Végre kimozdulhattam

Mint ahogy a cím is mutatja, kissé lazítottak fogva tartóim (ez alatt édesanyámat és a férjemet értem elsősorban) a szigorú biztonsági intézkedéseiken, azaz engedélyezték, hogy egy kicsit kimerészkedjek. Persze még közel sem vagyok jól, hiszen a hasam fájdogál, a fejem még kótyagos és néha elúszik a kép, a kezem pedig még mindig borzalmas állapotban van, viszont már közel sem olyan vészes az egész, mint volt. Határozottan jobban érzem magam, így a tegnapi nap folyamán másfél hét bezártság után elmehettem Viktorral moziba. Szombaton voltam először olyan állapotban, hogy egy rövidebb kiruccanást meg mertünk próbálni, és egy mozizás közel nem olyan megerőltető, mint mondjuk egy nagy séta, vagy kirándulás. Ezekről egyelőre még le kell mondanom, de a filmezés belefért, lévén ott csak ülnöm kell. Én már régóta meg akartam nézni az Alkonyat utolsó részét, és nagy meglepetésemre Viktor is érdeklődött iránta, hiszen a bemutatójából arra következtetett, hogy ez végre valami akció dúsabb epizód lesz. Persze a film kezdetéig még sok időnk volt, így szép lassan sétálgattunk a Camponában, hogy elüssük az időt. Szeretek nézelődni a különféle üzletekben még akkor is, ha nem vásárolok semmit, de ezúttal nagyon kellemes meglepetés ért Viktor részéről. A Rossmanba betérve rögtön megláttam az Essence állványon az új Alkonyatos sminktermékeket, és hát azokkal a gyönyörű, sötét körömlakkokkal már nagyon régóta szemezgettem. Az én drága férjem - látva vágyódásomat a kis szépségek iránt - ekkor közölte, hogy válasszak nyugodtan, hiszen úgy sem tudott nekem semmit adni névnapomkor, mert aznap még kórházban voltam (vagyis épp jöttem haza) és ő azzal volt elfoglalva, hogy agyon aggódja magát értem. Hát, jött is haza velem mind a három mesés körömlakk, meg egy csillámos pigment is. Persze nem az Alkonyat iránti "rajongásom" miatt választottam őket, hanem mert nagyon tetszettek.

A körömlakkok közül egyedül az arany színűt nem vettem meg, az nagyon nem az én világom. Viszont a kék, a lila és a fekete valami káprázatos. Alig várom, hogy kipróbáljam őket!

A lakkokon kívül még egy pigmentbe is beleszerettem, a képen a bal oldali az. Sokáig keresgéltem, de talán ez a fotó adja vissza a legjobban a csillogását. Csodálatos fehér-arany színe van, egyszerűen gyönyörű. A többi pigment hasonló színben volt, mint a körömlakkok, de sötétkék, sötétlila és fekete púdereim már vannak, így ezeket nem tartottam fontosnak megvenni. Ezzel a szolid színnel maximálisan elégedett vagyok.

Szóval a film előtt őket sikerült beszereznem, mint utó névnapi ajándék. Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy Viktor már előtte felajánlotta, hogy rendeljek Oriflame-ből magamnak valamit névnapomra, szóval duplán meg leszek általa ajándékozva :)
És akkor maga a mozi. Úgy érzem muszáj egy kis előzetest írnom erről az egész Alkonyat-őrületről, meg a hozzá való viszonyulásomról, mert sokat változott az évek során.

Mikor kijött ez az egész széria könyvekben, majd filmekben, határozottan utáltam. Az én szememben ezek a történetek és a szereplők megcsúfolják a vámpírok misztériumát. Csillogás, szenvelgés, "vega-életmód"? Ki hallott már ilyen vámpírokról? Számomra az igazi vérszívók Draculánál, Lestatnál és a Maszkabál-féle vámpíroknál kezdődnek és fejeződnek is be. Minden porcikámmal tiltakoztam ez ellen a blődség ellen és egészen mostanáig ki nem állhattam az egészet. Aztán nem is olyan rég sokadik próbálkozásra elolvastam az első könyvet, és valami megváltozott bennem. Nyilván nem egy halhatatlan irodalmi műremekről beszélünk, mikor az Alkonyat könyveket, vagy filmeket elővesszük, de arra rájöttem én is, hogy valóban szórakoztatóak. Nem is tudom mi váltotta ki konkrétan, de egy idő után már elkezdtem érdeklődni a történet, a szereplők iránt. Ismerni akartam ezt a világot, amit annyian szeretnek (bár továbbra is úgy gondolom, hogy az a hisztéria, ami körülötte volt hatalmas túlzás). Tegnap a film megnézése után döbbentem rá a történet valódi üzenetére, vagyis inkább úgy mondom, hogy számomra ez volt az üzenete. Tény és való, hogy ez a mese nagyon furcsa és nagyon szokatlan vámpír szemszögből. Nekem is szoknom kellett. De aztán rájöttem, hogy ez is csak egy újabb fantázia világ, amit egy író megteremtett, és nem kell összehasonlítani, vagy összemérni a régebbiekkel. Az Alkonyat vámpírjai bizony csillognak, borzasztó érzelmesek és néha emberszerűbbek, mint mi. Talán ahhoz tudnám ezt hasonlítani, amit Viktor mondott nekem a Harry Potterről. Számára nagyon furcsa volt ez az egész világ, mert ő szerepjátékokon, komoly fantasy világok ismeretével nőtt fel, ahol a varázslók nem pálcával hadonásznak. Neki a Harry Potter féle varázslóvilág nagyon érdekes volt. Eleinte csípőből elutasította, majd szép lassan, ahogy telt az idő elfogadta, hogy ez egy más fajta varázslóvilág, másféle törvényekkel és szokásokkal. Hát velem is valami hasonló történt az Alkonyattal. El kellett fogadnom ezt a nagyon másfajta szemlélet módot, és inkább belemélyedni abba a szerelmi szálba, amit sokkal jobban ki akartak hangsúlyozni, mint a természetfeletti szereplők tulajdonságait. Ez az egész történet egy nagyon erős, nagyon mély szerelemről szól, ami szinte érthetetlen is, hiszen Bella és Edward kapcsolata már-már nevetséges és nonszensz. Csakhogy aki volt már valaha szerelmes, az tudja mivel jár mindez. Nem azért szeretünk meg valakit, mert szép az arca, vonzó a megjelenése, vagy mert csodás képességek birtokában van. Azért szeretjük, amilyen az egész lénye, és azért, mert van. Mert létezik. A szeretet nem válogat, csak megtörténik és kész. Hát ez történt Bellával és Edwarddal is. És persze borzasztóan giccsesek és sziruposak, de valljuk be - néha igenis szükségünk van ilyen szerelmi történeteket is látni, mert a bennünk lakozó reménytelen romantikus vágyakozik az ilyesmik után. Ha higgadt, reális szemmel nézem az Alkonyat filmeket, akkor csak egy nevetségesen felnagyított, szürreális oda-vissza, se vele, se nélküle vergődést látok ember és vámpír között, de ha a szívemmel nézem, akkor már egyáltalán nem számít, hogy egyikük vámpír, másikuk ember. Az sem számít, hogy a kapcsolatuk tele van ellentmondással és giccsel, mert jól esik őket nézni. Jó érzés látni, amikor két ember ennyire szereti egymást. Azért szeretik ennyien ezt a történetet, mert szeretnének hinni abban, hogy amit a filmvásznon látnak, az lehet valóság is. Hogy létezik még a világon ilyen erős, ilyen önzetlen, tiszta szerelem két lélek között, és hogy ezt bárki megtalálhatja. Hiszen ha Bella meglelte, másnak miért ne sikerülne? A főszereplő lányban nincsen semmi pláne - egyszerű, átlagos, nem egy tündöklő szépség, és mégis megtalálta az igaz szerelem. Ez a film azt az üzenetet hordozza magában számomra, hogy igenis minden ember számára meglelhető az igaz szerelem. Nem kell ahhoz kiemelkedően szépnek, okosnak, különlegesnek lennünk, mert a másik felünk előbb-utóbb úgy is ránk talál. És igazából ha kicsit újragondolom Bella és Edward szerelmét, már nem is tartom olyan giccsesnek. Elég csak magamra és Viktorra gondolni, és máris értelmet nyer minden. Persze most kötözködhetnék, hogy hát azért a filmben a két főszereplő hogyan alakítja ezt a hihetetlenül mély szerelmet, de inkább nem teszem. Mert nem az számít, hogy mennyire túlozták el az érzéseiket, hanem az, hogy átjött. Igaz, sok időbe tellett megértenem és meglátnom benne, de így a végére csak sikerült. Egyébként az utolsó film szerintem fergetegesre sikerült, hatalmas csavar volt a végén, a moziban mindenki egyöntetűen hördült fel, majd nevetett a készítők leleményességén. Számomra az volt a legjobb élmény, hogy mikor kijöttünk a moziból Viktor egyből közölte, hogy ez nagyon jó volt. Boldog voltam, hogy egy romantikus film ennyire tetszett neki :) Jó érzésekkel gazdagodva indultunk haza, és most már teljesen biztos vagyok abban, hogy el fogom olvasni a többi könyvet is. Szeretném megismerni ezt a világot :)