2013. április 29., hétfő

Cuki zombi cicafiú :D

Akiben volt annyi lelki erő, hogy egy ilyen émelyítő cím után tovább olvasott, annak először is gratulálok, másodszorra pedig írnék pár sort egy filmről, amit nemrég láttam. Hónapok óta terveztem, hogy megnézem, és pár nappal ezelőtt sikerült is, azóta pedig teljes mértékig rá vagyok kattanva.




Warm Bodies, avagy magyarul Eleven Testek egy romantikus horrorparódia, amiben az a legjobb, hogy képes viccet csinálni önmagából és még így is tud szórakoztató lenni. Sőt, még romantikus is a maga groteszk, bizarr módján. Én el nem tudtam képzelni miként alakulhat ki románc egy oszladozó hulla és egy emberi lény között, de ez a film tökéletesen megvalósította. Poénos a maga szerencsétlen, esetlen valójában, és mégis van benne egy kis emberség, amit eddig egyetlen zombis filmben sem láttam. Azokban jobbára csak röpködtek a belek, meg az agyak. Jó, persze, ezeket a tipikus kliséket itt is megtalálhatjuk, de annyira újszerű és furcsa a szemszög, amiből bemutatja a film az élőhalottakat, hogy azt nem lehet nem szeretni. És ami azt illeti, a főszereplő hullánk sem az a fajta, akit kirugdosnánk az ágyunkból. Még undorító, málladozós valójában is vonzó tud lenni, de ahogy aztán kezdi visszanyerni emberi mivoltát, úgy lopja be magát egyre jobban az ember szívébe.




Kezdjük ott, hogy én egy szép kék szempártól a másodperc töredéke alatt vagyok képes folyékony halmazállapotúvá olvadni, és ha ezt még egy csinos pofikával meg egy szeretni valóan gügye, udvarlásban szánalmas teljesítményt nyújtó jellemmel is megkoronázzuk, akkor aztán végem van, mint a botnak.




"R" (mert hogy ez a cuki combi cicafiú becsületes neve) olyan szinten imádni való, hogy azt én el nem tudom mondani. Néztük Viktorral a filmet és én konkrétan csak óóóó-ztam, meg érzékenyültem, meg olvadoztam, miközben iszonyatosan szürreális volt a környezet hozzá. És a legdurvább az egészben az, hogy mindkettőnk számára szórakoztató volt a film. Valahogy sikerült úgy összehozni ezt a filmet, hogy pont kellemes arányban található meg benne a gyomorforgató horror és a botladozós tiniszerelem. Érdekes kombináció, de minden esetre nálunk bevált.




Mintha egy elfuserált Rómeó és Júlia adaptációt néznék, amiben az a legviccesebb, hogy nem kedvelem az eredeti Rómeó és Júliát, így viszont szerethető volt. A tvájlájt nagy örök-szerelem cukorszirupja meg sem közelíti ezt, mert az művi és mesterkélt, ez a történet viszont őszinte és egyszerű. Nagyon jó volt :)

2013. április 28., vasárnap

Életfelfogás

Néhány apró öröm és felfedezés

El is felejtettem megemlíteni egy igen fontos dolgot - megkaptuk Viktor rokonaitól az esküvői albumunkat. Lefotózni nem tudtam, de valami ehhez hasonló a külseje.

 


Jó sokat kellett rá várnunk, de megérte, mert csodaszép lett, dugig van képekkel és szép emlékekkel, nagyon jó érzés volt átnézegetni :) Akárhányszor az esküvőnkre gondolok mindig olyan jó érzések merülnek föl bennem, annyira szép élmény volt az egész, hogy ha újra élhetném azt a napot, akkor sem változtatnám meg. Mikor fellapozom ezt az albumot eszembe jutnak az aznapi események, és egészen nosztalgikus hangulatom támad, pedig még nem is olyan régen történt a dolog. Mert ugye most leszünk majd 9 hónapos házasok. Jé, azért hogy elszaladt az idő! Szóval gyönyörködünk az albumunkban.
Aztán rájöttem néhány újabb jó dologra. Az első az, amit az előző bejegyzésemben is említettem, de nem fejtettem ki jobban, mégpedig az, hogy a könyvek és az olvasás terápiás jelleggel bír nálam.




Nem tudom, hogy a tavaszi/nyári idő váltja ki belőlem, vagy szimplán érzi a lelkem, hogy elég volt a depiből, mert csupa-csupa gyermeki tündérmesére vágyom. A Milla és Sugar után belekezdek a Fairy Oak-ba, és habár még nem olvastam bele már maga a borító és a benne található képek megmelengetik a szívemet. Egyedül az szomorít el, hogy ezen kívül már csak egy könyv lesz, a Búcsú Fairy Oak-tól, és azzal véget ér a sorozat :( Nagyon sajnálom, mert csodálatos az egész történet és a szereplők is, de ez is olyan, mint a Harry Potter, hogy bármikor szívesen visszatérek hozzá. Könnyed, kedves, szórakoztató. A Gyűrűk Urát hiába imádom, nem bírnám még egyszer elolvasni, de azt hiszem a lelkemnek most amúgy is ártatlanabb olvasmányokra van szüksége. Most van az az idő, mikor az ember szívesen ül ki a szabadba olvasgatni - én például imádok ilyenkor egy fa tövébe leülni és órák hosszat belemerülni egy édes kis történetbe. A legtöbb ember furcsállja az olvasási szokásaimat. Az én korosztályom ugyebár krimit, thrillert, bűnügyi regényeket, pszichológiai jellegű dolgokat olvas, esetleg fantasyt, szóval komolyabb hangvételű könyveket, míg az én utam a könyvesboltban mindig a mesékhez vezet. Nem tudom ki hogy van vele, de ha én ki akarok kapcsolódni, akkor olyan témát választok, amivel tényleg el tudok rugaszkodni a valóság talajáról, és ezt csak az ifjúsági irodalomnál találom meg. Ha feltöltődésre vágyom, akkor nem olyan dolgokról akarok olvasni, amik hétköznap is megtörténhetnek velem, hanem csodákról, szeretetről, barátságról, varázslatról. A kollégáim például rendesen néztek egy nagyot, mikor meglátták a cuki kis rajzokkal illusztrált Milla és Sugar kötetemet. El nem tudták képzelni, hogy ezt 14 évesnél idősebb korú emberek elolvassák, ezzel szemben én szinte vadászom őket a könyvesboltokban. A Fairy Oak-kal is ez lesz majd a helyzet, de azt hiszem rendelkezem azzal a bámulatosan ritka tulajdonsággal, hogy magasról teszek arra, ki mit gondol rólam :) Ha én meséket akarok olvasni, akkor meséket olvasok és kész. Vagy napközbeni kikapcsolódás gyanánt csinálok egy sokadik Pottermore profilt és ott játszom (ezúttal meglepő módon Griffendéles lettem - csalódott is voltam picit, úgy megszoktam már, hogy kedves, aranyos Hugrabugos vagyok, de azért a Griffendél sem rossz). Szóval azt hiszem én még mindig nem vagyok eléggé felnőtt, de nem is szeretnék az lenni. Akit az istenek szeretnek, megtartják gyermeknek.
Ezen kívül rájöttem arra is, hogy nem csak az olvasás, de a főzés is nagyon jó hatással van rám.




Én eleinte rettenetesen féltem a konyhában, hiszen édesanyám irányítása alatt nem nagyon volt lehetőségem kipróbálni magam a gasztronómia terén. Az elején persze a legtöbben ügyetlenek vagyunk, én is az voltam, mostanra viszont nagyon ráéreztem az ízére és úgy hiszem ügyes is vagyok benne. Mondjuk szégyellném is, ha nem lennék jó háziasszony, hiszen a családban minden nő kiváló szakács, de szerencsére úgy néz ki, hogy én is követem ezt az irányvonalat. Míg mások a kínok kínját élik meg, mikor ki kell találniuk a hétvégi menüt, addig én megszállott, mámoros állapotban bújom a szakácskönyveket, vagy nézegetem a NoSalty receptjeit (amit ajánlok minden konyhakedvelőnek), hogy utána kipróbálhassak új, izgalmas ötleteket. A legtöbb embert idegesíti a főzés, nem szeretik ráfordítani a sok időt, amit igényel. Velük ellentétben én imádok a konyhában pepecselni, mert nem kötelező feladatnak élem meg, hanem kreatív művészetnek. Imádok ízekkel, formákkal kísérletezni, de a megszokott, egyszerű receptjeimet is mindig nagy örömmel készítem el. Nem tudom miért, de engem megnyugtat a főzés, bár lassan kezdek rájönni, hogy csupa olyan dolog van rám kellemes hatással, amitől mások falra másznak, lásd hímzés, házi munka, főzés. Elég furán működöm, tudom, de mégis, ahogy nekiállok előkészülni a főzésre máris jobban érzem magam, és nem számít milyen napom volt előtte. Annál pedig nincs csodálatosabb érzés, mikor a szerettünk jó ízűen elfogyasztja, amit sikerült alkotnunk. Én egyébként felvettem egy Viktor számára nagyon bosszantó szokást, ugyanis mikor leülünk közösen enni, mindig őt bámulom, várom, hogy megegye az első falatot és faggatom, hogy jó lett-e. Ilyenkor szegénynek mindig félúton megáll a kezében a kanál és elkezd nyafogni, hogy már megint bámulom, és hogy ő így nem tud enni. Aztán persze kénytelen beletörődni, mert nagyon kitartó vagyok, és miután meggyőződtem arról, hogy jót sikerült alkotnom, na akkor kezdek el én is enni. Nagyon fontos számomra, hogy tökéletesen eltaláljam Viktor ízlését, ami nem nehéz, mert jóformán teljesen megegyezik az enyémmel, de attól még szoktam izgulni :) Szóval érdekes dolgok ezek. Mindig rájövök arra, hogy akármilyen vacak is tud lenni az élet, akármilyen nehézségekbe is ütközöm, mindig lesznek pozitív dolgok az életemben, amik jókedvre derítenek és helyre ráznak lelkileg. Sokszor olyasmik vannak rám nagy hatással, amik mások számára nem jelentenek semmit, de engem elgondolkodtatnak és felvidítanak. A sors még sosem hagyott sokáig a mélyben - mindig elém tárta a lehetőségeket, utakat mutatott, örömforrásokat, boldog perceket, amiket szerencsére észre is szoktam venni és lecsapok rájuk. Így aztán a harmónia most is jelen van az életemben - megéltem a mélypontot, és most mászok kifele belőle. Tény, hogy nagyon nagy mélypont volt ez a mostani, de talán pont emiatt annál jobban esik a belőle való kikecmergés. Nem hozza le senki a csillagokat nekem, nem kapok nagy dolgokat, de engem pont az apró örömök tesznek igazán boldoggá :)

2013. április 27., szombat

És ha már Harry Potter...

.., akkor jöjjön néhány elgondolkodtató, megható, vagy éppen vicces kép is.
















Sokadszorra is túl a hét köteten



Nemrég fejeztem be ki tudja hányadik alkalommal a Harry Potter köteteket. Viktor nem tudja megérteni, hogy miként nem unok rá a történetre. Ő is szeret sok könyvet és filmet, de annyira nem mániákus, hogy hozzám hasonlóan sokadszorra is végigolvassa a szeretett történeteit. Én ellenben olyan vagyok, hogy ha valamit megszeretek, akkor bármikor újra tudom olvasni. Szoktam is mondani, hogy azt a könyvet, amit csak egyszer volt kedve elolvasni az embernek kár is volt megvenni, hiszen egy jó történet vissza-vissza csábítja az embert az adott fantázia világba. Tudom, hogy felnőtt emberként kissé gyerekesnek tűnhet a Harry Potter mániám, de hát akik ismernek és tudják, hogy milyen lelkületű ember vagyok, azok elfogadják a furcsaságaimat, sőt, kedvesnek, bájosnak tartják. Még ősszel kezdtem neki ismét a hét könyv újraolvasásának, de hogy hányadik alkalommal vágtam bele őszintén mondom, fogalmam sincs. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy hiába olvastam kismilliószor és hiába tudok mindent a történetéről, akkor is ugyanúgy élvezem, mintha először venném a kezembe. Nem hiszem, hogy lett volna más irodalmi mű, ami ekkora hatással lett volna rám, ami így beszippantott volna magába, mint ez. Időről időre újra a kezembe veszem őket, és mikor végeztem velük, mindig elégedettséget, jó hangulatot és végtelen hálát érzek. Hálás vagyok az írónőnek, amiért megalkotta (szerintem) minden idők legjobb ifjúsági történetét, ami természetesen felnőttek számára is rendkívül szórakoztató, és hogy én is olvashattam, mert általa sokat változtam én is. A könyv rengeteg bölcsességet tartalmaz, amiket nagyon ügyesen ültet el az olvasó fejében, és ezek bennem is szépen elkezdtek virágozni. Bátran állíthatom, hogy jobb ember lettem tőle, és az sem elhanyagolható, hogy csodálatos hatással van a hangulatomra is. Most, nehéz napjaim alatt is állandóan a könyvet bújtam, és valahogy amíg a varázsvilágban kalandoztam, elfeledtem a saját problémáimat és kikapcsolódhattam. Olyan is volt, hogy a történetben elhangzó bölcsességek engem is gondolkodóba ejtettek, és máris nem láttam a világot és a helyzetemet olyan szörnyűnek. Hihetetlen, hogy micsoda mentális mankó számomra ez a történet. Felér egy lelki balzsammal, egy nehéz nap utáni kellemes esti mesével, ami kicsit ellazítja a fáradt, feszült embert. Egyébként amióta kiolvastam a hetedik kötetet is, valamiért üresség-érzetem van, mintha nem lenne semmi, amit ezek után olvashatnék, holott vagy fél tucat könyv várja, hogy végre fellapozzam őket. Valahogy a Harry Potter kötetek után nehéz olyat találni, ami ilyen remekül tud szórakoztatni. Persze minden könyv jó a maga módján, csak nekem mindig a HP lesz a favorit :) Ez tényleg olyan történet, amit bármikor újra olvashatsz, mert akkor is ugyanolyan érdekes és izgalmas lesz, mint régen. Ha nagyon nem találok magamnak a könyvesboltban semmit, akkor szoktam elővenni őket és egyáltalán nem bánom, hogy nem adtam ki újabb fölösleges ezreket egy olyan könyvre, ami nem is igazán érdekel, mert ezekhez mindig hozzá lehet nyúlni. Persze azért vannak, amiket szívesen olvasnék és fogok is. Tegnap pl. kiolvastam a legújabb Milla és Sugar kötetet, ami nagyon gyerekirodalom, de én imádom, kedves, bájos, szórakoztató, pár órára kikapcsolja az embert. Legközelebb a legújabb Fairy Oak-ot fogom elkezdeni, azt is már mikor megvettem, csak hát éppen a Harry Potter könyveket olvastam, és nem szeretek egyszerre több történetbe belekezdeni. Még Jane Austen Emmája és az Eragon is rám vár, illetve megjelent a könyvesboltokban a Smaragdzöld is, amire feltétlenül le kell csapnom. Szóval azért nem maradok könyvek nélkül, lesz mit olvasnom, csak hát azért mégis a Harry Potter a legjobb. Egyébként nagyon szemeztem a Libriben rowling másik könyvével az Átmeneti üresedéssel is, de annyira más kategória, mint a HP, hogy nem tudom merjek-e belevágni, megérné-e a pénzt, amit kiadnék érte. Valaki olvasta már, vagy hallott róla kritikát? Ha esetleg igen írjátok meg, mert habár kíváncsi vagyok rá, nem tudom mire számítsak vele kapcsolatban. Addig is mindenkinek szép hétvégét és olvassatok sokat, az jót tesz a léleknek :)

2013. április 24., szerda

Into the Deep

Elkezdtem írni az érzéseimről, hogy mi minden játszódik le bennem az utóbbi pár napban. Aztán rájöttem, hogy teljesen fölösleges ez az egész, úgyhogy inkább megvárom, míg elmúlik ez a lehangolt, depresszív időszaka az életemnek. Addig jó így egymagamban, távol mindenkitől, elszeparálódva, külön a magam kis világában. Inkább csöndes beletörődéssel elfogadom, hogy most ilyen lapokat osztott az élet, nekem pedig ezekkel kell játszanom. Érdekes, mindig is ilyen voltam, soha nem menekültem el az érzéseim elől, nem kerestem kibúvókat, kiskapukat, lehetőségeket. Én nem csak a szélsőségesen pozitív, de a szélsőségesen negatív érzelmeket is szeretem intenzíven megélni, és ez alól a mostani sem kivétel. Úgyhogy egyelőre lehangoltan, apátiába süllyedve, életkedvet vesztve telnek napjaim, de köszönöm jó nekem így, nem kell sajnálni, sem pedig segíteni. Túl akarok esni ezen az időszakon is, nem fogok elmenekülni előle. Meg aztán, előbb-utóbb úgy is elmúlik.

2013. április 21., vasárnap

Egyedüllét




Alapjában véve társasági ember vagyok. Szeretek emberek között lenni, főleg a szeretteimmel, és jól esik, mikor nem vagyok egymagam, hanem körülvesznek azok, akik sokat jelentenek számomra. Nagyon szeretem a családomat, a férjemet, a barátaimat. Mégis valamiért úgy érzem, hogy most jobban esik távolságot tartani, mint közel engedni. Nem haragból, dacból, vagy depresszióból adódóan teszem ezt, csupán azért, mert most ez esik jól a lelkemnek. Sokan nem szeretnek egyedül lenni. Én ebben is más vagyok, mert időről időre nagy szükségem van arra, hogy elvonuljak a világ elől és egy kicsit bezárkózzak a saját kis világomba. Ilyenkor napjaim telnek el úgy, hogy alig váltok pár szót másokkal, helyette inkább az ablak előtt ülök és tűnődöm, gondolkodom. Ez egyfajta regenerációs időszak számomra, ami olyankor bukkan fel az életemben, mikor mind fizikailag, mind lelkileg szükségem van egy kis csöndre és távolságtartásra. Ilyenkor nem szeretek beszélgetni másokkal. Talán furcsa lehet a viselkedésem, de számomra ezek az elvonulások nagyon fontosak. A legjobb az lenne, ha ilyenkor elvonulhatnék egy erdei házikóba és csak ülnék a teraszon, bámulva a semmibe. Sokszor azon kapom magam, hogy habár nyitva vannak a szemeim, még sem látom, nem érzékelem a külvilágot, mert a tudatom valahol teljesen máshol jár. Azt hihetnénk, hogy ilyenkor az ember próbál egyről a kettőre jutni néhány fontos dolgot illetőleg, de nálam másként van. Én ilyenkor nem gondolok semmi nagy horderejű témára, mert pont ezeket szeretném a hátam mögött hagyni. Mikor rám tör az egyedüllétre való vágy, akkor a gondolataim mindenfelé elkalandoznak. Imádom például, mikor a napfény játékát nézhetem a fűszálakon, vagy mikor egy poszméh röptét figyelhetem. Van, mikor egy apró porszem útját követem a szememmel, vagy csak szimplán magamba szippantom a környező világ békességét és nyugalmát és konkrétan üres az elmém. Nem gondolok olyankor semmire, csupán vagyok, meditálok, létezem. Olyankor úgy érzem magam, mintha lenne egy merengőm, akárcsak Dumbledore professzornak, és én egyenként húzogatom ki a fejemből a gondolatokat, melyektől egy kis időre szeretnék megszabadulni. Tényleg olyan érzés ez, mintha teljesen kiürülnék és újra alkotnám magam. Ez a szép, tavaszi idő tökéletesen alkalmas a feltöltődésre. Van, mikor az ember arra vágyik, hogy kiadhassa magából az érzéseit, hogy valakinek elmondhassa a problémáit, átbeszélhessen mindent, ami a szívét nyomja. De én most olyan napokat élek meg, mikor saját magamban kell megkeresnem a belső békét és nem másoktól várnom segítséget. Eljön még az ideje annak is, de most egy belső utazásra vágyom, mikor kilépek térből és időből és csak elmélkedem, sodródom, utazom a tudatalattim világában és közben magamba fogadom azokat az energiákat, amikből jó ideje kifogytam. Nagyon rám fért már ez, és milyen jó is kicsit egyedül lenni!

Amiktől a falra mászom - 4. rész - Férfi puszi

Milyen jó érzés is, mikor ismerőssel, baráttal találkozunk össze az utcán! Odamegyünk hozzá és üdvözöljük - a lányok puszit adnak egymásnak, míg a férfiak... szintén puszit adnak egymásnak. Mi van???
Na most lehet, hogy ez megint csak az én dilim, de a hideg tud futkosni a hátamon, mikor két stramm, kigyúrt melák nekiáll háromszoros puszit adni a másiknak üdvözlés gyanánt. Felőlem egy férfiember üdvözölheti a másikat kézfogással, vállon veregetéssel, kézfogásos-féloldalas gyors öleléssel, vagy akár sörhas-összeugrással is, de ne, könyörgök NE puszival! Én mikor ilyesmit látok az jár a fejemben, hogy ettől az illető elveszíti minden férfiúi kisugárzását a szememben. A puszi szerintem a nőknek való; kedves, aranyos, közvetlen, de a férfiakhoz nem illik. Az ő üdvözlési szokásaik mindig is távolságtartóbbak voltak, az érzelmeiket nem mutatták ki annyira, és szerintem ez így is van rendjén. Vannak persze, akik úgy gondolják, hogy férfi rokonok egymás között nyugodtan puszilkodjanak, meg a nagyon közeli barátok is, én viszont konzervatív vagyok ebben a témában (is). Egyszerűen nem tartom férfiasnak, mikor két pasas kézfogás helyett nekiáll cuppogni egymás füle mellett. És a legdurvább az, hogy nem csak az ilyen gyémántfülbevalós szolibetyároknál látok már ilyet, hanem megtermett, nagydarab fickóknál is, ahol aztán még groteszkebb a hatás. Én olyan környezetben nőttem fel, ahol ezekre az etikett béli sajátosságra nagyon odafigyeltünk, illetve Viktor is hasonló szellemben nevelkedett. Változhat a világ arra, amerre akar, de én ezt a modernizált üdvözlést nem tudom elfogadni. Az ilyen protokoll-szabályok mindig is fontosak voltak számomra, én is azok szerint élek és ezt várnám el másoktól is, de mivel manapság mindenben nagyon laza az emberek felfogása, így ezzel együtt kell élnem.

2013. április 20., szombat

Igazságok és bölcsességek

Ma úgy látszik nagyon termékeny vagyok bejegyzések terén. Nem baj, most jól esik kiírni magamból mindent. Most olyan gondolatokat szeretnék megosztani veletek, amik nagy hatással voltak rám. Szeretek ilyen képecskéket gyűjteni, amin mindenféle okosságok, eszmefuttatások, jó tanácsok és elmélkedések vannak, mert sokat lehet belőlük tanulni. Vegyesen, mindenféle csoportosítás nélkül íme a kedvenceim;






















































Akit a világon a legjobban szeretek





Régebben írtam már ehhez hasonló postot, de most ismét késztetést érzek arra, hogy megtegyem, úgyhogy kedves olvasók, ha rosszul tűritek a szirupos, romantikus ömlengést és áradozást, ne olvassatok tovább. Nekem most muszáj kiadnom magamból az érzelmeimet. Szóval. Van nekem Viktor. Már lassan 8 éve boldogítjuk egymást és az, hogy ő van nekem kezd természetessé válni számomra, ami nem jó. Mert ő egy kincs, akiért minden nap hálát kéne adnom az égieknek. Mert ilyen férfi nem terem minden fán és nekem minden nap meg kell becsülnöm őt. Mondhatnám, hogy az elmúlt napok eseményei döbbentettek rá nagy igazságokra, de ha jobban belegondolok már a kapcsolatunk eleje óta hihetetlen lelki erővel támogatott engem a maga szelíd, óvatos módján. Ezen kívül rájöttem néhány nagyon érdekes dologra vele kapcsolatban. Tudni kell rólam, hogy Viktorra kb. úgy tekintek, mint egy istenre. Tudom-tudom, giccses és eltúlzott, de valamiért akkor is így van. Felnézek rá, becsülöm, imádom, úgy szeretem, mint senkit ezen a földön. Bármire képes lennék érte. Olyan ő nekem, mint a mesebeli szuperhős, aki sebezhetetlen, erős és kemény, érzelmileg kikezdhetetlen és állja a sarat, történjék bármi. Azt hittem róla, hogy rettenthetetlen és nem ismer félelmet, hogy mindig higgadt és hűvös, távolságtartó és misztikus. Aztán szép lassan ráeszméltem arra, hogy hiba van az elképzelésemben. Mert Viktor fél. Fél attól, hogy bajom esik, hogy elveszít, hogy összeroppanok, vagy hogy olyasmi történik velem, amitől tönkre megyek. Az a szoborszerű, tökéletes márványfigura, amit kifaragtam szép lassan felrepedezett és alatta megláttam az érző embert. Ő sem sebezhetetlen. Kívül persze annak mutatja magát, mert büszke és méltóságteljes, de belül rengeteg aggodalom gyötri és ez azért van, mert tényleg őszintén, tiszta szívéből szerelmes belém. Tudom, most sokan biztosan mosolyogtok, hiszen ha 8 éve együtt vagyunk, akkor talán nem most kéne erre rájönnöm, de ez az érzés most valahogy más. Az utóbbi megpróbáltatásaim olyan kiszolgáltatottá tették őt, hogy egészen a lelke mélyéig láttam és teljesen ledöbbentem azon, amit ott felfedeztem. Hogy valójában mennyire érzelmes, érzékeny és törődő ember az én férjem. A kemény férfi álarca mögött egy sebezhető valaki van, aki retteg, ha a szerelmével történik valami. Most, hogy annyi mindenen keresztül mentünk, teljes mértékig nyitott könyvvé vált számomra. Megláttam, hogy belül mennyire sérülékeny és hogy én vagyok az egyetlen gyenge pontja. Viktor zárkózott ember. Ő nem beszél nyíltan az érzéseiről, mert nem szereti kiszolgáltatni magát, de eddig mindig megtalálta a módját, hogy éreztesse velem mennyire fontos vagyok neki. Ő nem az a típus, aki hosszas szerelmi vallomásokat mond, aki pengeti a lantot az erkélyem alatt. És őszintén szólva nincs is szükségem erre. Az emberek mostanság mondanak mindent, csak hogy elérjék a kívánt lelki hatást másoknál, így a szavakban már rég nem hiszek. Ellenben a tett, a cselekvés olyasmi, ami sokkal többet jelent számomra. Viktor olyan hűségről, igaz szerelemről és elkötelezettségről tett tanúbizonyságot ez alatt a hosszú idő alatt, amit soha nem mertem remélni. Nem sokaknak adatik meg, hogy rátaláljanak az igaz szerelmükre, úgyhogy emiatt még inkább meg kell becsülnöm őt. A minap egyébként a valaha volt legszebb vallomást kaptam tőle. Azt mondta, hogy élete legszebb pillanata az volt, mikor először megcsókolt engem, a második legszebb, mikor elvett feleségül, a harmadik pedig az lesz, mikor lesz egy közös gyerkőcünk. És én ettől végletekig elérzékenyültem. Lehetett volna ezt a vallomást így, meg úgy köríteni, nyújtani, mint a rétest, de igazából ebben a pár szóban benne van minden, amire egy magam fajta nő vágyik. Őszinte volt és minden szavát komolyan gondolta. Belenéztem a szemébe és azt a rajongást láttam visszatükröződni benne, amit ő szokott látni az én szememben. Néha napján eszembe szokott jutni, hogy az a boldogság, amiben élek nem jog, hanem kiváltság. Megküzdöttünk érte mindketten, és ezért nagyon meg kell becsülnünk egymást. És nem baj, ha a másikról alkotott gyermeki álomkép összeomlik, mert az alatta lévő valóság sokkal csodálatosabb. Nagyon szép életünk van együtt, amit nem cserélnék el másra és nem is változtatnék meg. Imádok minden percet, amit vele tölthetek. Imádom, mikor reggel a kocsiban bújunk a piros lámpáknál, közben pedig bömböl a jóféle fémzene. Imádom, mikor Shreket és Fionát játszva belökdössük egymást a bokrokba. Imádom, mikor órákon keresztül mást sem csinálunk, csak bámuljuk a másik arcát, miközben néhány kósza hajszálat félresimítunk. Imádom, mikor jön a fárasztó vicceivel, amitől teljesen leépülök agyilag. Imádom, mikor zavarba jön a romantikázástól, és hogy egy zsák krumplit szívesebben cipelne végig a fél városon, mint egy szál vörös rózsát. Imádom, hogy sokszor még olyan gyermeki. Imádom, hogy suttyomban mindig belekóstol a készülő ebédbe és még csak nem is próbálja leplezni a torkosságát. Imádom, hogy miattam még a zöldbabot, a brokkolit és a cukkinit is megeszi. Imádok benne mindent. Mindent.

Viktor-féle depi-kizökkentés

Ma Viktor kitalálta, hogy muszáj egy kicsit kikapcsolódnom és nem állandóan a gép előtt ülni hajnalig állásokat keresve. Kitalálta, hogy menjünk el moziba, legalább kimozdulunk otthonról, meg 2 óra erejéig nem a melón fog járni az agyam :) Egyeseknek egy szombati mozizás nem számít nagy dolognak, de én nagyra tudom értékelni, mikor látom Viktoron, hogy segíteni szeretne rajtam. Ő például nem olyan nagy filmes, de a kedvemért bármire hajlandó beülni velem. Az Eleven Testek és Az Óriásölőn gondolkodtunk, és végül utóbbira esett a választásunk, mondván most valami langyi kis limonádéra vágyunk. Természetesen a készülődés közben Viktor ismét elkápráztatott az imádnivalóan fárasztó baromságaival. Már öltözködtünk, mikor odaszól hozzám.

- Vegyek fel húzd túlt?
- Hogy micsodát?
- Hát pulóvert!

Na, az ilyen és ehhez hasonló hülyeségeivel egy pillanat alatt tud lefárasztani és jobb kedvre deríteni. Aztán már az ajtóban álltunk teljes harci díszben, mikor rákérdeztem, hogy akkor ugye minden fontos dolog nálunk van? Erre a válasz:

- 3D szemüveg megvan. Kulcs megvan. Pöcsöm megvan. Mehetünk!

Mert az utolsó a legfontosabb, természetesen. Hihetetlen, de már kezdem megszokni ezt a tipikus pasi-humort és nem is fujjolok rá annyira :P Ő olyan kis édesen tudja mindezt előadni ^^ Na szóval miután mindent leellenőriztünk beültünk a kocsiba és irány a mozi. Az út felénél döbbentem rá, hogy elkövettem egy óriási hibát - túl merész felsőt húztam magamra. Még régebben voltam anyuval vásárolni a Hádában, ahol találtam egy eszméletlenül aranyos krémszínű blúzt, olyan kis romantikusat empire fazonnal. Igen ám, csak mikor ma felvettem rá kellett jönnöm, hogy ezt nem az én idomaimra tervezték :D Fogalmam sincs hogy nem szúrt szemet a próba során, hogy mennyire előtérbe helyezi bizonyos adottságaimat, de most már végülis mindegy. Ezen ruhadarabnak köszönhetően egész úton Viktor elismerő hümmögését kellett hallgatnom és el kellett viselnem a mustráló pillantásait, és hiába vagyunk együtt már lassan 8 éve, és hiába a férjem, és hiába látott már belőlem mindent akkoris zavarban voltam :D Ezt csak tetézte az, hogy mikor beültünk a moziterembe csak ketten voltunk, ugyanis a film már régebb óta ment a mozikban és már kezdett lecsengeni az érdeklődés körülötte. Mi volt az én drágám első gondolata kezdés előtt öt perccel? "Picúr, csak ketten vagyunk a moziban. Sötét lesz.." És kiült az arcára az a tipikus kópé vigyor, amitől a falra tudnék mászni :D Szerencsére megmenekültem, mert végül beesett még pár néző a terembe és így kénytelen volt lemondani bizonyos egyéb irányú terveiről :P Szeretem, mikor így poénkodunk egymással, mert ezek jobb kedvre derítenek. Igazából rájöttem, hogy nem is maga a moziélmény volt az, ami olyan jó hatással volt rám, hanem az, hogy Viktor végig fárasztott a hülyeségeivel és hogy ennyit nevettünk együtt. A humor az egyik legcsodálatosabb gyógyír, ő pedig remekül rá tud érezni arra, hogy mivel tud megnevettetni. Nagyon jó volt ez a délutáni kis kikapcsolódás és sikerrel is járt, mert tényleg jobb kedvem lett és már nem a munka körül jár minden gondolatom. Elvégre pihennem nekem is kell, és ha ez magamtól nem sikerül, akkor az én drága, imádni való férjem gondoskodik arról, hogy kicsit lazítsak és ahogy ő mondaná "úgy feloldódjak, mint egy pezsgőtabletta" :D Szóval ez is egy szép nap volt, hála neki ^^

Lelki állapot

Be kell valljam, az elmúlt napokban igazi érzelmi hullámvasutat éltem meg. Nem tudom miért, de most nagyon megviselt a munkahelyem elvesztése, pedig még a körülményeim is kedvezőbbek, mint anno. Akkor kb. pár héttel tanév vége előtt közölték velem a rossz hírt, most viszont szeptemberig van időm munkát találni, mégis valamiért sokkal kétségbeesettebb tudok lenni. Valamiért kilátástalannak érzem a helyzetemet. Tegnap és tegnap előtt szörnyen magam alatt voltam, olyan szinten süllyedtem bele a depresszióba, hogy az már-már félelmetes volt. Butaságokkal beszéltem tele a fejem, értéktelennek, selejtnek éreztem magam, aki sehova sem fog kelleni és rettegek attól, hogy nem fogok új munkahelyet találni. Holott tényleg van még időm rá és a pár hónap alatt lesznek még új állások, mégis pánikolok. Vagyis most már elég rapszodikus a hangulatingadozásom. Az előző két nap volt a nagyon nagy gödör, Viktort halálra rémisztettem a kijelentéseimmel, de azóta igyekszem egy kicsit pozitívabb szemmel nézni a dolgot. Persze nem állítom, hogy nem lesznek még nehéz napjaim, hiszen a mai világban szörnyen nehéz munkát találni, és olyan biztosnak éreztem a helyem, aztán mégis itt tartok. Napi szinten nézelődök munka után, néha már megszállottan hajnalig kutatok, aztán Viktor rám szól. Igazság szerint ha ő most nem lenne velem és nem támogatna, nem is tudom hogy viselném a helyzetet, de szerencsére rá mindig számíthatok. Lelket önt belém, támogat és bátorít, úgyhogy neki köszönhetően talán most már egy kicsit bizakodóbb vagyok. Azt még persze nem tudom, hogy mi lesz velem, hiszen nem csak a szakmám szerint, de más munkaterületekre is elküldtem az önéletrajzom, hátha alapon. Akárhogy is alakulna az életem, valamit biztos találni fogok. Szerencsére nem vagyok annyira sznob, hogy mások által kevésre tartott munkát ne vállaljak el, hiszen nem vagyok olyan helyzetben, hogy válogassak. Két lehetőségről viszont lemondtam, ugyanis olyasmibe akartak belerángatni, ami egyenlő a létbizonytalansággal. Egyszer egy biztosítótól hívtak, másodszorra pedig egy értékesítési irodából. Mind a két helyen tukmálni kellett volna, pofátlanul rámászni az emberekre, erre viszont nem vagyok hajlandó, pláne hogy ha nem sikerül embereket beszerveznem, akkor pénzt sem fogok kapni. Akkor már inkább keresek olyan munkahelyet, ami kevés, de legalább fix havi fizetést biztosít.
Összességében nagyon igyekszem nem feladni, hiszen az még senkit sem lendített előre. Megéltem a nagy mélypontot, kidepiztem és kisírtam magam, de innentől kezdve jobb hozzáállást fogok tanusítani. Bízom benne, hogy a pozitív attítűdöm valami jót fog vonzani hozzám, és hát azt sem szeretném, hogy az elkövetkező hetek-hónapok depivel teljenek. Az élet addig sem áll meg, egyelőre még dolgozom, van fizetésem, és talán időközben sikerül találni valami új munkát is. Reméljük a legjobbakat :)

2013. április 14., vasárnap

2013. április 13., szombat

2013. április 10., szerda

Váratlan fordulat

Úgy alakult az életem, hogy sajnos nincs állásom. A tegnapi nap folyamán a főnököm közölte velem, hogy sajnos nincsenek maradéktalanul megelégedve a munkámmal, ezért kezdjek álláskeresésbe, mert szeptembertől biztos nem folytatom velük. Bevallom akkor és ott eléggé letört a hír, hiszen senki nem szereti, ha nincsenek megelégedve azzal, amit nyújt. Én úgy gondolom, hogy próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni annak érdekében, hogy jól működő tagja legyek az ottani társaságnak, ám sajnos kevésnek bizonyultam. Sírtam is egy nagyot, mert az állandó megfelelési kényszerem kihozta ezt belőlem és úgy éreztem, hogy hiába próbálok mindent megtenni, sosem vagyok sehol elég jó. Holott meglehetősen túlteljesítettem magamhoz képest. Nem szeretném részletezni a munkámat, de a sérült gyerekekkel való pedagógiai munka nem egyszerű, és én sajnos nem tudtam hozni az elvárt színvonalat. Bevallom már egy ideje érett bennem a dolog, hogy fel kéne mondani, mert a munka eléggé kikészített, és nem kizárt, hogy a mostani egészségügyi problémáim is részben ezért alakultak ki. De végül meg lettem előzve, mert ők mondták ki a végleges döntést. A bánaton kívül megkönnyebbülést is éreztem, mert ha ott maradok csak még nehezebb munka várt volna rám, azt pedig nem bírtam volna. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy hiába szép hivatás sérült gyerekekkel foglalkozni, ez nem nekem való. Ma már egy fokkal talán jobban vagyok, mert rengeteg álláslehetőséget találtam más területen, ami ráadásul sokkal jobban jövedelmezne is, úgyhogy teli vagyok reményekkel. elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, de 1-2 hónapon belül újra lesz állásom, kerül amibe kerül. Elvégre nem sajnáltathatom magam a végtelenségig, hiszen másokat is elbocsátanak hasonló indokokkal, és ők is nekiállnak új állást keresni. Hát én is ezen vagyok, úgyhogy drukkoljatok nekem, hogy legyen valami. Addig is ott maradhatok még az oviban, szeptemberig dolgozhatok, ami hatalmas segítség és nagyon hálás is vagyok érte a főnökségemnek. Sőt, ha van már új munkahelyem nem kell ledolgoznom semmit, kifizetik a szabijaimat és már másnap mehetek is, semmi felmondási idő, meg ilyesmik. Úgyhogy gőzerővel megy a keresgélés. Most elsősorban valami monoton munkára vágyom, valamire, ami agyilag kikapcsol és kicsit robot-munka, úgyhogy irodai területen szeretnék elhelyezkedni. Ott sem kizárt, hogy kell majd emberekkel foglalkoznom, de annyit azért még elviselek. Viszont egy picit bezártabb helyzetben lennék, amire most úgy érzem, nagy szükségem van. Remélem hamarosan már jó hírekről számolhatok be, és nem csak mindig nehézségekről. Szegény embert még az ág is húzza, sajnos, de a szegény ember talpra áll és megy tovább :)

2013. április 7., vasárnap

Libabőr



Egy különleges barát

Ezt a bejegyzést hálám jeléül írom annak az embernek, aki az elmúlt napokban-hetekben teljes vállszélességgel állt mellettem és a legmélyebb gödör aljáról is összekapart. Már senki előtt nem titok, hogy mennyire meg tudom szenvedni a betegségemet. Nem vagyok nyafogós fajta, legtöbbször magamban tartom a bánatom, a fájdalmam, de van nálam is egy határ, amit ha átlépek képtelen vagyok tovább erős maradni. Olyankor sajnos a hozzám legközelebb álló emberre borítom rá azt a bizonyos lelki szemetest, amit érthető okokból nem sok ember szokott szeretni. Ezzel szemben ez az ember olyan mély érzésekről tett tanúbizonyságot felém, amiről álmomban nem gondoltam volna. Én még életemben nem találkoztam olyan emberrel, aki ennyire törődik velem, akinek ennyire fontos vagyok. Vágytam rá, persze. Mindenki szeretne egy olyan barátot, akire bármikor számíthat, de nagyon jól tudjuk, hogy a szeretteinknek is ezer dolga, nyűgje-baja van, így aztán nem csodálkozunk, ha nem mindig jut ránk idő. Nekem szerencsére elég sok barátom van - némelyik általánosból, gimiből, vagy éppen az internetnek köszönhetően és én mindegyiküket teljes szívemből szeretem. Tudom, hogy számíthatok rájuk is, ha gond van, de hát élik ők is a maguk kis életét, küzdenek ők is a maguk bajaival, ebből pedig nem is csinálok problémát. Viszont ez az illető olyasmit tett, amit értem még senki nem - félredobta a saját problémáit (holott neki is van nem egy, és nem kettő), és rengeteg időt szentelt rám. Nem csak üres fecsegés volt, vagy figyelemelterelés, hanem igazi, mélyre szántó, őszinte és együtt érző beszélgetés, támogatás. Olyan empátiával közeledett felém, amire csak nagyon kevés ember képes. Éreztem, hogy szenved miattam, és hogy ha tehetné azonnal ugrana hozzám, hogy segítsen és személyesen is támogasson, de erre sajnos akkor nem volt lehetőségünk, hiszen ő nagyon messze lakik tőlem. A sors furcsa fintora az, mikor a legközelebbi barátodat a legtávolabbi helyre rakja tőled. Mégis annak ellenére, hogy oly távol élünk egymástól és hogy ritkán tudunk találkozni mégis ő az, aki elsőként siet a segítségemre és olyan szeretetről tesz tanúbizonyságot, amin én komolyan ledöbbenek. Olyan kedves, őszinte, szeretettel teli dolgokat mondott nekem, olyan jól tudta mire van szüksége a lelkemnek, hogy az már szinte félelmetes volt. Az ember álmodozik egy ilyen barátról - elképzeli, hogy lesz valaki, aki teljes mértékig megérti, elfogadja és szereti, őszintén érdeklődik iránta és nem csak udvariasságból, és ha váltunk egymással pár szót, akkor annak valódi tartalma van. Nem egymás mellett beszélünk el, hanem tényleg a legmélyebb érzéseinkről beszélgetünk. A sok barátom közül mindegyik egy külön imádni való személyiség. Van, akit a humora miatt szeretek, mást pedig a különleges jelleme miatt. Őt viszont azért szeretem, mert őszintén figyel rám és olyan, mintha magamat látnám fiatalabb kiadásban. Mintha a kishúgom lenne. Akármilyen baja van, egy szempillantás alatt képes félretenni ezeket értem és onnantól kezdve csak rám figyel, csak velem törődik. Pedig tudom, neki is oly sok minden nyomja a lelkét, mégis engem helyez előtérbe. Úgy tud aggódni értem, hogy én ilyennel még nem találkoztam. És be kell valljam, jól esik. Jól esik, mikor törődnek a lelkemmel, mikor érzem, hogy fontos vagyok és figyelnek rám. Hogy egyszer engem ápolgatnak, és nem fordítva.
Zsófi, én nem tudok neked elég hálás lenni azért, amit az elmúlt időszakban végig csináltál mellettem. Csak annyit tudok századszorra is mondani, hogy őszintén, szívből köszönöm, hogy vagy nekem, hogy vagyunk egymásnak! Nagyon várom már a szombati találkozót, hogy akkor végre személyesen is beszélgessünk, és hogy megölelgethesselek. Köszönök mindent!


2013. április 4., csütörtök

30 nap Gothoknak - 17. rész

A kedvenc Goth márkád.

Erre a kérdésre egyszerűen nem tudok válaszolni, mivel egyáltalán nem érdekelnek a különféle goth divatmárkák. Nem dark shopokból öltözködöm, hanem olyan helyekről, ahol elérhető áron szép ruhákat kapok. Mivel nem vagyok milliomos, ezért megválogatom hol vásárolok. Mindenki gondoljon amit akar, de nekem a Háda, a H&M, a Tesco márkás F&F és a kínai cuccok is tökéletesen megfelelnek. Nem kerülnek súlyos tízezrekbe, mégis évekig jók, nem úgy, mint a goth márkaboltokban kapható szépséges ruhák, amik háromszori használat után szétjönnek. Egyetlen egyszer vettem magamnak ilyen boltban felsőt - lila volt fekete csipkés harangujjal, fűzős. Kb. 3x volt rajtam, és utána szétfeslett a varrásnál, de anyagában is tönkrement. Ez nekem bőven elég negatív tapasztalat volt ahhoz, hogy többet ne vásároljak ilyen helyen. Szóval márkát nem tudok mondani. Úgy működöm, hogy ha meglátok valamit, ami passzol az ízlésemhez, akkor nem érdekel milyen jellegű a bolt, bemegyek és megveszem. Viszont a goth márkaüzleteket messziről elkerülöm, mert sokuk bóvli cuccokkal van tele.

2013. április 1., hétfő