2013. május 26., vasárnap

Ismerj meg! - 3. rész


Jobban szeretem az állatokat, mint az embereket. Sajnos az emberekben rendszeresen csalódom, míg egy állat sosem okozott még lelki fájdalmat számomra. Rájuk mindig lehet számítani, nem hagynak cserben, végletekig szeretnek és hűségesek. Nincsenek bennük olyan alattomos emberi érzelmek, mint a bosszúvágy, a féltékenység, vagy az önzőség, mindig oda tudnak ránk figyelni és elhalmoznak szeretetükkel, törődésükkel, kedvességükkel. Még akkor is, ha azt nem igazán érdemelnénk meg. Nekem eddig két kutyám volt/van, és mindkettő csodálatos lélek. Náluk önzetlenebb és szeretetre méltóbb lényekkel még nem találkoztam, és talán pont az egyszerűségük teszi őket annyira csodálatossá. Ők még nem bonyolítják túl a világot - akit szeretnek, azt nagyon, akit meg nem, azt nagyon nem és kész. Ők nem felejtkeznek el az emberről és ha látják, vagy érzik rajtunk, hogy gond van addig nem tágítanak mellőlünk, míg meg nem nevettetnek. Talán nem véletlen, hogy kutyákat alkalmaznak lelki terapeutáknak, mert olyan bámulatos személyiségük és lelkük van, amit mi emberek csak irigyelhetünk. Édesanyámat is Málnácska segítette át a betegségének nehéz időszakain, engem pedig mind Fricike, mind Málna olyan mértékű, szinte felfoghatatlan szeretettel halmozott el, amit emberi lénytől sosem kaptam és nem is fogok. Az emberi szív gyógyításának titkait csak az állatok ismerik. Ott csillog a szemükben, azokban az okos, szép tekintetükben, ami tele van a világ igazságával. Ezen kívül - habár kissé furán hangozhat - a halacskáimat is szeretném megemlíteni, ugyanis a hiedelmekkel ellentétben nagyon is ragaszkodó kis állatkák, a mieink legalábbis azok. Imádom őket nézegetni, a puszta látványuk megnyugtat, a harcsáinkat pedig még simogatni is szoktam, mert igényelik.




Jó hallgatóság vagyok. Szeretem meghallgatni mások problémáit, történeteit, szeretek odafigyelni rájuk, mikor senki más nem teszi. Érdekelnek az emberi történetek és szeretek ezáltal a segítségükre lenni. Sok ember nem megoldást vár attól, hogy valakinek elmondja a gondjait, csak ki akarja adni magából mindazt, ami a szívét nyomja, erre pedig én tökéletesen alkalmas vagyok. Sajnos ez is egy olyan tulajdonságom, amivel elég sokan visszaéltek már, én pedig olyan buta tudok néha lenni, mert a jóindulatom elvakítja az ítélőképességemet és sokszor olyan emberekre áldozom az időmet, akik csak lelki szemetes ládának akarnak használni. Pedig attól, hogy jó hallgatóság vagyok még nem azt jelenti, hogy csak erre vagyok "használható". Én nem ingyenes pszichológus vagyok, hanem jó esetben barát, akit érdekel, hogy mi van a szeretteivel és igyekszik értük mindent megtenni. De jó lenne, ha ezen előzékenységemmel és segítőkészségemmel nem élnének vissza állandóan.




Bánatevő vagyok. Irigylem azokat az embereket, akik ha valami problémájuk akad nem tudnak enni egy falatot sem. Én sajnos ennek pont az ellenkezője vagyok, ugyanis ha valami lelki sérelem ér egyszerűen késztetést érzek arra, hogy valamit majszoljak, főleg édességet. Gondolom a csokoládéból felszabaduló endorfinra van szüksége a lehangolt lelkemnek, de ez természetesen nem megoldás a problémára és nagyon próbálok róla leszokni. Néha azért megengedek magamnak valami finomat, ha nagyon magam alatt vagyok, de többségében inkább elterelem a gondolataim a problémáról valami olyasmivel, amire nagyon kell koncentrálnom, így nem kívánom meg sem az édességet, sem más egyéb rágcsálni valót. 





Imádom a lajhárokat. Az állatkerti kirándulás óta beleszerettem ezekbe a cuki, hatalmas nózijú, lusta állatkákba, mert egyszerűen imádni valóak! Olyan édes buksijuk van, és valahogy az egész lényük nagyon kis mókás, esetlen, pedig kifejezetten ügyes állatok, remekül másznak fára és a nagy karmaikkal bárhol meg tudnak kapaszkodni. Ennek ellenére valamiért olyan kis gyámoltalanoknak látom őket (holott a fogaik közel sem ezt éreztetik az emberben), mint valami ölelni való plüssfigura. Egy szó mint száz, tüneményes állatok :)





Imádom a country zenét. Érdekes, régen ki lehetett volna kergetni vele a világból, de azt hiszem most lettem elég idős ahhoz, hogy értékelni tudjam ezt a műfajt is. Első sorban azért szeretem, mert az előadói az élet apró szépségeiről zenélnek, csupa olyan dologról, ami különlegessé teszi a hétköznapjainkat, mégis apróságok. A vidámabb, tempósabb dalokra rögtön megindul a lábam, kedvem lenne csizmát és cowboy kalapot húzni, majd táncra perdülni, a lassabbakhoz pedig tábortüzet és nagy baráti társaságot tudok elképzelni. Érdemes egyébként odafigyelni a szövegükre, mert tényleg értékes dolgokról mesélnek nekünk. Olyasmikre hívják fel a figyelmünket, amik mellett nap mint nap elsétálunk, közben meg igazi kincsekről van szó. Nagyon szeretem a folkos, népies dallamvilágát, a gyökerei miatt az én drága ír zenémre emlékeztet, de van benne valami amerikai vagányság, amitől egészen különlegessé válik. Nagyon szeretem :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése