2013. április 29., hétfő

Cuki zombi cicafiú :D

Akiben volt annyi lelki erő, hogy egy ilyen émelyítő cím után tovább olvasott, annak először is gratulálok, másodszorra pedig írnék pár sort egy filmről, amit nemrég láttam. Hónapok óta terveztem, hogy megnézem, és pár nappal ezelőtt sikerült is, azóta pedig teljes mértékig rá vagyok kattanva.




Warm Bodies, avagy magyarul Eleven Testek egy romantikus horrorparódia, amiben az a legjobb, hogy képes viccet csinálni önmagából és még így is tud szórakoztató lenni. Sőt, még romantikus is a maga groteszk, bizarr módján. Én el nem tudtam képzelni miként alakulhat ki románc egy oszladozó hulla és egy emberi lény között, de ez a film tökéletesen megvalósította. Poénos a maga szerencsétlen, esetlen valójában, és mégis van benne egy kis emberség, amit eddig egyetlen zombis filmben sem láttam. Azokban jobbára csak röpködtek a belek, meg az agyak. Jó, persze, ezeket a tipikus kliséket itt is megtalálhatjuk, de annyira újszerű és furcsa a szemszög, amiből bemutatja a film az élőhalottakat, hogy azt nem lehet nem szeretni. És ami azt illeti, a főszereplő hullánk sem az a fajta, akit kirugdosnánk az ágyunkból. Még undorító, málladozós valójában is vonzó tud lenni, de ahogy aztán kezdi visszanyerni emberi mivoltát, úgy lopja be magát egyre jobban az ember szívébe.




Kezdjük ott, hogy én egy szép kék szempártól a másodperc töredéke alatt vagyok képes folyékony halmazállapotúvá olvadni, és ha ezt még egy csinos pofikával meg egy szeretni valóan gügye, udvarlásban szánalmas teljesítményt nyújtó jellemmel is megkoronázzuk, akkor aztán végem van, mint a botnak.




"R" (mert hogy ez a cuki combi cicafiú becsületes neve) olyan szinten imádni való, hogy azt én el nem tudom mondani. Néztük Viktorral a filmet és én konkrétan csak óóóó-ztam, meg érzékenyültem, meg olvadoztam, miközben iszonyatosan szürreális volt a környezet hozzá. És a legdurvább az egészben az, hogy mindkettőnk számára szórakoztató volt a film. Valahogy sikerült úgy összehozni ezt a filmet, hogy pont kellemes arányban található meg benne a gyomorforgató horror és a botladozós tiniszerelem. Érdekes kombináció, de minden esetre nálunk bevált.




Mintha egy elfuserált Rómeó és Júlia adaptációt néznék, amiben az a legviccesebb, hogy nem kedvelem az eredeti Rómeó és Júliát, így viszont szerethető volt. A tvájlájt nagy örök-szerelem cukorszirupja meg sem közelíti ezt, mert az művi és mesterkélt, ez a történet viszont őszinte és egyszerű. Nagyon jó volt :)

5 megjegyzés:

  1. nah, felkeltetted az érdeklődésem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes, nézzétek csak meg, nagyon jó! Gergő is (Hollywood Hírügynökség, akit szeretünk) elismerően nyilatkozott róla, ami azért nagy szó :)

      Törlés
  2. Ez a cukifiú a Skins c. sorozatban játszik, kevésbé cuki szerepet, ha gondolod nézd meg. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, lehet utána nézek :) Az Óriásölőben is szimpatikus volt.

      Törlés
  3. Cuki zombi tetszik nekem nagyon :) lefeküdnék vele
    15/f :)

    VálaszTörlés