2013. február 17., vasárnap

Hastánctábor





Ma este értünk haza a hétvégi hastánctáborból, és természetesen nekem azonnal élménybeszámolót kell írnom. Hiába vagyok fáradt, kicsi és nyűgös, akkor is ki kell írnom magamból ezeket az eseményeket, mert rengeteg szép élménnyel gazdagodtam, amik nagyon sokat lendítettek rajtam. Az talán túlzás lenne, ha pontról pontra leírnám az eseményeket, ezért inkább felsorolom azokat a dolgokat, amik a hétvége alatt a legjelentősebbek voltak számomra.

- egy csodálatos, vidéki házikóba költözhettünk, ahol minden fából készült és bájosan rusztikus volt. Alig voltak emberek az utakon, csöndes, békés, tiszta levegőjű volt minden, mi pedig élveztük, hogy együtt lehet a kis csapat.

- szépen kigyakorolhattuk a csoportos koreográfiáinkat, amik közül egyben én is szerepelek. Jó volt végre ekkora helyen, ekkora létszámmal próbálni, és végre elmondhatjuk magunkról azt, hogy készen vagyunk.

- rabló römiztünk és Uno-ztunk a lányokkal - nagyon jó volt, a sok tánc után jól esett egy kis agytorna is (már ami a rabló römit illeti), meg egy kicsit összehozta a társaságot.

- életemben először kipróbálhattam a legyezőfátylat. A többiek kezében csodásan mutatott ez a légies eszköz, így én sokáig nem mertem hozzá nyúlni, túl törzsisnek éreztem magam hozzá, de végül csak megpróbálkoztam vele és kiderült, hogy az én kezemben is legalább olyan jól áll, mint másokéban.

- megmutathattam a szóló koreográfiámat a tanárnőmnek és a táncos társaimnak. Ez volt talán a legjelentősebb pontja a hétvégémnek, ugyanis halálosan rettegtem a többiek reakciójától és véleményétől. A gyorsabb részre konkrétan előző este dobtam össze valami koreográfiát, így féltem, hogy a felét el fogom felejteni (ez természetesen meg is történt). Aztán mikor eltáncoltam Judit adott néhány jó tanácsot, amire igyekszem majd figyelni. Utána viszont - mikor már az utolsó csapattársak is megérkeztek - megint el kellett táncolnom, mert az egész társaság egyöntetűen kikövetelve. Vitték a kis széküket, mint a moziban és elém ültek, nekem pedig nem hogy gombóc, sokkal inkább sziklatömb volt a gyomromban az izgalomtól. Eltáncoltam a szólómat, és mikor befejeztem csupa pókerarccal bámuló embert láttam magam előtt. Arra gondoltam, hogy ennyire unalmas volt? Nem tetszett senkinek? Aztán utólagosan, szép lassan szivárogva tudtam meg, hogy konkrétan mindenkit lenyűgöztem. Sorra jöttek oda hozzám az emberek és mesélték el, hogy mennyire tetszett nekik az előadásom, elemezték a mozdulataim, sőt, olyan is akadt, aki olyan megindítónak találta az egészet, hogy a könnyeivel küszködött. Közölték, hogy meg kell nyernem a versenyt, mert muszáj :D Az ajnározás és a zavarba ejtő dicsérgetés egész este folytatódott, én pedig a végén már csak vörösödni és vigyorogni bírtam jó szokásomhoz híven. Még a tanárnőm is olyanokat mondott, hogy elkerekedett tőle a szemem. Bevallotta például, hogy mikor először látott táncolni nem tudta hirtelen, hogy mégis mit taníthatna még nekem? A mozdulataim szinte hipnotizálták, nem tudta levenni rólam a szemét és tollpihéhez hasonlított. Azért persze később kiderült, hogy vannak dolgok, amikre azért oda kell figyelnem, de éreztem az elismerést a hangjából. Azt is mondta, hogy pár év múlva már taníthatok is :) Aztán felmerült annak a lehetősége, hogy különféle karmozgásos technikákat tanítsak a társaságnak, amit persze örömmel elvállaltam. Azt hiszem egész eddigi életem során nem kaptam még annyi dicséretet, mint most ez alatt a két nap alatt. Szárnyalni tudtam volna a boldogságtól, lubickoltam az elismerésben és néha már kifejezetten zavarban voltam, mert a többiek szinte szuperlatívuszokban kezdtek el rólam beszélni. Felvettek videóra, de nem volt bátorságom visszanézni, hogy vajon tényleg olyan jó vagyok-e, mint mondják, de látni az őszinte ámulatot az emberek arcán azt hiszem bőven elég bizonyíték volt számomra.

- a duónkkal is sok elismerést zsebelhettünk be Rékával. Mindenkinek tetszett a koreo és a zene is, és lehetőségünk volt még többet gyakorolni, hogy a versenyen már tényleg gördülékenyen menjen minden.

- láthattam a többiek szóló munkáit. Nagyon jó érzés volt látni, hogy mások milyen kreatívak és ügyesek, hogy milyen fantasztikus zenéket választottak és milyen egyedi dolgokat találtak ki. Évi kendős szólója, vagy Andi robotos tánca egészen lenyűgözött.

- én, aki mindig korán kidőlök hajnali negyed háromig voltam fent és beszélgettem a többiekkel. Jó volt mindenféle témáról társalogni és rájönni, hogy olyan emberek társaságában vagyok, akik borzasztóan hasonlítanak rám. Hiába, Judit is megmondta, hogy mi mind kriplik vagyunk, és a kripliség összeköt minket :P

- láthattam Rékát és Évát dél-olasz népitáncot járni, ami az afrikai benszülöttek fűszoknyás táncának, a Rubint Réka fitnesznek és a diszkótáncnak a keveredése volt :D Évától azért volt ezt furcsa látni, mert ő egy nagyon konszolidált lány, de bevállalós és vagány, úgyhogy lenyomta a koreót, amit a workshopon tanultak, még ha égett is a feje :D Rékának viszont a vérében van a bolondozás, olyan hihetetlenül jól állt neki ez az ugrabugrálás, meg idétlenkedés, hogy könnyesre röhögtük magunkat rajta :D Remélem valaki azt is felvette és visszanézhetem majd depressziósabb napjaimon, mert akkor tuti jobb kedvre derülök :D

Egy szó mint száz, rohadt jól éreztem magam. Remélem a legközelebbi hastánc tábor már kicsit tovább fog tartani, mert simán el tudtam volna ott lenni vagy egy hétig, de ez a hétvége is remek volt. Rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam, sokat táncoltam és nevettem, úgyhogy minden meg volt, ami kellett a jókedvhez :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése