Be kell valljam, az elmúlt napokban igazi érzelmi hullámvasutat éltem meg. Nem tudom miért, de most nagyon megviselt a munkahelyem elvesztése, pedig még a körülményeim is kedvezőbbek, mint anno. Akkor kb. pár héttel tanév vége előtt közölték velem a rossz hírt, most viszont szeptemberig van időm munkát találni, mégis valamiért sokkal kétségbeesettebb tudok lenni. Valamiért kilátástalannak érzem a helyzetemet. Tegnap és tegnap előtt szörnyen magam alatt voltam, olyan szinten süllyedtem bele a depresszióba, hogy az már-már félelmetes volt. Butaságokkal beszéltem tele a fejem, értéktelennek, selejtnek éreztem magam, aki sehova sem fog kelleni és rettegek attól, hogy nem fogok új munkahelyet találni. Holott tényleg van még időm rá és a pár hónap alatt lesznek még új állások, mégis pánikolok. Vagyis most már elég rapszodikus a hangulatingadozásom. Az előző két nap volt a nagyon nagy gödör, Viktort halálra rémisztettem a kijelentéseimmel, de azóta igyekszem egy kicsit pozitívabb szemmel nézni a dolgot. Persze nem állítom, hogy nem lesznek még nehéz napjaim, hiszen a mai világban szörnyen nehéz munkát találni, és olyan biztosnak éreztem a helyem, aztán mégis itt tartok. Napi szinten nézelődök munka után, néha már megszállottan hajnalig kutatok, aztán Viktor rám szól. Igazság szerint ha ő most nem lenne velem és nem támogatna, nem is tudom hogy viselném a helyzetet, de szerencsére rá mindig számíthatok. Lelket önt belém, támogat és bátorít, úgyhogy neki köszönhetően talán most már egy kicsit bizakodóbb vagyok. Azt még persze nem tudom, hogy mi lesz velem, hiszen nem csak a szakmám szerint, de más munkaterületekre is elküldtem az önéletrajzom, hátha alapon. Akárhogy is alakulna az életem, valamit biztos találni fogok. Szerencsére nem vagyok annyira sznob, hogy mások által kevésre tartott munkát ne vállaljak el, hiszen nem vagyok olyan helyzetben, hogy válogassak. Két lehetőségről viszont lemondtam, ugyanis olyasmibe akartak belerángatni, ami egyenlő a létbizonytalansággal. Egyszer egy biztosítótól hívtak, másodszorra pedig egy értékesítési irodából. Mind a két helyen tukmálni kellett volna, pofátlanul rámászni az emberekre, erre viszont nem vagyok hajlandó, pláne hogy ha nem sikerül embereket beszerveznem, akkor pénzt sem fogok kapni. Akkor már inkább keresek olyan munkahelyet, ami kevés, de legalább fix havi fizetést biztosít.
Összességében nagyon igyekszem nem feladni, hiszen az még senkit sem lendített előre. Megéltem a nagy mélypontot, kidepiztem és kisírtam magam, de innentől kezdve jobb hozzáállást fogok tanusítani. Bízom benne, hogy a pozitív attítűdöm valami jót fog vonzani hozzám, és hát azt sem szeretném, hogy az elkövetkező hetek-hónapok depivel teljenek. Az élet addig sem áll meg, egyelőre még dolgozom, van fizetésem, és talán időközben sikerül találni valami új munkát is. Reméljük a legjobbakat :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése