése.
      Itt kell beállítani hogy nem, és kész is. :)

      Sok boldogságot, most már tényleg az urad! :)))

      Törlés
  4. Majd tölts fel fényképeket! Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok! Gondolatban veletek vagyok! Legyetek nagyon boldogok még nagyon sokáig!!! :-)

    VálaszTörlés
  5. Kicsit megkésve, de Sok Boldogságot!:)
    A szóellenőrzés kikapcsolásához egy kis segítség: http://lakkfan.blogspot.hu/2012/06/szoellenorzes-kikapcsolasa.html

    VálaszTörlés