2012. október 31., szerda

Szuperjó szerdák



Mint ahogy a cím is sejteni engedi, a szerdai napok igen különlegessé váltak számomra. Ilyenkor táncórán vagyok, ami olyan remek élmény, hogy hosszú ideig feltölt pozitív energiával és elfeledtetni velem a problémáimat. Lenne min aggódnom, hiszen a tüdőproblémám kiújulóban van és eléggé betegeskedem, mégis ez a másfél óra, amit hastáncon töltök szinte csodát tesz velem. Egyszerűen imádom, rajongok érte, meg sem tudnék lenni nélküle! Egyik barátnőm nemes egyszerűséggel csak táncmániásnak nevez, de igaza is van. Amióta megtaláltam a nekem megfelelő csoportot és tanárt szinte megszállott lettem, minden szabad percemet gyakorlással töltöm, és igyekszem kivenni a részem a közös munkákból. El se tudom mondani micsoda felszabadító, örömteli érzés ezzel foglalkozni. Mostanra már nem telik el úgy napom, hogy ne hódoltam volna táncolási szenvedélyemnek, de nem is bírnám ki tánc nélkül. A hideg hónapok ilyen szempontból nagyon praktikusak, ugyanis a vastag télikabát rejteke alatt gyönyörűen lehet különféle hastáncmozdulatokat gyakorolni :P Ebből is látszik, hogy minden adandó alkalmat megragadok a fejlődésre, vagyis nagyon komolyan veszem ezt a fajta önkifejezést, ezt a művészetet.
Ma olyan jóleső, őszinte, elismerő kritikákat kaptam a tanárnőmtől, hogy még hazafele a buszon sem tudtam levakarni az arcomról az elégedett mosolyt. Az utasok többsége gondolom nem tudott mire vélni, de én valahol máshol jártam lélekben - valahol a felhők fölött ugrándoztam boldogságomban. Tanárnőm ugyanis közölte, hogy eszméletlenül szépen táncolok, és hogy még soha senkit nem látott ilyen lágyan, ilyen finoman mozogni, mint engem. Tollpihéhez hasonlított, olyan könnyedek a mozdulataim, én pedig csak irultam-pirultam (ami szerencsére a félhomályban nem látszott) és jó szokásomhoz híven vigyorogtam, mint a vadalma, meg hálálkodtam a kedves szavakért. És igazából tudom, hogy ezek nem bókok, mert a tanárnőm nem az a fajta ember, aki csak úgy hízelegne másoknak, hogy simogassa az egójukat - ő azt mondja, amit valóban gondol, így aztán még inkább megmelengeti a szívemet a kritikája. Végre elismerésben van részem, őszinte, igazi elismerésben, ez pedig hihetetlen módon motivál arra, hogy jobb és jobb legyek. Szeretnék neki és önmagamnak is megfelelni, és végre szerves része lenni a hastáncos szférának. Elég volt abból, hogy csak itthon, a négy fal között táncolgatok, szeretném megmutatni magam a világnak. Így is túl sokáig hagytam, hogy legyűrjön a kisebbségi komplexusom, holott sok más művészeti ághoz hasonlóan ehhez is van tehetségem, akkor meg miért hagynám elveszni? Inkább kiaknázom a lehetőségeimet, és lelkiismeretesen, szenvedéllyel haladok azon az úton, amit magaménak érzek. Nagyon remélem, hogy a mostanában kicsit ingázó egészségi állapotom nem fog közbeszólni abban, hogy jövő hét szerdán és utána is jöhessek, mert rá kellett jönnöm, hogy ez nem csak a testemnek, de a lelkemnek is jót tesz. Mintha mindkettőt edzenénk egyszerre, és erről a csodás élményről nem szeretnék lemondani. Bár magamat ismerve én még akkor is elvonszolnám oda magam, ha közben kiköpném a fél tüdőmet, szóval "nincs akadály, mi elébem áll", ahogy Giacimo mondotta volt a Hüvelyk Pannából :)

2012. október 29., hétfő

Segítsünk, vagy sem?



Vannak emberek, akik ösztönös késztetés éreznek arra, hogy segítsenek másokon. Jobbá akarják tenni mások életét, számukra ez okoz örömöt. Én is ezen emberek közé tartozom, de rá kellett jönnöm, hogy ilyennek lenni borzasztó hálátlan feladat. Sokféle embert sodort mellém az élet, akik mind valamilyen módon rászorultak a segítségemre - ki ezért, ki azért, nem volt két egyforma. És én segítettem nekik, ahol csak tudtam, sokszor a saját magánéletemet háttérbe szorítva. Könnyedén tudtam nekik adni magamból, mert alapjáraton túl vagyok telítődve pozitív energiákkal, és jól esett átadni valamennyit azoknak, akiknek kevés van belőlük. Jó lett volna látni és érezni, hogy az a pár kedves, őszinte szó, jó tanács, segítő szándék milyen jó hatással tud lenni egy beteg lélekre, de ez valamiért mindig elmaradt. Ezek az emberek - némelyiküket még barátnak is tekintettem - csak elvettek tőlem, de vissza nem adtak semmit. Nem energiára vágytam volna, csak egy kis megerősítésre, hogy lássam, van értelme küszködnöm és nem csak dobálom ki az ablakon a jó tanácsaimat. Ám sajnos hiába vártam. Olyan ez, mikor az ember befűti a szobát, de közben szélesre tárja az ablakot. Biztos vagyok benne, hogy fogok még segítségre szoruló emberekkel találkozni, mert ilyen a természetem, ilyen a kisugárzásom, vonzom őket magam mellé. A kérdés csupán az, hogy megéri-e nekem ezzel foglalkoznom? Eddig akárkinek nyújtottam segítő kezet, mind kihasználtak. Nem törődtek azzal, hogy én is érző, sokszor problémákkal küszködő emberi lény volnék, és néha nekem is járna egy kis törődés. Csupán az volt természetes számukra, hogy ők megkapják a napi pozitív energia adagjukat, kipanaszkodhatják magukat nekem (mindenki számára ismerős lelki szemetesláda effektus), majd mikor rám került volna a sor, magamra maradtam. Naplónak tekintettek, aki mindig mindent meghallgat, de törődni már nem kell vele. És a legszomorúbb ebben az, hogy apró vágyamért még én voltam beállítva hisztis, problémás, sok időt igénylő koloncnak, akivel csak azért tartották fent a kapcsolatot, hogy ne nyavalyogjon. Velem van a gond, hogy szerintem egy barátságban ennek nem kéne nyűgnek lennie? Mert ha magukkal kellett foglalkozni, az természetes volt, az nekik JÁRT. De mikor rajtam lett volna a sor, valahogy megállt a tudomány. Komolyan ott tartanánk, hogy az emberek nem tudnak hálásak lenni? Nem tudnak kölcsönösen viselkedni? Nem tudnak törődni a másikkal? Én tényleg nagyon szeretek segíteni másokon, de nem minden áron. Mert bármily hihetetlen, néha a segítséget nyújtó embernek is szüksége lehet valakire, akivel megbeszéli a problémáit, aki foglalkozik vele, akit érdekel, hogy miként telnek a napjai. Szerencsére néhány régi, jó barátom még most is akad, és az ő esetükben nem élősködőként zabáljuk fel egymástól a jókedvet, hanem oda-vissza számíthatunk egymásra. Csakhogy a mai emberek már nem tudnak kölcsönösek lenni. Annyira lefoglalja őket a maguk világa, a maguk problémája és a maguk élete, hogy másra már nem is tudnak figyelni. Nem szeretném újra megégetni magam, és nyilván óvatosabbnak kell lennem, de félő, hogy az alap jóhiszemű, segítő szándékú, anyáskodó természetemen nem tudok változtatni. Szeretek segíteni másokon, és szeretek barátkozni, csakhogy eddig mindenkit elveszítettem, akinek lelki támaszt nyújtottam, mert egy idő után teljesen lemerítettek. És talán az a legrosszabb az egészben, hogy többségük nyomtalanul felszívódik az életemből, miközben egy csepp megbánást sem mutatnak. Dolguk végeztével odébb állnak, mintha az együtt töltött hetek-hónapok-évek meg sem történtek volna. És ez fáj. Az az egy szerencsém, hogy akadnak még olyan emberek is az életemben, akik úgy gondolkodnak erről az egészről, mint én. Ők nem érzik nyűgnek, ha beszélgetni "kell" velem, szívesen érdeklődnek, és ha magamtól elfelejtenék mesélni, hát ők kérdeznek rá a mindennapjaimra. Nem traktálnak olyasmivel, ami már lerágott csont, és nem csak magukkal foglalkoznak. Számukra fontos a barátság és fontos vagyok én is. Őket nagyon nagyra becsülöm és igyekszem megőrizni becses barátságukat egy életen át, mert sajnos mint látható, ritka az ilyen. És hogy mi a tervem ezzel kapcsolatban a jövőre? Leginkább az, hogy sokkal óvatosabb leszek másokkal, hogy kit mennyire engedek magamhoz közel, mert nem hiányzik még több égési sérülés. Továbbra is meg lesz bennem a segítő szándék, de már nem fogom boldog-boldogtalannak osztogatni - csak annak, aki igazán megérdemli.

Virágzás tél előtt

Először is meg kell említenem, hogy kb. másfél órája szenvedtem a gázkonvektorunkkal, mert egyszerűen nem akart begyulladni. Hiába küzdöttem, hiába csináltam finoman, erősen, egyszerűen az istennek se akart begyulladni, én viszont már két pulcsiban és egy köntösben vacogtam jéggé fagyott ujjakkal, amihez most szép élénkpiros szín és vízhólyagok is társulnak a sok nyomkicolástól. Aztán szerencsére Viktornak eszébe jutott, hogy tegnap úgy tudtuk begyújtani, hogy miközben én adtam a gázt és szikráztattam, addig ő a csatlakozójával babrált valamit, szóval most gyorsan növesztettem egy harmadik kart (valójában csak nagyon gyors voltam és egyik mozdulat után gyorsan odakaptam), és miközben nyomtam a két gombot két kézzel, a nem létező harmadikkal megpiszkáltam a csatlakozót, és láááám, begyulladt. Szégyen nem szégyen én elsírtam magam, mikor végre sikerült. Azért másfél óra kétségbeesett, elkeseredett próbálkozás után ennyi belefér.

És akkor hogy ne legyen értelmetlen ezen bejegyzés címe, gyorsan magyarázkodom.
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy lassan röpködni fognak a mínuszok, megérkezik a téli hideg, ezt azonban a fokföldi ibolyáim nem hajlandóak tudomásul venni. Mind a két virágom száz számra hozza a bimbókat, fürtökben lógnak rajtuk a kis hajtások. Nagyon szép látvány, és most úgy döntöttem, hogy meg is örökítem a kis aranyosakat. Természetesen én is belepofátlankodtam a képekbe, mert az ember nem csak a háziállataival, de a házi virágaival is fényképezkedhet, nem? :) Szóval íme az időjárást semmibe vevő csodaszép lila fokföldi ibolyám, meg én.






30 day challenge - Harmicadik nap

No hát ezzel be is fejeződik a 30 napos kihívás. Én nagyon jól éreztem magam közben, tetszettek a kérdések, biztos fogok még ilyet csinálni :) És akkor az utolsó feladat;

Három fénykép rólad




Régi



Kicsit közelebbi



Legújabb

Viktor ismét sziporkázott

Én: - Intenzív szeretet-adagra van szükségem!
Viktor: - Akkor majd bemegyünk anyudhoz és ott szeretgetlek.
(anyum az intenzív osztályon dolgozik a Klinikákon...)

30 day challenge - Huszonkilencedik nap

Dolgok, amikben szeretnél jobb lenni

Hát ebből is fel tudok sorolni jó párat. Szeretnék jobb lenni:
- a kitartásban
- a táncban
- a háziasszonyi szerepben
- a munkában
- és úgy az élet minden területén, hiszen mindig van mit tanulni és tökéletesíteni :)

30 day challenge - Huszonyolcadik nap

Álmaid állása

A mostani állásom is nevezhető valamiféle álomállásnak a mai világban, hiszen családias környezetben, kedves kollégákkal, gyerekekkel körülvéve dolgozom. Ugyanakkor ha esetleg a későbbiek folyamán logopédusként, vagy beszédtechnika tanárként el tudnék helyezkedni, az csodálatos lenne :)

30 day challenge - Huszonhetedik nap

Ha lenne 3 kívánságod, mit kívánnál?

Ez egy nehéz kérdés, mert az ember szinte automatikusan globális méretű kívánságban gondolkodik, aztán rájön, hogy az ő saját, közvetlen környezetében is jól jönne néhány pozitív változás. Én azt hiszem mindkettőből kívánnék, ha lehet. Elsőnek talán azt, hogy soha többet ne legyenek háborúk, vagy más célú agresszív cselekedetek, melyek milliók értelmetlen halálát követelik. Második körben, hogy a Földünk meggyógyuljon azoktól a csonkításoktól, melyeket mi okoztunk neki (és persze ezek a gyógyulások tartósak legyenek). Harmadik körben pedig magamnak és a családomnak szeretnék, hosszú, boldog, békés életet.

30 day challenge - Huszonhatodik nap

Kedvenc koktélod

Még sosem ittam koktélt :)

30 day challenge - Huszonötödik nap

Mik voltak a kedvenc tantárgyaid az iskolában?

Lényegében majdnem minden tantárgyat szerettem, de a nagy kedvenceim a történelem, a magyar irodalom, a rajz, az ének-zene, a biológia és a háztartástan volt (utóbbit már a szakképesítésnél tanultam).

30 day challenge - Huszonnegyedik nap

Egy fotó, ami mindig megnevettet

Íme a marcona metál állat :D


Esik a hó?



És tényleg. Kinézek az ablakon, és hatalmas pelyhekben hullik a hó, holott még csak október vége van :O Kicsit korán érkezett, azt hiszem, de én örülök neki, hiszen ez azt jelenti, hogy hamarosan megérkezik hozzánk a leggyönyörűbb évszak mind közül; a tél! No és persze vele együtt a karácsony is :) Ennek örömére fogom magam és csinálok egy bögre jó forró kakaót, ugyanis nálam szinte hagyomány az első hóesésnél (meg úgy mindegyiknél) kakaót inni, miközben ujjongok és örömködöm :P Viktor örülhet, mert lemarad az ámokfutásomról (általában ő szokott tanúja lenni a kitöréseimnek és nem győz csitítani, miszerint "Picúrka, nyugi, ez csak hó!"). Szóval csodás odakint a látvány, nem győzöm betelni vele!

30 day challenge - Huszonharmadik nap

Blogok, amiket szívesen olvasol

Nem szeretnék kiemelni konkrétan egyet sem, de témák tekintetében főleg a szépségápolással, kreativitással, könyvekkel kapcsolatos blogokat szeretem. Ezeken kívül vannak olyan blogok, melyeknek nincs konkrét témája, de szívesen olvasom őket, mert érdekesnek találom az íróját, tetszik a stílusa és érdekel, hogy mi történik vele.

30 day challenge - Huszonkettedik nap

Kedvenc időtöltéseid

Na abból jó sok van;
- olvasás
- filmezés
- hímzés (keresztszemes és goblen)
- írás
- rajzolás, festés
- hastáncolás
- sétálás, kirándulás
- sütés-főzés
- éneklés
- számítógépezés

30 day challenge - Huszonegyedik nap

Dolgok, amik más emberekben irritálnak

Többnyire a tipikus bárgyú emberi viselkedéstől kapok agyzápulást, mint pl.:
- szűklátókörűség
- hazudozás
- rosszindulat
- előítélet
- erkölcstelenség
- okoskodás
- beképzeltség
- trehányság
- feltűnési viszketegség
- flegmaság
- lekezelés
- gonoszkodás

30 day challenge - Huszadik nap

Kedvenc sminktermékek

Leginkább a szemhéjpúdereket és a rúzsokat kedvelem, de az utóbbi időben elkezdtem megkedvelni a körömlakkokat is. Ez azért furcsa, mert régen ki nem állhattam, utáltam lakkozni, most meg egészen megszerettem, de azért az örök favorit akkor is a rúzs, méghozzá valami szép bordó, vagy burgundi, esetleg meggypiros árnyalat. Ezeken kívül a highlightereket is nagyon szeretem, szempillagöndörítő nélkül pedig nem tudok élni :D

30 day challenge - Tizenkilencedik nap

Milyen számodra a tökéletes nap?

Mikor reggel korán felkelek, majd a szokásos teendők után nekiállok elkészíteni egy ínycsiklandó háromfogásos ebédet a világ legcsodálatosabb férfijának. Miközben konyhatündérkedem ő néha odajön hozzám, megölelget és megcsókol, majd szemtelen módon belenyalakszik a készülő ételekbe (főleg a sütemény nyers tésztájába). Mikor dél környékén mindennel kész vagyok leülünk ebédelni, közben nézünk valami jó kis filmet, majd a nap további részét édes semmittevéssel, egymás szeretgetésével töltjük.
Az a vicc az egészben, hogy ez nálam nem csak ábránd. Ez a való életem :)

2012. október 28., vasárnap

30 day challenge - Tizennyolcadik nap

Tudsz főzni? Ha igen, mit?

Igen, tudok főzni, bár sokáig be sem tehettem a lábam a konyhába. Mióta külön költöztünk Viktorral mindenre van lehetőségem, amit rendesen ki is használok. Bármit elkészítek, legyen az klasszikus magyaros étel, vagy valami gasztronómiai ínyencség. A japán és egyéb ázsiai ételekben kifejezetten ügyes vagyok, de az olasz, francia, görög és török konyha remekeit is bármikor elkészítem. Ezen kívül igazi kísérletező konyhatündér vagyok, imádok új recepteket kipróbálni, és szívesen kísérletezem bonyolultabb, extrásabb ételekkel is.

30 day challenge - Tizenhetedik nap

Mi a véleményed a tetoválásról, piercingről?

Manapság nagyon népszerű mindkettő, de én nem kedvelem egyiket sem. Főleg nőkön tartom előnytelennek, mert egy hibátlan, szép bőrt, vagy egy finom metszésű arcot kár elrontani tetoválással vagy piercinggel. Nem vagyok híve ezeknek az öncélú testcsonkításoknak, még ha manapság olyan divatos is. Persze nekem is vannak olyan barátaim, ismerőseim, akik rendelkeznek ilyenekkel, és nem kötözködöm velük. Mindenkinek a maga dolga, hogy mit tesz a saját testével, de én nem tartom ezeket esztétikusnak. Férfiakon egy kicsit jobban viselem ezeket, rajtuk valahogy jobban el tudom fogadni, de nőkön nem nagyon.

30 day challenge - Tizenhatodik nap

Van példaképed? Ha igen, miért ő?

Egyértelmű, hogy az édesanyám. Ő számomra a kitartás, az erő és az újjászületés tökéletes példaképe. Igazi túlélő. Bármilyen viszontagság is érte, sosem adta fel, mindig ment tovább, sokszor a végletekig feszegetve ereje határait. Felnevelt engem és a testvéreimet, holott sokszor volt nehéz helyzetben, és habár a családi életünk cseppet sem volt nevezhető kiegyensúlyozottnak, ő mégis arra törekedett, hogy életre való, jólelkű emberek váljanak belőlünk. Mikor nem számíthatott senki másra erején felül vállalt több munkát, csak hogy minket eltarthasson, majd szembeszállt a legalattomosabb betegséggel, a rákkal, és legyőzte azt. Az én anyukám egy igazi modern kori hős.

Még néhány esküvős kép

Nemrégiben kaptuk meg Viktor unokatesójától az általa készített képeket, így most abból mutatok egy kis válogatást - nekem úgy is jól esik visszaemlékezni az esküvőnk napjára, nektek pedig, kedves olvasók, úgy sincs beleszólásotok :P




















































30 day challenge - Tizenötödik nap

Hol szeretnél lenni/tartani 5 év múlva?

Szeretnék elköltözni a mostani albérletünkből és venni egy saját kis kuckót, ahol tényleg otthon lehetünk. Szeretnék egy szibériai macskát, mert arra nem vagyok allergiás, és házi kedvenc nélkül nem élet az élet. Addigra talán egy babóca is szóba jöhet, ha jól fogunk állni anyagilag. Szeretném letenni a nyelvvizsgát és továbbtanulni logopédusnak, hogy később beszédtechnikát oktathassak. Szeretnék 5 év múlva profi hastáncos lenni, állandó fellépésekre járni és szerves része lenni a táncos szférának. Szeretném befejezni a fantasymet, az ifjúsági regényemet és a gyermekmeséimet. Szeretnék Barbi barátnőmmel ruhákat tervezni és megvalósítani azokat. Szeretnék addigra végre lefogyni és tartani az ideális súlyomat.

2012. október 27., szombat

30 day challenge - Tizennegyedik nap

Dolgok, amiket szeretsz/utálsz

Hát ezekből jó hosszú listát tudnék írni, de most lerövidítem a listámat 10 dologra.

Amiket szeretek:
- a férjemet
- karácsonyt
- tündéreket
- lila színt
- esőt
- sütni-főzni
- hastáncolni
- gyerekeket
- meséket
- teázni

Amiket nem szeretek:
- előítéleteket
- sötétséget
- rosszindulatot
- sárga szín összes árnyalatát
- magamutogatást
- egoizmust
- nyarat és a vele járó meleget
- rendetlenséget
- mikor belenyúlok a frissen felkent körömlakkomba
- ápolatlanságot

30 day challenge - Tizenharmadik nap

Terveid a következő nyárra

- ugyanazon a munkahelyen dolgozni, ahol eddig
- tovább csinálni az életmódváltást és ennek köszönhetően tovább fogyni
- egy szibériai cica beköltözése a családunkba
- sokat kirándulni Viktorral
- befejezni a tündéres keresztszemesemet

És persze lenne még, de most ennyi jutott eszembe.

30 day challenge - Tizenkettedik nap

Kedvenc ruháid, kiegészítőid

Kifejezetten kedvenc ruhatípusaim nincsenek, de általánosságban elmondható, hogy a minimalista, szolidan, ízlésesen díszített, elegáns ruhákat kedvelem, többnyire feketét hordok és igyekszem mindig nőies lenni. Kiegészítők terén abszolút fülbevaló-párti vagyok. Hordok persze karperecet, nyakláncot is, de azokat ritkán, fülbevaló nélkül viszont ki sem teszem a lábam az utcára.

Döntések



Elmélkedem.
Néha az embernek nagyon nehéz döntéseket kell hoznia. Az is megesik, hogy a döntést nem mi magunk hozzuk meg, de el kell fogadnunk. Én magam is nem egyszer éltem át ilyet, és nem volt könnyű. Sosem volt az. Viszont szükséges. A továbblépéshez, a megújuláshoz valami nagyon nehezet kell lépnünk, ami sokszor fáj, könnyeket csal a szemünkbe, vagy szimplán csak félünk tőle, mert az valami új, valami más és szokatlan, amit nem ismerünk. Minden ember került már hasonló helyzetbe. Ilyenkor kell nagyon erősnek lenni, és én ezt sajnos nem mindig mondhatom el magamról. Hajdanán borzasztó gyenge ember voltam - lelkileg gyenge. Még a mai napig is előfordul, hogy ellágyulok, vagy megsajnálok valakit/valamit, és húzom-halasztom az elkerülhetetlent, de végül be kell látni, ha eljött az idő. Mennyi mindentől vettem már búcsút életemben... Egy destruktív életformától, ami kiszívott belőlem minden jókedvet. Sok ismerőstől, akik kihasználtak és félreismertek. Egy életmódtól, ami minden téren megmérgezett. Egy munkahelytől, ami csupán egy rossz kezdet volt. Egy lánytól, aki valamikor én voltam. És egy baráttól, aki nagyon sokat jelentett nekem. Igen, sok mindent el kellett engednem életem során, és biztos lesz is még ehhez hasonló, hiszen minden változik. De azt hiszem minél több dolgot tudok elengedni az évek során, annál könnyebb lesz megérteni ennek a miértjét, és minden fájdalmas pontja ellenére el tudom fogadni. Nem az a nehéz benne, hogy a döntést meghozzam, hanem hogy a következményeivel együtt éljek. Az élet sosem volt könnyű, de én hálás vagyok minden nehézségért és veszteségért, amit el kellett szenvednem, mert hála nekik már nem vagyok az a védtelen, sírós kislány, aki egykor voltam. Erősebb vagyok. Az érzékenységem természetesen jellemi sajátosságom, így sohasem leszek jégszívű szörnyeteg - ha megvágnak vérzem, ha megrúgnak érzem a fájdalmat, s ha megbántanak sírok. Ám ezek ellenére már nem zuhanok magamba, ha egy szükséges változás szomorú következményekkel jár. Meggyászolom a veszteséget, majd tovább lépek, mert ez az élet rendje. Egy valami viszont állandó - sosem felejtek. Megszakadhatnak kötelékek emberek között, és véget érhetnek kapcsolatok, amiknek eljött az idejük, de a szeretet, melyet éreztem nem halványul el soha. Akit én egyszer a szívembe engedek, annak ott bérelt helye van. Egy kellemes, békés, meleg zug, ahonnan nem kell elmennie. Így igazából mindenkit megőrzök magamban, aki valaha fontos volt nekem. Talán ezért is megy olyan könnyen az elengedés - mert rájöttem, hogy habár fizikálisan nem lehetek többet együtt az illetővel, de ha a szívemben ott marad, akkor igazából el sem veszítettem. Persze ez a mai materialista világban eléggé szokatlan szemlélet, hiszen amit nem láthatunk, nem érinthetünk, nem érzékelhetünk nap mint nap, az nincs is ott velünk. Én nem így gondolom. Mindenki, akihez valaha közöm volt, akikkel szoros kapcsolatban voltam itt vannak velem. Nem kell őket látnom, megérintenem, érzékelnem ahhoz, hogy a távolból továbbra is szeressem őket :) Igen, el kellett váljanak útjaink, de én attól nem szűntem meg szeretni őket. És habár le kellett szállniuk a vonatomról, nem kísérhetnek el a végállomásig, én mégis mindnyájukról őrzök egy fényképet a képzeletbeli tárcámban. Ez engem boldoggá tesz :)

2012. október 23., kedd

Négy napos programok

Nagyon nagy szükségem volt már erre a négy napos pihenőre, ami nekem még plusz két nappal is kiegészült a betegségem miatt. Sajnos még nem sikerült teljesen helyrejönnöm, de azért így is nagyon jól telt el a szünet.




Szombaton Wasabiba mentünk, ami nálunk egyfajta éves kis program. Általában az éves fordulónkon szoktunk oda menni, de mivel akkor javában az esküvőre készültünk ezért elmaradt. Most pótoltuk, és a hely mit sem vesztett eddigi varázsából. Az ételek egyre változatosabbak, de szerencsére a jól bevált régi finomságokat nem tüntették el. Most voltam olyan bátor, hogy megkóstoljam a thai kókuszos csirkelevest, amitől eddig nagyon tartottam. Azt hittem ugyanis, hogy ez egy édes és sós ízű valami, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet benne a kókusztej, de nagyon finom volt! Kicsit csípős, nagyon enyhén édeskés, és tele volt finom, friss, ropogós zöldségekkel, csirkével és üvegtésztával, nagyon megérte. Ha legközelebb megyünk biztos fogok még ilyet enni. Aztán hogy a szalagról miket eszegettünk össze már nem tudom, de valamivel rendesen elcsaptuk a hasunkat Viktorral, mert miután hazajöttünk mindketten igen sűrűn látogattuk a mosdót. Szerencsére nem lettünk úgy igazán rosszul, másnapra már kutya bajunk se volt, és még így is kellemes élményként emlékeztünk vissza a Wasabizásra.




Vasárnap Viktor keresztszüleinél tettünk látogatást, mert a keresztapukájának most volt a születésnapja. Keresztanyukája most is egy hadseregnek való ételt főzött tökéletes minőségben, úgyhogy itt is ki voltunk szolgálva rendesen. Nagyon szeretem ezeket a családi összejöveteleket, mert olyan hangulatosak. A nagy ebédelés után kávézgatunk, leülünk a kanapékra, beszélgetünk, nevetgélünk, mindenki vált mindenkivel pár szót, és ez nekem olyan kedves dolog. Én sajnos olyan családban nőttem fel, ahol ez hosszú évekig nem volt divat. Mikor kicsi voltam sokat jártunk össze az unokatestvéreimmel, de aztán nagy összeveszések voltak és így a találkozók is megszűntek. Most Viktor családjával újra kiélhetem a társasági életre való vágyamat, és nagyon jól is esik. Jó érzés meghallgatni mi történt másokkal, vagy akár elmesélni, hogy velünk mi újság, szóval úgy általánosságban véve élvezem, hogy szocializálódok és kommunikálok másokkal. Nagy szükségem van arra, hogy néha kimozduljak és társasági életet éljek. Arra is büszke vagyok, hogy sem a Wasabiban, sem Viktor keresztszüleinél nem ettem degeszre magam. Irdatlan mennyiségű étel volt mindkét eseményen, de én megálltam, hogy csak az íz kedvéért egyek még néhány falatot, ráadásul lassan, komótosan ettem, hogy ne csapjam el a gyomrom. Persze a Wasabinál ez nem jött össze (valamelyik tejes levessel lehetett a gond szerintem), de Ildiéknél tökéletes volt az önkontrollom és nem is akartam utána kidurranni. Egy fél napot töltöttünk el náluk nagyon kellemes hangulatban.




Hétfőn Barbi barátnőméknél tettünk látogatást, meghívtak minket magukhoz ebédre, meg egy kis beszélgetésre. Hát meg kell mondjam a leányzó nagyon kitett magáért, mert isteni finom ebédet főzött (és persze a Krissz által reszelt répa saláta is tökéletes volt (:P), illetve a visszajelzésekből úgy tűnt, hogy az én gyümölcskenyerem sem volt olyan borzasztó (végülis mind elfogyott). Ebéd után beszélgettünk, vízipipáztunk, sütőtököt eszegettünk és filmeztünk, nagyon jól éreztem magam :) Ezek mellett még egy új munkával is elláttam az én drága barátnőmet, ugyanis karácsony előtt lesz a legelső fellépésem törzsi hastánccal, amihez két váltás kosztümre lenne szükségem.




Mivel Barbinak van szuper varrógépe és nagy ambíciói a varrásra, őt kértem meg, hogy készítse el nekem ezt a két ruhát. Úgy láttam rajta, hogy nagyon örült a dolognak, és persze én is, hiszen az ő ízlésében feltétlenül megbízom, a kézügyessége pedig mindig is remek volt, biztos csodaszép ruhákat fog nekem készíteni :) Még meg kell terveznem őket, aztán persze meg is mutatom majd a blogon, és remélhetőleg egy hónap alatt meg tudjuk őket alkotni közösen Barbival. Az övet és a melltartó díszítését mindenképpen én szeretném csinálni, hiszen ez amolyan szokás a törzsi hastáncosoknál, meg egyébként is jó móka :) A fellépés miatt egyébként rendesen izgulok, hiszen ez lesz nekem a legelső szárnypróbálgatásom. Nagyon jól is esett, hogy a tanárnőm rám is gondolt, mikor jött ez a lehetőség, úgyhogy szeretnék mindenképpen maximumot nyújtani, hogy büszke lehessen rám - no meg persze én is magamra :)
Ma pedig édesanyámékhoz megyünk át ebédre meg egy kis beszélgetésre, szóval ez a négy nap a társas kapcsolatokat ápolásáról szólt és remekül éreztem magam közben. Anyutól el fogjuk még hozni a keresztszemeseimet és goblenjeimet, mert drága apósom van olyan tünemény, hogy bekeretezi őket nekem, és végre a csupasz falakat feldíszíthetem az alkotásaimmal :) A tündérkémmel is haladni kéne, talán ma rá is szánom magam, hogy folytassam, de csak ha vége a látogatósdinak. Utána végre összezuhanhatok és punnyadhatok egy kicsit itthon is :P
Remélem mindenki másnak is kellemesen telt a négy napos hétvége!

30 day challenge - Tizenegyedik nap

Rossz szokásaid

Na abból van egy pár! :D
- ha ideges vagyok, rágom a számat, tépkedem a körmöm melletti bőrt, vagy csak kapargatom az ujjam
- képtelen vagyok valaki mellett bal oldalon menni
- ha valakitől kérek valamit, és az nem csinálja meg azonnal, inkább fogom magam és a tettek mezejére lépek (magyarul türelmetlen vagyok :D)
- nem szeretem, ha a megszokott konyhai eszközeimet szanaszét pakolják, mindennek meg van a maga helye
- gyakran kiroppantom a csípőmet, vagy a fölötte lévő csigolyát, mert becsípődik (habár ez eléggé egészségtelen szokás)
- nem szeretek letérni a megszokott útvonalaimról
- néha még elcsábulok a mű-ételek felé (de erről már nagyon erősen leszokóban vagyok!)
- ha valaki rosszul mond, vagy ír valamit, rögtön ki kell javítanom
Most hirtelen ennyi jut eszembe, de biztos van még vagy fél tucat rossz szokásom :P

2012. október 22., hétfő

30 day challenge - Tizedik nap

Mi a horoszkópod? Mennyire illik rád?

Nos, a pontos horoszkópomat talán nem közlöm most itt, mert rettentően hosszú és részletes, de gondolom a kérdés elsősorban a napjegyünkre irányul. Én Rák vagyok, és teljes mértékig igazak rám eme jegy tulajdonságai. Anyáskodó, babusgató típus vagyok, gyermeki lélek, naiv és hiszékeny, emellett pedig borzasztóan érzékeny és empatikus. Ez a jegy duplán is megtalálható bennem, ugyanis az aszcendensem is Rák, ugyanakkor a Hold-jegyem Vízöntő, s ebből is sok vonást érzek magamban. Ilyen például, hogy szeretek kicsit különc lenni, belevágni új dolgokba, fejest ugrani az ismeretlenbe, vidám természetű vagyok, és hatalmas igényem van a függetlenségre. Ez alatt persze nem azt értem, hogy csapodárkodni akarok, hanem néha jól esik, ha kapok egy kis teret, amikor csak magammal foglalkozhatok. Szerencsére ebben Viktor tökéletes partner, mert neki is legalább akkora szüksége van az egyedüllétre, mint nekem.

2012. október 20., szombat

30 day challenge - Kilencedik nap

Helyek, ahova el szeretnél eljutni

Fontossági sorrend nélkül; Írország, Skócia, Japán, Norvégia, Új-Zéland, Tibet, Örményország, Marokkó, Finnország, Görögország, és még úgy a fél világot képes volnék bejárni :)

2012. október 19., péntek

30 day challenge - Nyolcadik nap

Szépségtrendek, amik nem tetszenek

Hát ebből elég sok van, ugyanis a legtöbb szépségtrendet vagy egészségtelennek, vagy pedig gusztustalannak találom. Ilyen például a hegyes műköröm, az agyonszolizott bőr, a haskilógatós kabátok és nadrágok, amiktől petefészek gyulladást lehet kapni, a parafa talpú/sarkú cipők, neonszínű körömlakkok és ruhák, amiktől kifolyik az ember szeme, rövid női frizura, hullaszínű ajkak, és még sorolhatnám napestig.

30 day challenge - Hetedik nap

Mivel éppen betegen vagyok itthon (a teljes légzőrendszerem be van gyulladva), ezért most végre van időm folytatni ezt a jópofa kihívást.

Ha megnyernéd az ötös lottót, mire költenéd a pénzt?

Hűűűűűhaaaa.... Hát jó sok mindenre, az biztos. Első körben vennék rajta egy kisebb kertes házat, majd elmennénk Viktorral utazgatni mindenfelé. Természetesen adnék belőle édesanyáméknak is, vennék a tesómnak egy új kocsit, aztán pedig lecserélném a teljes ruhatáramat, illetve megvenném azt a rengeteg könyvet, sminket és varrós alapot, amikről eddig csak álmodoztam. Ja, és egy részét biztos, hogy betenném a bankba. Ó, és ami nagyon-nagyon fontos - ellátogatnék az Orlando-i Disney Land-be és a Harry Potter Parkba! Mondjuk ezek meglátogatása nélkül amúgy sem halhatok meg, szóval lottó ötös ide vagy oda, a fent említett két helyre akkor is eljutok :P

2012. október 14., vasárnap

Viktor újabb szösszenetei

Kisebb idő elteltével újra itt volnék. Hihetetlen egyébként, hogy mennyi mindenről szeretnék írni, és mennyire nincs rá sosem időm! Vagyis ez így nem teljesen fedi a valóságot - időm volna, csak rosszul osztom be. Így lehetséges az, hogy mostanában ritkábban írok, de kárpótlásul most ismét olvashattok párat az én drága férjem legújabb agyzsibbasztó baromságaiból - mert ahogy a mottóm szól; ne csak nekem fájjon. :P


"Viktor éppen a Twisted Sister Stay Hungry című dalát dúdolgatta
Én: - Nahát, drágám, ezt nagyon szép tisztán énekelted!
Viktor: - Igen, mert tegnap fürödtem."


"Épp rakott krumplit készítettem Viktor módra (baconnal, hagymával megspékelve), és rendesen beindult tőle a nyálelválasztásom.
Én: - Hú, drágám, ez isteni finom lesz, már csöpög a nyálam!
Viktor: - Picúrkám, amikor azt kértem, hogy jó szaftos legyen, nem erre értettem."


"Vacsora előtt még éppen a Sims-szel játszottam, de Viktor unszolására már kilépni készültem.
Én: - Elmentem és utána ehetünk.
Viktor: - Miért, hova mész?"

"Egy piszkálódásunk alkalmával;
Viktor: - Kis picúr vagy!
Én: - Nem igaz!
Viktor: - Fanszőrzet???"


Ez az utolsó pedig olyan friss, hogy kb. fél perce nyögte be ez a drága ember :D

"Épp egy lövöldözős játékkal játszik, amikor hirtelen megölik.
- Hogy szakadjon le a heréd!"

2012. október 6., szombat

Vegyes élménybeszámoló

Sok minden történt velem az elmúlt napokban, amikről mindenképpen szeretnék pár szót írni.
Első körben sajnos egy számomra fájó, szomorú dologról kell említést tennem, ugyanis meg kellett válnom egy nagyon régi, nagyon kedves barátomtól. Volt nemrégiben egy bejegyzésem, amiben páran megkérdeztétek, hogy mi szegte ennyire a kedvemet - nos, most már elmondhatom, hogy ezzel a bizonyos baráttal való beszélgetés. Hosszú évek óta ismertük és szerettük egymást, de sajnos az idő múlásával mind a ketten éreztük, hogy ez nem működhet tovább. Egyre több volt közöttünk a feszültség, sok volt a nézeteltérésünk, beszélgetni pedig már csak nagyon ritkán beszélgettünk - akkor is zömében semleges dolgokról, vagy csak szemrehányóan viselkedtünk egymással, mert nem tudtuk elfogadni a másik személyiségét, illetve sajnos nem foglalkozott velem annyit, mint kellett volna, a saját problémáival és szívfájdalmaival viszont annál inkább. Mondjuk úgy, hogy évek óta csak lelki szemetesládaként funkcionáltam, így viszont a mély baráti érzések is halványulni kezdtek. Részemről még az is közrejátszott, hogy irdatlan mennyiségű negatív energiát kaptam ettől az illetőtől, amik szabály szerűen elszívták az erőmet. Nem tudom ki mennyire hisz ilyesmiben, de én a saját bőrömön tapasztaltam. Akárhányszor levelet kaptam tőle, mindig görcsben állt a gyomrom, szinte éreztem, amint az a sok kellemetlen érzés átáramlik belém, amiktől borzalmasan szenvedtem. Alapjáraton nagyon vidám, nagyon pozitív felfogású ember vagyok, mégis mikor vele beszélgettem, vagy főleg beszélgetés után úgy éreztem, hogy az életem semmit sem ér, minden vacak és értelmetlen, egyszóval nagyon rossz érzés volt. Régóta próbálkoztam megtenni ezt a lépést, de végül mindig úgy alakult, hogy adtunk egymásnak egy sokadik második esélyt. Végül ő sokallt be és ő mondta ki, hogy akkor vessünk véget ennek, mert nem lát más megoldást erre az egészre. Ennek egyébként örülök, mert végre ő is belátta, hogy ez az állapot tarthatatlan. Én nem szeretnék csak azért valaki mellett lenni, hogy üljek a kispolcon, mint valami dísztárgy, ami az illető számára a múlt utolsó darabkáját szimbolizálja. Nem akartam hasznavehetetlen ember lenni, aki csak úgy van, de sem barátként, sem pedig tanítóként, tanácsadóként nem lehet a másik segítségére. A beszélgetéseink egyre ritkultak, azok hangulata sem volt éppen kellemesnek nevezhető, ezért végül megtettük azt, amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennünk. Útjaink külön váltak, s nagy valószínűséggel soha nem fogunk többet hallani a másikról. Én legalábbis szándékosan nem tervezek vele találkozót, sem bármilyen más kapcsolatfelvételt. És habár csúnyán hangozhat, valahogy megkönnyebbülést érzek, mióta ez megtörtént. Habár nagyon szerettem az illetőt, borzasztó rossz hatással volt rám lelkileg. A negatív életszemlélete, az emberek (és főként a nők) iránt érzett utálata, az állandó önsajnáltatásai teljesen lemerítettek, s mióta ezekben nincs részem, valahogy én is jobban érzem magam. Talán tényleg csúnyán hangzik mindez, hiszen egy hosszú barátság után ilyesmit írni nem szép dolog, mégis... ezt érzem. És habár szerettem az illetőt, még sem tagadhatom, hogy az egész lénye mérgező hatással volt rám. Most, hogy ő már nincs kétségtelenül új életet kezdhetek, amiben már semmilyen szándékos negativitásnak nincsen helye. Persze nyilván az élet nem csupa szépség és mosoly, de többet senkitől nem fogom hagyni, hogy ilyen masszív dózisban rombolja a lelki békémet. Ettől függetlenül meg kell jegyeznem, hogy ezen személy rendkívül jó ember volt és én nem neheztelek rá semmilyen szándékos, vagy szándék nélküli rossz cselekedeteiért, hiszen emberek vagyunk mind és követünk el hibákat. Azt is elismerem róla, hogy nagyszerű lélek, csak sajnos a csodás tulajdonságainak 90%-át elnyomja a mániákus depresszióra való hajlama és az, hogy képtelen hinni bármiben is. Mindettől függetlenül hálás vagyok neki, mert neki köszönhetően erősebb ember lettem. Neki szeretném ajánlani az Eleven Hold zenekar Provisorium című számát, aminek szövege úgy hiszem tökéletesen illik a helyzetünkre, s rejlik benne egy csöpp kis üzenet számára a további életéhez. Remélem egyszer eltéved ide és meghallgatja. (a videót nem muszáj figyelembe venni, ugyanis csak azért választottam, mert ez volt az egyetlen, ahol az eredeti zongorás-hegedűs verzióban hallható ez a csodálatos dal)






Erről a témáról többet ne is essék szó, mert a múlt már megtörtént, változtatni nem lehet rajta és nem is akarok. Tovább kell lépni, és abban biztos vagyok, hogy ezek után az életem teljesen új fordulatot fog venni, vélhetőleg pozitív irányban.


És ha már pozitív dolgok, meg is említenék egyet!





Augusztus közepe táján egy barátnőm javaslatára látogatást tettem a gótikus hastáncosok egyik óráján. Ezen barátnőm már egy éve ott táncolt, s mikor meséltem neki mennyire hiányzik az életemből a tánc, rögtön felajánlotta, hogy nézzem meg őket. Bevallom eleinte voltak kétségeim, mert ha meghallottam azt a szót, hogy gothic bellydance, mindig valami lésújtóan szánalmas, talpig fekete maskarába öltözött, vonagló nőt láttam magam előtt (ezekre sajnos van is példa, youtube-on lehet nézelődni a mazochistáknak). Viszont szerencsére nem vagyok az a fajta ember, aki mindenkire ráhúzza a vizes lepedőt és elhamarkodottan ítélkezne, így sok év kihagyás után elmentem egy ilyen különleges hastáncórára. Egyrészt nagyon furcsa volt újra hastáncolni, hiszen az, hogy az ember itthon gyakorol csupán egy dolog. Ott viszont faltól falig tükör-teremben voltunk, ahol minden mozdulatomat láttam, no és persze a tanárnő állandó jelleggel adta az instrukciókat, hogy min finomítsak, javítsak, mire figyeljek. El voltam én már ettől szokva. Azóta viszont igyekszem minél gyakrabban járni órákra, ugyanis hála nekik ismét felfedeztem magamban a tánc iránti szenvedélyt, a fejlődni vágyást, hogy jobb és jobb legyek. Judit fantasztikus tanárnő, hihetetlenül emberközeli és egyáltalán nem elérhetetlen, éteri magasságokba helyezi magát, sőt. Velünk együtt nevet, viccelődik, és kicsit sem játssza a dívát. Szimpatikus a tanítási módszere is, ami ugyan eltér a szokványostól, mégis nekem bevált és szeretem. Szokni kellett (és talán még kell is), de érzem, hogy végre jó helyen vagyok jó emberek közt :) Nagyon szimpatikus számomra az, hogy a technikai tudás mellett a kreativitásra is nagy hangsúlyt fektetünk. Judit szereti megjelenni látni a bennünk élő fantáziát, hogy miként oldunk meg egy feladatot, az órák végén pedig megbeszéljük az élményeinket. Ez így együttesen annyira remek dolog, hogy szinte terápiás jelleggel bír nálam. És szerencsére a gótikus jelző nem azt jelenti, hogy állandóan talpig feketében vonaglunk egy melankólikus számra, hanem inkább azt, hogy miként tudjuk megjeleníteni a fantáziavilágunkat. Ez az egész csoport arról szól, hogy merjünk mások lenni. Egyéniségek. Nem kell beleolvadnunk a bűbáj-mosolyú, tiritarka ruhás táncosnők csillogó világába, ha az nekünk nem kényelmes. Helyette betehetünk valami kellemes északi metal zenét, vagy valami elvont, keleties furcsaságot dubsteppel fűszerezve, és úgy mozoghatunk rá, ahogy az természetesen jön belőlünk - mindezt persze azért a hastánc egészséges keretein belül tartva. Borzasztóan tetszik ez a szabadszelleműség, egyszóval úgy érzem megtaláltam a helyem a táncos szférában. Persze tisztában vagyunk mindannyian, akik oda járunk, hogy egy nagyon támadott csoport tagjai vagyunk, sokan nem képesek befogadni a társaságot, de minden újításnak idő kell, mire az ember gyomra beveszi. Biztos vagyok benne, hogy idővel a gótikus hastánc szóra már nem egy talpig feketében vonagló nő képe fog másokban élni, mint ahogy anno nekem, hanem valami különleges, misztikus, éteri táncosé, aki előadásával lenyűgözi a közönségét. Én mindent meg fogok tenni azért, hogy ezt a célt valamikor elérjem :)