2013. február 9., szombat

Vizsgálatok

Mint azt már többször is említettem, gyakorta szenvedek erős hasi fájdalmaktól és az azzal járó kellemetlen mellékhatásoktól. Körülbelül fél éve rendszeresen visszatér az életembe ez a probléma, és most már kezd nagyon eldurvulni. Vannak napok, mikor csak napi 4 algopyrinnel tudok létezni, hogy egyáltalán dolgozni bírjak, de sokszor még így is ki kell rohangálnom a mosdóba, ahonnét rendszeresen sírva jövök elő. Sajnos néha a fájdalom olyan szinten elviselhetetlen, hogy csak összegörnyedve kuporgok valahol a sarokban, míg el nem múlik. Persze egy darabig ráfogja az ember, hogy biztos valami vírus, hiszen aki óvodában dolgozik, az naponta vív harcot a gyerekektől összeszedett bacikkal. Csakhogy fél év masszív szenvedés után már nem lehet erre azt mondani, hogy vírus. Így aztán édesanyám segítségével csütörtökön elmentem egy kivizsgálásra, vállalva a további kellemetlen, akár fájdalommal járó procedúrákat is, csak derítsék ki végre, hogy mi bajom van. Délelőtt a labort intéztük el, ahonnan meglepően jó eredményeket kaptam. A vérképem egyszerűen tökéletes, meg is lepődtem rajta. A túlsúlyom miatt számítottam arra, hogy a koleszterinem és a cukrom magas lesz, de nem, mindkét érték a normális kereteken belül van, úgyhogy ennek nagyon örültem. A többi leletem is szuper lett, kivéve az ultrahangos vizsgálatot. Novemberben, mikor kórházba kerültem már felhívták a figyelmemet egy elváltozásra a májamon, de nem néztek meg túl alaposan, így nem is tudtam meg, hogy mégis miről van szó. Hát most legalább fél óráig gyötörték a hasamat, így kiderült, hogy egy 22x10-es érgomolyag van a májamban. Egyelőre nem kell vele foglalkoznom, csak évente kell ellenőrzésre járnom vele, mert ha hirtelen megnagyobbodik, akkor akár vérrög is lehet belőle, vagy egyéb probléma. Szerencsére megnyugtattak, hogy ez tényleg nem olyan komoly most még, reméljük nem is lesz. A gyomrom meg, nos, elég vacak állapotban van. A gasztroenterológus első körben azért korholt le, hogy a második hét után miért nem jöttem el azonnal. Na már most nem tudom ő milyen világban él, de nekünk számlákat kell fizetni, meg rezsit, meg albérletet, és az sajnos nem megy úgy, hogy a napjaimat a kórházba járkálással töltöm. Vagyis megtehetem, csak akkor éppenséggel semmi pénzt nem fogok kapni és mehetünk világgá. Ennél fogva próbáltam lepattintani a rosszindulatú megjegyzéseit. Amiatt is le lettem cseszve, hogy miért vagyok már egy hónapja náthás. Hát mondom mert a hideg időkben mindig náthás vagyok, nyáron pedig az allergiától szenvedek. Erre közölte a doki, hogy ha ezzel is ennyi panaszom van, akkor sürgősen keressek fel egy fül-orr-gégészt, mert olyan nincs, hogy valaki egész évben beteg legyen. Valószínűleg szervi oka van az állandó megfázásaimnak, és ez a mostani is kezd elég kellemetlen lenni. Hangom már jóformán nincs, az orromból meg had ne mondjam milyen szép színű dolgok látnak napvilágot. Pedig kúrálom magam, köptetőzöm, orrspray-zek, iszom a mézes-citromos teát, még sem gyógyulok meg. Így aztán jövő hét szerdán az első utam a fül-orr-gégészhez vezet, utána pedig megyek a dokimhoz gyomortükrözésre. Juppijé... Pedig annyira meg akartam úszni a dolgot, de hát sajnos muszáj. Vesznek szövetmintát a gyomromból, és ha meg jön a szövettani elemzés, akkor lehet a továbbiakban tippelni arra, hogy mégis mi bajom lehet. A doki szerint az sem tesz jót a gyomromnak, hogy állandó jelleggel csorog le a garatomon a váladék, úgyhogy még ki tudja mit találnak bennem. Az ultrahangos vizsgálaton még valami góc-szerűséget is látni véltek, de nagyon vacak volt a kép, úgyhogy tényleg kell hozzá egy szövettan. A gyomortükrözés során gondolom látni fogják, ha van ott valami, aminek nem kéne ott lennie, és akkor abból is vesznek mintát. Egyelőre még nem pánikolok, de majd ha ott leszek biztos kitör a frász. Persze túl lehet élni egy gyomortükrözést, maximum csak kellemetlen lesz, de hát azért mégis csak. Szóval jövő hét szerdán aki teheti gondoljon rám és drukkoljon nekem, hogy bírjam tűrőképességgel. A fájdalom küszöböm ugyanis nulla alatt van, csak remélni merem, hogy nem teszek kárt a dokimban, miközben azt a csövet fogja letuszkolni a torkomon :D

7 megjegyzés:

  1. Legalább elindultál a javulás útján aminek nagyon örülök! Nem is meséltem hogy jártunk a múltkor! Zolikát be kellett vinni a kórházba mert nagyon rosszul volt, megkértek Petráék, hogy a kórházban várjam vele a dokit, mert ők dolgoztak aznap! Hallottam milyen állapotban van, de sokkolt elég rendesen. Nem csak ahogy kinézett, de az ellátásra is nagyon pipa voltam! Zolika eléggé jó húsban volt, mint emlékszel, és képzeld, most vékonyabb mint én.....és nem tud járni, vagy csak nagyon nagyon nehezen.....3 hete minden nap kivizsgálásra jár, befektetni nem hajlandók a kórházba, nem foglalkoznak vele, ő szegény pedig 3 hete jóformán nem tud enni a gyomorpanaszától, múltkor rohammentő vitte be és akkoris csak infúziót kapott és hazaengedték....kritikán aluli a magyar ellátás....és ez egy neves kórház volt....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez hihetetlen, komolyan! Ennyit a magyar egészségügyről. Tudod ebben az a szomorú, hogy ugye anyu benne dolgozik, és még az egészségügyi dolgozók is fel vannak háborodva csomó mindenen, mert ellehetetlenítik a betegek életét. Nem vagyok biztos benne, hogy ma már a gyógyítás az elsődleges cél a kórházakban, és ez szomorú. Sajnálom, hogy Zolikának is ilyen körülmények között kell sínylődnie, nagyon-nagyon drukkolok neki, hogy jobban legyen!

      Törlés
  2. Nyugodj meg, a gyomortükrözés nem olyan fájdalmas, mint ahogy azt beadják az emberek. Picikét kellemetlen csak és az is inkább a levegő miatt amit befúj, én büfiztem közben :D
    De elérzéstelenítik a "torkodat" egy spray-vel és úgy sima ügy lesz, nem zavar a cső, nem öklenedezel, mertez meggátolja.
    Én voltam, azért tudom így, meg én kezelésre járok gasztro-ra úgyhogy profi vagyok mindenben ami a gasztro területe alá tartozik. :D
    A szövetmintát is pillanat alatt leveszi, semmit sem érzel, csak nyugodj meg vedd úgy a levegőt ahogy mondják, semmi gond nem lesz és pár perc alatt kész leszel! :-) és végre kiderül a gond!! itt volt az ideje ;-)
    Majd annyi h előtte ne igyál, nehogy az félremenjen majd. De ezt gdolom mondták!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, Brigitte, nagyon köszönöm, hogy leírtad ezeket, mert engem tényleg csomóan beijesztettek, hogy miféle tortúra ez :( Hogy fuldokolni fogok közben, meg öklendezni, de most azért megnyugtattál. Jó tudni, hogy egy korombeli ilyen jól viselte a dolgot, mert akkor én is ki fogom bírni valahogy :D Nagyon jó lenne már végre megtudni, hogy mi bajom van, annyi féle rosszal ijesztgettek; gyomorfekély, ételallergia, Crohn, gyomorsérv, mindenféle finomság. Most viszont végig csinálom az egészet és legalább kiderül, hogy mitől szenvedek ennyit. Még egyszer nagyon köszönöm, hogy írtál, el sem tudod képzelni mekkora követ gördítettél le a szívemről ezzel! :)

      Törlés
    2. Szerintem gyomorfekély gyanús lehetsz inkább. :-(
      Crohn beteg ne legyél, az az én kiváltságom :P :D

      Törlés
  3. És örülök, hogy ha legalább egy picikét is, de megnyugtattalak! :-)
    Meg egyébként is, mennyi mindent legyőztél már, mi lesz ez a vizsgálat neked, gondolj erre ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, tudom én, csak hát akkor is, minden egészségügyi dolog előtt aggodalmaskodom :S De azért sokat segítettél ám ezzel a kis lelki tuninggal, úgyhogy nagyon köszönöm :)

      Törlés