Néhány apró öröm és felfedezés

El is felejtettem megemlíteni egy igen fontos dolgot - megkaptuk Viktor rokonaitól az esküvői albumunkat. Lefotózni nem tudtam, de valami ehhez hasonló a külseje.

 

Jó sokat kellett rá várnunk, de megérte, mert csodaszép lett, dugig van képekkel és szép emlékekkel, nagyon jó érzés volt átnézegetni :) Akárhányszor az esküvőnkre gondolok mindig olyan jó érzések merülnek föl bennem, annyira szép élmény volt az egész, hogy ha újra élhetném azt a napot, akkor sem változtatnám meg. Mikor fellapozom ezt az albumot eszembe jutnak az aznapi események, és egészen nosztalgikus hangulatom támad, pedig még nem is olyan régen történt a dolog. Mert ugye most leszünk majd 9 hónapos házasok. Jé, azért hogy elszaladt az idő! Szóval gyönyörködünk az albumunkban.
Aztán rájöttem néhány újabb jó dologra. Az első az, amit az előző bejegyzésemben is említettem, de nem fejtettem ki jobban, mégpedig az, hogy a könyvek és az olvasás terápiás jelleggel bír nálam.

Nem tudom, hogy a tavaszi/nyári idő váltja ki belőlem, vagy szimplán érzi a lelkem, hogy elég volt a depiből, mert csupa-csupa gyermeki tündérmesére vágyom. A Milla és Sugar után belekezdek a Fairy Oak-ba, és habár még nem olvastam bele már maga a borító és a benne található képek megmelengetik a szívemet. Egyedül az szomorít el, hogy ezen kívül már csak egy könyv lesz, a Búcsú Fairy Oak-tól, és azzal véget ér a sorozat :( Nagyon sajnálom, mert csodálatos az egész történet és a szereplők is, de ez is olyan, mint a Harry Potter, hogy bármikor szívesen visszatérek hozzá. Könnyed, kedves, szórakoztató. A Gyűrűk Urát hiába imádom, nem bírnám még egyszer elolvasni, de azt hiszem a lelkemnek most amúgy is ártatlanabb olvasmányokra van szüksége. Most van az az idő, mikor az ember szívesen ül ki a szabadba olvasgatni - én például imádok ilyenkor egy fa tövébe leülni és órák hosszat belemerülni egy édes kis történetbe. A legtöbb ember furcsállja az olvasási szokásaimat. Az én korosztályom ugyebár krimit, thrillert, bűnügyi regényeket, pszichológiai jellegű dolgokat olvas, esetleg fantasyt, szóval komolyabb hangvételű könyveket, míg az én utam a könyvesboltban mindig a mesékhez vezet. Nem tudom ki hogy van vele, de ha én ki akarok kapcsolódni, akkor olyan témát választok, amivel tényleg el tudok rugaszkodni a valóság talajáról, és ezt csak az ifjúsági irodalomnál találom meg. Ha feltöltődésre vágyom, akkor nem olyan dolgokról akarok olvasni, amik hétköznap is megtörténhetnek velem, hanem csodákról, szeretetről, barátságról, varázslatról. A kollégáim például rendesen néztek egy nagyot, mikor meglátták a cuki kis rajzokkal illusztrált Milla és Sugar kötetemet. El nem tudták képzelni, hogy ezt 14 évesnél idősebb korú emberek elolvassák, ezzel szemben én szinte vadászom őket a könyvesboltokban. A Fairy Oak-kal is ez lesz majd a helyzet, de azt hiszem rendelkezem azzal a bámulatosan ritka tulajdonsággal, hogy magasról teszek arra, ki mit gondol rólam :) Ha én meséket akarok olvasni, akkor meséket olvasok és kész. Vagy napközbeni kikapcsolódás gyanánt csinálok egy sokadik Pottermore profilt és ott játszom (ezúttal meglepő módon Griffendéles lettem - csalódott is voltam picit, úgy megszoktam már, hogy kedves, aranyos Hugrabugos vagyok, de azért a Griffendél sem rossz). Szóval azt hiszem én még mindig nem vagyok eléggé felnőtt, de nem is szeretnék az lenni. Akit az istenek szeretnek, megtartják gyermeknek.
Ezen kívül rájöttem arra is, hogy nem csak az olvasás, de a főzés is nagyon jó hatással van rám.

Én eleinte rettenetesen féltem a konyhában, hiszen édesanyám irányítása alatt nem nagyon volt lehetőségem kipróbálni magam a gasztronómia terén. Az elején persze a legtöbben ügyetlenek vagyunk, én is az voltam, mostanra viszont nagyon ráéreztem az ízére és úgy hiszem ügyes is vagyok benne. Mondjuk szégyellném is, ha nem lennék jó háziasszony, hiszen a családban minden nő kiváló szakács, de szerencsére úgy néz ki, hogy én is követem ezt az irányvonalat. Míg mások a kínok kínját élik meg, mikor ki kell találniuk a hétvégi menüt, addig én megszállott, mámoros állapotban bújom a szakácskönyveket, vagy nézegetem a NoSalty receptjeit (amit ajánlok minden konyhakedvelőnek), hogy utána kipróbálhassak új, izgalmas ötleteket. A legtöbb embert idegesíti a főzés, nem szeretik ráfordítani a sok időt, amit igényel. Velük ellentétben én imádok a konyhában pepecselni, mert nem kötelező feladatnak élem meg, hanem kreatív művészetnek. Imádok ízekkel, formákkal kísérletezni, de a megszokott, egyszerű receptjeimet is mindig nagy örömmel készítem el. Nem tudom miért, de engem megnyugtat a főzés, bár lassan kezdek rájönni, hogy csupa olyan dolog van rám kellemes hatással, amitől mások falra másznak, lásd hímzés, házi munka, főzés. Elég furán működöm, tudom, de mégis, ahogy nekiállok előkészülni a főzésre máris jobban érzem magam, és nem számít milyen napom volt előtte. Annál pedig nincs csodálatosabb érzés, mikor a szerettünk jó ízűen elfogyasztja, amit sikerült alkotnunk. Én egyébként felvettem egy Viktor számára nagyon bosszantó szokást, ugyanis mikor leülünk közösen enni, mindig őt bámulom, várom, hogy megegye az első falatot és faggatom, hogy jó lett-e. Ilyenkor szegénynek mindig félúton megáll a kezében a kanál és elkezd nyafogni, hogy már megint bámulom, és hogy ő így nem tud enni. Aztán persze kénytelen beletörődni, mert nagyon kitartó vagyok, és miután meggyőződtem arról, hogy jót sikerült alkotnom, na akkor kezdek el én is enni. Nagyon fontos számomra, hogy tökéletesen eltaláljam Viktor ízlését, ami nem nehéz, mert jóformán teljesen megegyezik az enyémmel, de attól még szoktam izgulni :) Szóval érdekes dolgok ezek. Mindig rájövök arra, hogy akármilyen vacak is tud lenni az élet, akármilyen nehézségekbe is ütközöm, mindig lesznek pozitív dolgok az életemben, amik jókedvre derítenek és helyre ráznak lelkileg. Sokszor olyasmik vannak rám nagy hatással, amik mások számára nem jelentenek semmit, de engem elgondolkodtatnak és felvidítanak. A sors még sosem hagyott sokáig a mélyben - mindig elém tárta a lehetőségeket, utakat mutatott, örömforrásokat, boldog perceket, amiket szerencsére észre is szoktam venni és lecsapok rájuk. Így aztán a harmónia most is jelen van az életemben - megéltem a mélypontot, és most mászok kifele belőle. Tény, hogy nagyon nagy mélypont volt ez a mostani, de talán pont emiatt annál jobban esik a belőle való kikecmergés. Nem hozza le senki a csillagokat nekem, nem kapok nagy dolgokat, de engem pont az apró örömök tesznek igazán boldoggá :)