2013. június 30., vasárnap

Ismerj meg! - 30. rész FINAL



Hiszek abban, hogy az emberek alapjáraton jók. Tudom, hogy ezzel a véleményemmel egy nagyon szűk réteget képviselek, de én tényleg hiszek abban, hogy az emberek eleve jónak születnek, csak aztán az életkörülményeik megrontják őket. Szerintem minden emberben ott van a jóra való hajlam, csak aztán már rajtunk múlik, hogy abba az irányba haladunk, vagy inkább a másik irányba. Tudom, hogy az emberi faj nagyon sok szörnyűséget elkövetett már létezése során, de én mégis hiszem, hogy a szívünk mélyén mindannyian jó emberek vagyunk, csak néha nem jó döntéseket hozunk.





Élvezem az apró örömöket. Ez is az életfilozófiám egyik meghatározó alappillére. Sosem vágytam arra, hogy a szeretteim lehozzák nekem a csillagokat az égről. Nem vágyok nagy ajándékokra, sem pedig drága holmikra, viszont a szívből jövő apróságoknak annál inkább örülök. A két legszebb ajándék is, amit Viktortól kaptam a két kezével készült, és a munkahelyén megmaradt alkatrész lábakból forrasztotta nekem (egy szívecskét és egy virágot). Majd ki tudtam volna ugrani a bőrömből, úgy örültem nekik :) Ezen kívül a hétköznapokat is úgy tudom a legkönnyebben átvészelni, ha élvezem benne az apró örömöket. Ha mondjuk látok egy bájos kisbabát a villamoson, vagy ha a velem szemben ülő utas ugyanazt a könyvet olvassa, mint én, vagy ha egy szerelmes párt látok, vagy ha egy szép, színes bogarat, én máris boldog vagyok és rájövök, hogy igen, ezekért az apró örömökért érdemes élni. Mert lehet, hogy megtörténnek majd a csodák és egyszer lehozzák nekem a csillagokat az égről, de ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Így aztán én inkább teljes szívemből örülök a kicsiny kedvességeknek, mint hogy húzzam rájuk a számat és keveselljem őket. Eleve már annak is örülök, ha valakinek eszébe jutok, nem hogy még hőbörögjek azon, amit nekem szán. A hétköznapok csodáit pedig észre kell venni, mert azok nélkül az élet szörnyen sivár és unalmas lenne. Csak meg kell látni ezeket a szépségeket és kedvességeket, annyi van belőlük! :)





Mindenről fotókat csinálok. Ez főleg az utóbbi időben ragadt rám, mióta van egy normális új telefonom, ami egész tűrhető képeket készít. Régen is szerettem volna megörökíteni számomra fontos pillanatokat, csak akkor nem nagyon volt rá lehetőségem, pedig számomra fontosak ezek az emlékek. Megőrzik a pillanat mosolyát, nevetését, hangulatát, én pedig borongós napokon visszanézhetem őket, s emlékezhetem rájuk :) Viktor furcsállja is a viselkedésem néha, ő annak a híve, hogy a pillanatot a jelenben kell megélni, nem később visszanézegetni, de azért én próbálok egy kellemes egyensúlyt kialakítani a kettő között. Élvezem is az adott pillanatot, de meg is örökítem, hogy a későbbiekben visszatekinthessek rá :)





Sosem tudnék vegetáriánus lenni. Nem vagyok egy nagy húsevő, sőt, kifejezetten kevés húst szoktam enni, de ha arról a kevésről is le kellene mondanom, biztos rosszul érezném magam. Nagyon szeretem a zöldségeket, és most nyáron különösen sokat fogyasztok belőlük, de egy finom, fűszeres husi nagyon fel tudja dobni az étkezéseimet. Igazából én annak a híve vagyok, hogy rengeteg zöldség, minimális egyéb köret és ahhoz pár falatnyi hús - ez számomra a tökéletes összeállítás. Szerencsére Viktor is ugyanezen a véleményen van, így nem kell töménytelen mennyiségű húst csinálnom, hogy őt is jól lakassam. Én azt mondom, hogy mindenevő vagyok, így az étrendem húst és zöldséget is egyaránt tartalmaz. Nem tartom egészségesnek, aki teljes mértékben kizárja a húst az életéből, habár megértem a személyes etikai felfogását, vagy hogy esetleg szimplán nem szereti a hús ízét. Én viszont nagyon is kedvelem, főleg a csirkét, a pulykát, és a tengeri herkentyűket (tudom,ezek nem számítanak húsnak, de akkor is), így eszem ágában sincs lemondani róluk. Mértékkel fogyasztom őket, így azt hiszem nem is lesz velük problémám.





Hiszek a csodákban. Ez is meghatározó része a személyiségemnek. A szívem telis tele van reményekkel, vágyakkal, és hiszem, hogy történhetnek csodák, s így a vágyaink és ábrándjaink, legdédelgetettebb álmaink is megvalósulhatnak, csak elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy higgyünk benne :) Az emberek manapság elfelejtik a hit erejét, pedig őszinte, igaz hittel bármit elérhetünk és a csodák a mi életünkben is beköszönthetnek. Nem szabad arra gondolni, hogy úgy sem kaphatjuk meg soha, amire vágyunk, mert a negatív hozzáállás negatív eredményt szül. Hinni kell abban, hogy csodák márpedig léteznek, és hogy amire vágyunk, egyszer megvalósul :) Én hiszek benne, s az életem mindig tele van kisebb-nagyobb csodákkal, amikért rendkívül hálás vagyok a sorsnak :)


Hát, ez lenne az utolsó bejegyzésem ebben a témában. Én nagyon élveztem ezt a kis önismereti kalauzt, nem csak azért, mert másoknak bemutatkozhattam vele, hanem mert újra felfedeztem magamban apró részleteket, amiket már majdnem elfelejtettem. Jó kis utazás volt ez, remélem nektek is tetszett :)

Ismerj meg! - 29. rész



Imádom az ünnepeket. Főleg a karácsonyt szeretem nagyon-nagyon, de az összes többi ünnep is jó a maga módján. Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy egyik ünnepet sem a tradicionális, vallásos módján ünneplem, mert nem vagyok keresztény, sokkal inkább úgy fogom fel ezeket, mint a gyerekek. Hogy az ünnepek egyet jelentenek a nagy evészettel-ivászattal, a kedves ajándékozással, az együtt töltött idővel a szeretteink oldalán, a nagy beszélgetésekkel, játékokkal, szórakozással. Számomra az ünnepek kikapcsolódást, mulatságot jelentenek, amit én sokkal inkább társasági szempontból nézek, semmint vallási szempontból. Az én szívemnek nincsen kedvesebb, mikor a számomra fontos emberek, a családom, a férjem, a barátaim együtt vannak és jól érezzük magunkat együtt. Mindenki beszélget, viccelődik, elmeséli az élményeit, és ez nekem bőven elég ahhoz, hogy ünnepi hangulatom legyen. Persze van, akinek fontos a vallásos felhang, de én az emberi kötelékekre és a szeretetre helyezem a hangsúlyt minden ünnep alkalmával. 







A problémáimat megtartom magamnak. Megszoktam, hogy nem nagyon beszélek arról, ami bánt, mert régen állandóan azt tapasztaltam, hogy az embereket csak a saját maguk baja érdekelte. Mindig mindenkit meghallgattam, de mikor én szerettem volna mesélni a gondjaimról, egyedül maradtam. Nagyon rossz érzés volt. Azt hittem, hogy az emberek, akik elmesélték nekem félelmeiket majd ugyanolyan megértőek és érdeklődőek lesznek az én életem felé is, de tévedtem. Így aztán, mivel engem senki nem hallgatott meg, szép lassan teljesen bezárkóztam mások előtt és nem mondom el senkinek a problémáim. Egyrészt mert az a tapasztalatom, hogy úgy sem érdekel senkit, másrészt mert utálok abba ütközni, hogy mikor feltárok egy rendkívül érzékeny lelki problémát valaki másnak, az illető csak megvonja a vállát, mert nem tud vele mit kezdeni. Pedig néha nem is tanácsra van szükségem, csak pár vigasztaló szóra, pár bátorító gondolatra. Azért persze van néhány ember, akivel szívesen megosztom a gondjaim, mert tudom, hogy ők igazán figyelnek rám és szeretnek, de egy kezemen meg tudom számolni őket. Régen meggondolatlanul bárkinek kitárulkoztam, azt hittem mindenki kedves és megértő, de mikor sokadjára is ott álltam egyedül, magamra hagyva a nehézségeimmel akkor döntöttem el, hogy legtöbbször inkább megoldom magam a problémáimat, és max. csak azoknak mesélek róluk, akikről tudom, hogy tényleg érdeklem őket. A többi úgy sem akar hallani róluk, hát minek terheljem őket? De meg kell valljam, sokkal könnyebb az életem úgy, hogy van néhány ember, akikre mindig, minden körülmények között számíthatok :)





Álmaimban más életem van. Ki ne szeretne elkalandozni a gondolataiban és elképzelni, hogy teljesen másmilyen életet él? Én gyakran fantáziálgatok olyan dolgokról, amik még nincsenek meg a jelenlegi életemben, de elképzelem milyen lesz, ha már jelen lesznek és ez nagyon jó érzés. Aztán persze néha elálmodozom arról is, hogy mi lenne, ha teljesen másként alakult volna az életem, vagy ha teljesen más ember lennék. Szeretem ezeket az érdekes, filozofikus gondolatmeneteket végig járatni az agyamban, de aztán mindig rájövök, hogy semmi baj nincs a valós jelenemmel, mert az is úgy jó, ahogy van :) Néha elábrándozom azon, hogy milyen lenne egy teljesen más életet élni egy teljesen más emberként, de aztán mindig rájövök, hogy nincs szükségem ilyen álomvilágra, hiszen én az álmomat élem.





Mindig a dolgok jó oldalát látom. Legalább is igyekszem így tenni. Sajnos hajlamos vagyok a depresszióra, régen ki is kellett rángatnom magam belőle, de azóta igyekszem mindig pozitívan hozzáállni a dolgokhoz és mindenben meglátni a jót és a szépet. Még ha valami kellemetlenség is történik velem, már rögtön azt nézem, hogy abból milyen jó dolgot tudnék kihozni, ugyanis az egyik életfilozófiám az, hogy mindennek van jó oldala, csak meg kell találni. Erre akkor kezdtem rájönni igazán, amikor annyi problémával sújtott az élet, s amiktől mai napig is szenvedek. Mert hiába van annyi nyűgöm-bajom, ezekből a szituációkból rengeteget tanultam, vagy általuk új barátságokra, ismeretségekre tehettem szert, vagy éppenséggel lényem egy olyan oldalát fedezhettem föl, amiről addig nem tudtam. Próbálok minden körülmények között pozitív maradni, még ha az alap természetem a melankólia felé is sodorna. Nem akarok szomorúságban, bánatban, fájdalomban élni, s ennek elkerülése végett meg is teszek mindent. 





Hamar estem szerelembe. Persze az emberek többsége többször is szerelmes lesz, de amiről most én mesélek az az igaz szerelem. Szerencsére nagyon hamar megtaláltam Viktort (bár hozzá kell tennem, hogy meg is tettem érte minden tőlem telhetőt), 17 éves voltam, mikor megismerkedtünk. Még jóformán kislány voltam, de a szerelem, ami akkor tört rám azóta is kitart. Jó érzés lesz majd később az unokáinknak azt mesélni, hogy milyen hamar egymásra találtunk, hiszen nagyon ritka, ha két ember ilyen hamar megtalálja élete párját. A legtöbben sok kapcsolatba bonyolódnak bele, keresve az igazit, de én tudtam magamról, hogy nem lennék képes megelégedni a tökéletesnél kevesebbel. Így aztán türelmesen vártam az igazimra, miközben körülöttem mindenki vígan pasizott, élvezte, hogy flörtölhet és próbálgathatta bimbózó nőiességét. Én voltam a különc, magának való furcsa lány, aki nem igazán élt társasági életet és aki nem vetette bele magát a féktelen bulizásba, meg pasizásba, de hát ez sosem volt az én stílusom. Érdekes, mert Viktor szülei is ennyi idősek lehettek, mikor megismerkedtek egymással, úgyhogy van egy kicsi deja vu érzésünk :)

Miért is olvasok Alkonyatot?

Bennem is felötlött már ez az ésszerű kérdés, de végül Azrail Sugar shopos kommentje sarkallt arra, hogy kicsit bővebben is írjak erről a témáról. Miért is veszem meg a könyveket és miért is olvasom egyáltalán a sztorit, ha nem tetszik? Nos, ez a kérdés így megfogalmazva nem teljesen helytálló. Nekem az alapsztori nagyon tetszik. Érdekes ez az újfajta megközelítése a vámpírnak, kicsit romantikusabb és idealizáltabb, mint a klasszikus verzió, és talán nehéz is vámpírokként tekintenem a Cullenekre, de a történet ezen részét el tudtam fogadni és úgy kezeltem, mint egy új perspektívát, egy új szemlélet módot. Tehát a történet tetszik, a mellékszereplők és mellékszálak kifejezetten érdekesek és egyediek, az egyetlen, amivel problémám van, az a két főszereplő. Jó pár bejegyzésen keresztül ütlegeltem őket, és habár néhol erős túlzásokba estem (főleg a hirtelen támadt felháborodásom miatt), a lényeg továbbra is ugyanaz maradt; Bella és Edward szerelme nem reális. Én nagyon kedvelem a romantikus irodalmat, sokat is olvasok belőle, ennél fogva bőven van összehasonlítási alapom. Az a legnagyobb problémám, hogy túl vagyok már a harmadik könyvön, és igazából semmit nem tudtam meg arról, hogy Edward és Bella miért szereti annyira egymást. Találkoznak, szerelem első látásra, oké, de a későbbiekben sem derül ki, hogy mik azok a tulajdonságok, amik miatt összekerültek. Talán Edward a kivétel, hiszen mivel vámpír, ezért a külseje rendkívül vonzó, de nagyjából ki is merült ebben a felhozatal. A karaktere - szerintem - nem túl férfias, sőt, inkább kicsit nyámnyila és mártírom, ezen kívül nem sok személyiséget és egyedi jellemet látok benne. Van egy készen kapott vonzó attitűdje abból kifolyólag, hogy vámpírként van megemlítve, de hogy ezen kívül miért is olyan csodálatos, azt nem tudni. Sokan még a romantikusságát hozzák fel példának, hát ez meg gondolom ízlések és pofonok kérdése. Számomra a jó romantika nem esik túlzásokba, reálisan látja a szeretett partnert, elismerve gyengeségeit és hibáit, de mivel a szív vak, ezért ezeket is elnézzük. Bella és Edward esetében azonban nem merülnek fel hibák, és ezzel megint csak veszít a hitelességéből a történet. Bellával pedig igazából az a bajom, hogy a létező legnagyobb Mary Sue karakter a világon. Nincs semmiféle személyisége, nincsenek érdekes tulajdonságai, teljesen jellemtelen, unalmas és szürke, mégis úgy van beállítva, mintha ő lenne a tökéletes nő, akiért férfiak tucatjai versengenek. Nem értem, hogy miért. Bella külsőre sem különösebben szép, belsőleg pedig semmit nem tud felmutatni, amivel kiemelkedne a tömegből. Ez engem rettenetesen bosszant, mert úgy gondolom, hogy az ember úgy szeret bele valakibe, hogy lát az illetőben valami olyat, amit senki másban nem. Tehát valamiben különleges a másik fél számára, de ezekben a történetekben nem derül ki semmi. Jó volt olvasni mind a három részt, csak az idegesítő szerelmi monológok zavartak, ami tőlem azért is furcsa, mert imádom a romantikát. Ám ezek a szerelmi vallomások olyan szinten túl vannak játszva, hogy elvesztik minden hitelességüket. Olyan érzésem van közben, mintha nem is egy valódi szerelmi történetet olvasnék, hanem egy tizenéves kislány álmodozását, amiben minden a lehető legtökéletesebben alakul számára mindenféle különösebb ok nélkül. Igazából Bella karaktere az, ami annyira nehezen emészthető számomra. Tudom, hogy pontosan azért olyan jellemtelen, hogy kislányok milliói tudják beleképzelni magukat a helyébe, de én hozzá vagyok szokva a karakteres női főszereplőkhöz, akiknek kiforrott jelleme van. Nem feltétlenül pozitívak, de akkor is különlegesek, és ami a legfontosabb, hogy tanulnak a hibáikból. Ezzel szemben Bella karaktere fejlődés képtelen. Mindegy hányszor kergeti őrületbe a családját, mindegy hányszor csinál meggondolatlanságot, újra és újra megteszi ezeket és a történet előrehaladtával az önzősége sem csillapszik. Úgy vélem, hogy nincsenek meg benne azok a tulajdonságok, amik szerethető, különleges és értékelhető karakterré teszik őt. És mivel az Alkonyat eme két ember köré épül, igen gyakran botránkozom meg a viselkedésükön. Az a legbosszantóbb, hogy mikor nem erről a két karakterről olvasok, akkor látom Stephenie Meyerben a lehetőséget, mint író. Jó fantáziája van és jól tud mesélni, így nagyon csalódott vagyok, hogy a tehetségét két ilyen rosszul megírt karakterre pocsékolta. Talán ha kicsit nagyobb kidolgozottságot kaptak volna a főszereplők, számomra is élvezetesebb lenne az olvasás. Tehát én látom az írónőben a lehetőséget, a tehetséget, mert az első könyv óta tényleg fejlődött a stílusa, de sajnos a két főszereplő miatt ez az amúgy jó sztori ponyva szintre süllyedt a szememben. Megvenni azért vettem meg a könyveket, mert egyrészt ha már elkezdtem egy sorozatot, nem fogom félbehagyni, szeretem, ha minden része ott sorakozik hiánytalanul a polcomon. Másrészt nem tudok kölcsön könyvet olvasni, muszáj, hogy a sajátom legyen, amit éppen olvasok. Ez a kötődés, ez a kapcsolat számomra megalapozza az olvasás hangulatát. A harmadik okom pedig a vásárlásra az, hogy érdekel miként alakul ez a történet, s habár a filmek révén már tudom, mégis könyvben minden teljesen más. Érdekelnek a leíró részek, a jellemrajzok, az apró háttér-információk, amik a filmből kimaradtak. Negyedik okom is van - habár nem tartom kiemelkedően jó könyvnek (sőt) az Alkonyatot, attól még szeretném elolvasni, mert csak úgy lehet valamire kritikát mondani, ha már olvastam. Régen csak a filmet láttam és úgy ócsároltam az egészet, de hajlandó voltam esélyt adni a könyvnek, hátha az elbűvöl. Sajnos a várva várt varázs elmaradt, de attól még, hogy nem tartom kiemelkedően jó könyvnek az Alkonyatot, azért szeretném elolvasni, befejezni a történetet és így most már senki nem vetheti a szememre azt, hogy a könyvek elolvasása nélkül szórom az igét. Egyébként nem tartom magam elvakultnak ebben a témában, mert elismerem a könyv erősségeit és jó tulajdonságait, de mivel kislány korom óta sokkal komolyabb irodalmi műveken élek, ezért van egy szint, aminél nem adom alább. Persze én is olvasok ártatlan kis butaságokat, mint a Milla és Sugar, de ahhoz másként is állok hozzá. Az Alkonyat-széria azért vonzott ennyire, mert sokan (akárcsak a Harry Potter esetén) ezen könyv miatt kedvelték meg az olvasást, ráadásul mindenki az egekig magasztalta a könyvet. Szerettem volna én is átélni azt a "hűha" érzést, ami másokat is megfogott, de engem sajnos elkerült. Ettől függetlenül nem köpködök magára az Alkonyat könyvekre, mert a történet továbbra is jó, főleg a mellékszálak. Amit megbocsáthatatlanul rossznak és butának tartok az a két főszereplő. Nem úgy álltam neki ezeknek a könyveknek, hogy na akkor én utálni fogom az Alkonyatot, sőt. Minden idegszálammal azon voltam, hogy félretegyem az előítéleteimet és adjak egy új esélyt ennek az egésznek, és ezt mind a három könyv elején meg is tettem. Sajnos többször is csalódás ért közben (nem teljesen végig, mert voltak benne igazán jó részek), de azt hiszem a negyedik könyvnek is meg fogom adni ugyanazt a lehetőséget arra, hogy elbűvöljön, mint a többinek. S habár sejtem, hogy a két főszereplő továbbra is le fogja rontani a sztori minőségét, attól még izgatottan várom mit fog tartogatni nekem ez a kötet :)

2013. június 29., szombat

Régi szerelem újratöltve

Barbi és a Sugar Shop

Mostanában elkezdtem megint amolyan társasági ember-féle lenni, és egyre több szerettemmel találkozom (úgyhogy aki látni akar most szóljon, mert fogékony kedvemben vagyok :D). Ma Barbival volt találkozóm, és habár a Margit-szigetre terveztünk egy sétát, hamar váltottunk a Sugar Shopra, ahová Barbi régóta el akart vinni. Én szóltam neki, hogy ez nem lesz jó ötlet, mert most kaptam fizut és félő elverem az egészet, de úgy voltam vele, hogy ott egye meg a fene, megadom a módját a találkának. Ez a bolt/cukrászda nagyon eldugott helyen van, jóformán alig lehet rátalálni. Viszont ahogy beléptünk oda, hát a szívem kihagyott pár dobbanást. Ahogy Barbi fogalmazta, ez a hely olyan, mint Willy Wonka csokigyára, és milyen igaza van! Mikor beléptem, csak hebegni-habogni tudtam, tátott szájjal bámultam a díszletet, no meg a remekbe szabott kézműves sütemény kreációkat! Ilyen művészi elrendezésű édességeket még sosem láttam, állítólag a külföldiek számára is népszerű ez a bolt. Aztán közben eszembe jutott, hogy ezzel most megint adok egy jó nagy pofont a fogyókúrának, de ilyen helyre nem minden nap jut el az ember, így egy kicsit megint bűnöztem. Na nem vészesen, mert igyekeztünk lightos dolgokat választani, de azért utána mind a ketten jólesőnek éreztünk egy kis sétát a tömegközlekedés helyett. Először körbe jártam a helyet és kb. minden zugról fényképet készítettem :D Aztán megláttam az imádott Jelly Belly tubusokat, amik faltól falig fel voltak függesztve a szivárvány minden színében. Hát ott konkrétan a bőség zavara volt az, ami döntésképtelenségre kárhoztatott. Egyszerűen nem tudtam elhatározni magam, hogy milyen ízű zselébabokat vegyek, mert a legtöbb ismeretlen volt számomra. Végül aztán úgy döntöttem, hogy a legérdekesebbekből veszek egy picikét, és így sokféle ízt megkóstolhatok. Ami végül hazajött velem; áfonya, savanyú meggy, margarita, lime, krém szóda (a Harry Potter féle eredeti vajsör egyik alapanyaga, muszáj volt kipróbálnom, mert nálunk nem lehet kapni, és akkor legalább már az íz-hasonmását had kóstoljam meg), zöldalma, narancs sorbet, sült pillecukor, pina colada, eperfagyi. Egyelőre még csak pár ízt kóstoltunk meg, de valami isteniek! Igaz, hogy nem olcsó finomságok, de az biztos, hogy ha megint egy kis Jelly Bellyre vágynék, akkor újra ellátogatok ide, mert egyrészt egyedül itt lehet már őket kapni, másrészt nagyon sok ízt ki lehet próbálni. Én még vettem magamnak egy meggyes üdítőt is, mert épp szomjan akartam halni, aztán felmentünk rendelni, mert hát ha már ott voltunk, muszáj volt megkóstolni néhány édesség különlegességet. Barbi persze semmit nem akart rendelni, de én sikeresen rávettem, hogy meghívhassam, elvégre ez egy különleges alkalom volt, és amúgy is szeretem őt elhalmozni mindenfélével :) Ne aggódj, Barbi drágám, majd legközelebb te hívsz meg engem valahová! Szóval rendeltünk két jégkását, de ezek is olyan intenzív ízűek voltak, hogy valami hihetetlen. Ilyeneket nem lehet sima fagyisnál kapni, ezek nagyon durván finomak voltak. Én bodzásat kértem, Barbi meg kólásat. Aztán rendeltünk sütit, habár a nagy melegre való tekintettel inkább könnyű, joghurtos krémeket kértünk inkább, mert ha nekem most csokit kellett volna enni, rosszul lettem volna. Az én sütim neve Opium volt, Barbié meg Can-can. Az enyém nagyon guszta epres volt, Barbié meg nagyon jópofa, mert kiállt belőle két láb :D Aztán amit még feltétlenül meg akartam kóstolni, az a macaron volt. Annyi sütis blogon olvasok erről az édességről, mindenki ódákat zeng róla, hogy muszáj volt megragadnom az alkalmat a kóstolóra. Öt darabot kértünk, de már nem emlékszem mindnek a nevére. Egy viszont igen élénken megmaradt azt hiszem mindkettőnkben, mégpedig az áfonyás-ibolyás ízesítésű, amitől szegény Barbi olyan rosszul lett, hogy azt hittem Vuk lesz belőle. Valóban volt egyfajta habfürdős utóíze, de engem nem zavart. Ugyanezen az elven működött az epres-rózsás is, nekem az is ízlett, de Barbit már nem tudtam több macaron megkóstolására rávenni, pedig milyen buzgón próbáltam őket elfelezni! De tényleg csak próbáltam volna, mert ahogy hozzáértem a körmömmel, darabjaira hullott az egész. A többi viszont már nagyon finom volt, akadt köztük egy maracujás azt hiszem, na az nagyon jó trópusi ízű volt, valami tejcsokis-málnás, meg csokis-amaréno meggyes, és azt hiszem ennyi is volt. A csokis ízűek nagyon jók voltak, pedig nagyon nem akartam csokit enni. Persze ezek csak falatnyi nyalánkságok, mégis úgy ellaktunk tőlük, hogy muszáj volt lesétálnunk egy kicsit a sok kalóriát. Utunk a nyugatinál található Alexandra könyvpalotába vezetett, ahová már nagyon régóta el akartam menni, mert 4 emeltnyi tömény csoda várt ott rám. Persze határozott céllal mentem és sikerrel is jártam - beszereztem az utolsó Alkonyat könyvet. Hát, én még ilyen fintorral nem vettem le könyvet a polcról, de mikor majd sor kerül rá, esküszöm megpróbálom félretenni az előítéleteimet iránta és megkísérlem élvezni a történetet. Most egyelőre Emma van soron (amit meglepően nehéz olvasni egy ilyen köhömm... lazább hangvételű könyv után), de aztán túlesek az utolsó részen is. Közben megláttam a Lestat, a vámpírt, amit már egy ideje vadászok, de mivel most csak az Alkonyat könyvért mentem, ezért fájó szívvel otthagytam, s közben arra gondoltam, hogy pont a minőségről kell lemondanom, de sajnos az a minőség most túl sokba is került volna. Mindent szépen sorjában, nem szabad vérszemet kapni, különben is van még mindig egy rahedli könyv, amit el kell olvasnom, mielőtt újat vásárolok. Innentől kezdve tényleg nem költök új könyvre, hacsak nem egy megkezdett sorozat folytatása. Szóval kigyönyörködtem magam a könyvekben, aztán útjaink lassan külön váltak, mert szegény Barbim már annyira el volt pilledve, hogy inkább hazaküldtem aludni. Így is fergetesen jól éreztem magam vele, megint iszonyat sokat röhögtünk (ha vele találkozom mindig előre rettegek, hogy lesírom a sminkem :D), és megígértem neki, hogy a legközelebbi kerti partyjukra már elmegyünk, mert a mostaniról lemaradtunk. Elég szépen alakul a nyári programom, lesz itt vidámpark, kerti buli, Viktorral Wasabi-zás, arborétumba is megyünk, meg ellátogatunk abba az étterembe teljes családostul, ahol az esküvői vacsora és a vendégség volt. Aztán lehet, hogy ezeken kívül még lesz csomó más minden, de most ezekről tudok. Szóval nagyon jó nap volt, örültem, hogy újra láttam Barbit és megint ilyen jól éreztük magunkat, aztán remélem hamarosan meg fogjuk ismételni :) Addig is zselébabozok, ti meg nézzétek meg a képeket a végén.



Csinos kis macaronok. Többségük ízlett, habár a mandulaliszt miatt tényleg érdekes az íze, de mivel nagy ínyenc vagyok, szeretem a különlegességeket. Mondjuk azért az az ibolyás tényleg meredek volt :D



Sütir-remekművek. Az a cipő eszméletlen, mellette óriás macaron, amellett meg Barbi Can-can-ja.



Az a piros tetejű volt az én választásom, de a többi is nagyon guszta :)



Nyalókák minden mennyiségben, színben és méretben



A csodálatos Jelly Belly tartályok



Milyen aranyos :D



Cukorpálcák



Vásároltunk néhány finomságot ^^



Ezeket rendeltük 



Barbinak persze ott kellett "lábatlankodnia", hogy aztán összekoszolja a sütimet a csizmájával :P



Itt épp a házi eper szószt próbálom kipréselni abból a kis kapszulából, ami a sütimhez járt.



"Szilvi megpróbálja ketté törni a macaront" - első próbálkozás: sikertelen :D



"Szilvi megpróbálja ketté törni a macaront" - második próbálkozás: szintén sikertelen :D



Harmadjára azért csak sikerült, csak addigra már nem volt értelme, mert Barbinak az ibolya után elment a kedve a kísérletezéstől :D



Ez pedig a mosdó, dugig rakva cukorkákkal.

Ismerj meg! - 28. rész



Utálom a valóságot. Mindig is álmodozó alkat voltam, szerettem elrugaszkodni a valóságtól, mert a valóság sokszor fájdalmas, szürke, unalmas, szóval sok rossz dolog van benne. Én mondjuk hiszem, hogy csak azért ilyen, mert mi, emberek azzá tesszük. A világunk sokkal szebb hely lehetne, de amíg az embereket a hatalom vágy, a gőg, a pökhendiség és a rosszindulat irányítja, addig hiába is vágyakozom. Sajnos a valóság számomra egyet jelent a kellemetlenségekkel, és hiába próbálok pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, mindig van valami, ami letöri a lelkesedésem. Persze az ember próbál ebből is talpra állni, hiszen mások hülyesége miatt nehogy már nekünk fájjon a fejünk, de azért nehéz úgy élni ebben a világban, hogy csak én próbálom szebbé tenni a hétköznapokat, a többi ember meg csak túl akar lenni rajtuk. Én hiszem, hogy a valóság is sokkal szebb, csodásabb, szerethetőbb lehetne, ha az emberek azzá tennék, de mivel a többi ember nem vélekedik így, ezért minden marad úgy, ahogy volt. Én ha csak tehetem a saját kis világomba menekülök, és ha rákényszerülök arra, hogy visszatérjek a valóság talajára, akkor megpróbálom azt úgy nézni, hogy szerethetőbb legyen - még akkor is, ha ebben mindenki próbál megakadályozni.





Azt kívánom, hogy a dolgok bárcsak ne változtak volna meg. Nagyon sok minden változott az életemben, emberek, események, amiknek nem örülök. Sok dolgot szívesen kihagynék a múltamból, és sok embert szeretnék a régi formájában látni, de erre sajnos nincs lehetőségem. Azt hiszem minden ember így van ezzel. Néhány tettünket megbánjuk, változtatni szeretnénk rajta, néhány velünk történt eseményt pedig úgy, ahogy van eltörölnénk, mert akkora törést okozott az életünkben, hogy azt kívánjuk bár meg se történt volna. Ami pedig az embereket illeti, sajnos közülük is sokan megváltoznak körülöttem, és nem mindegyik jó irányba, nekem legalábbis nem tetszik a változás. Sokat nosztalgiázom a múlton, amit annyira szerettem, de tudom, hogy már soha nem kaphatom vissza. Az élet pontosan arról szól, hogy minden változik, minden mozgásban van, és ez az emberekkel sincs másként. Sok minden változott meg az én életemben is, amik nyilván hatással vannak a mostani viselkedésemre, és ennek nem örülök. Szeretném ezeket a dolgokat kitörölni, de a múlton változtatni nem lehet, ezért igyekszem elfogadni a változásokat és próbálom úgy élni a jelenemet, hogy ha majd múlttá válik, később ne bánkódjak rajta.





Szeretnék egyszer valami őrültséget csinálni. Mindig is volt bennem egyfajta lázadási kényszer, imádok új dolgokat kipróbálni és mindenféle hülyeségben benne vagyok :) Az őrültségekkel sincs ez másként. Ezeket nem azért akarom megtenni, mert feltűnési viszketegségben szenvedek, hanem azért, mert szeretem eltörölni a határaimat, kipróbálni magam, és merész lenni. Nem érdekel mások véleménye, mert nem azért teszek dolgokat, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Csakis a saját magam vágya miatt akarok őrültségeket kipróbálni, hogy átélhessem, érezhessem annak különleges mivoltát. Ilyen példának okáért az, hogy egyszer szeretném megmászni itt, Miklós határában a lakihegyi rádió tornyot :) Tesóm egyik haverja megcsinálta, és azt mondta iszonyat jó élmény volt, és valamiért én is ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy megmásszam. Aztán régi nagy vágyam, hogy egyszer beszabaduljak egy Ikeába, ahol aztán a Manowar Carry On című számára pizsamában végig ugrálok az ágyakon :P Ezeken kívül szeretnék hegyeket mászni, ejtőernyőzni, búvárkodni, vadvízi evezésben részt venni, egyszóval csupa olyasmit szívesen kipróbálnék, ami egy kicsit megdobja az adrenalinomat :)





Jól bánok a szavakkal. Ez azt hiszem az olvasottságomnak is nagyban köszönhető, illetve az irodalom iránti mérhetetlen vonzódásomnak. Kicsi koromban a könyvek voltak a legjobb barátaim, sokat és változatosan olvastam, így a szókincsem és szóhasználatom nagyon részletessé és kifejezővé vált. Imádok írni és fogalmazni, szeretek játszani a szavakkal és imádom az érzéseimet, gondolataimat minél valószerűbben kifejezni. 





Empatikus vagyok. Nagyon könnyen átérzem mások érzéseit és problémáit, mivel teljes mértékig rá tudok hangolódni az emberi lélekre. Szeretem is ezen tulajdonságomat, mert az empátiám már sokaknak segített túljutni bizonyos nehézségeken. Jó érzés, mikor valakin azt látom, hogy megbízik bennem és tudja, hogy nem csak a levegőbe beszélek, hanem tényleg átérzem a helyzetét, mert ez így is van. Vannak emberek, akikkel olyan szoros lelki összeköttetésben állok, hogy érzek minden lelki változást velük kapcsolatban. Ez az átérző/beleérző képesség persze néha rossz is, hiszen ha egy számomra fontos ember szomorú, akkor azt a szomorúságot én is átveszem. Sokszor napokig a hatása alatt vagyok és nagyon nehezen szabadulok tőlük, mert igazi érzelmi szivacs vagyok, minden érzést magamba szívok és eltárolok. Ettől függetlenül én örülök, hogy ilyen vagyok és semmi pénzért nem szeretnék megváltozni :)

Újra Sugar

Az utóbbi napokban, mielőtt munkába indultam volna mindig megnéztem egy részt a Sugar, a kis hótündér című animéből. Még mindig nagyon szeretem ezt a mesét, mert bájos, tanulságos és telis tele van szeretettel. Ha néha rossz kedvem van, elég csak megnéznem ezt a kis csetlő-botló tündérkét, és máris jobb lesz a hangulatom :) Van benne egy csodálatos zongora szóló, amit a főszereplő kislány, Saga szokott játszani halott édesanyja emlékére, s most valahogy nem tudom kiverni a fejemből a dallamát. Újra és újra meghallgatom, mert annyira szép és annyira őszinte, hogy nem tudok vele betelni. A szívemet átjárja ez a kissé bánatos, mégis szeretetteljes dallam, én pedig behunyt szemmel élvezem a klasszikus zene szépségét.



2013. június 28., péntek

Ismerkedés új ízekkel

A mai bevásárlás során hazajött velem néhány érdekes alapanyag, amikkel eddig még nem volt dolgom, de most nagy örömmel fogok velük kísérletezni. Elsőként a csicseriborsó volt az, amit mindenképpen ki szerettem volna próbálni.



Eddig egyszer volt alkalmam megkóstolni az ebből készült szendvics krémet, és el voltam tőle ájulva. Nagyon érdekes íze van, kicsit mintha kereszteznék a sárgaborsót a lencsével, és van egy semmihez sem hasonlító egzotikus aromája. Nemsokára neki is látok a neten keresgélni csicseriborsós recepteket, kíváncsi vagyok miként lehet felhasználni, de ha valakinek van jó ötlete a szendvics krémen kívül, örömmel veszem :) Ezen kívül szerencsét próbálok a bulgurral is.




Érdekes módon szereztem tudomást erről az ételről - az egyik gyerkőcünknek az oviban ez a kedvenc étele (eléggé egészség-mániások), és megragadt bennem a bulgur, hiszen még sosem hallottam róla. Most jött haza velem egy kezdő csomag, nem is vettem belőle sokat, csak 200 grammot. Látványra egyébként a rizsre emlékeztet, és ha jól tudom általában köretnek, vagy dúsítónak alkalmazzák. Fogalmam sincs milyen íze lesz, de alig várom, hogy megkóstolhassam :) Természetesen ha valaki ehhez is tud recepteket és tippeket adni, annak nagyon örülnék. És mivel az édes íz iránti sóvárgásomat is ki kellett elégítenem, ezért vettem magamnak egy zacskó hántolatlan, natúr mandulát, amit mézzel és fahéjjal szoktam fogyasztani. Tökéletes egészséges nasi!

Neki

Nem játszom a nagy szavakkal,
megteszik azt mások.
Nem kell ahhoz cifra szó,
hogy tudjam mire vágyok.

Látni téged minden nap,
tudni, hogy vagy nekem,
tudni, hogy csak engem szeretsz
egész életedben.

Érezni az illatodat,
simogatni arcod, 
hallgatni a hangodat és
őrizni az álmod.

Pillantásod jégtüzében
menten elolvadni,
ajkad becéző csókjaitól
rabságba esni.

Lehullott sok őszi levél,
lehullott sok hó,
sok tavasz és nyár elröppent,
de van, mi állandó.

Szerelmünket nem kezdte ki
az idő vasfoga,
két szív most is együtt dobban,
s ez nem változik soha.

Bocsásd meg, ha néha napján
átjár a félelem.
Néha most is hihetetlen,
hogy te vagy nekem.

Azt hittem, hogy szívem vágya
bennem sorvad el,
mérgesedve, üszkösödve
társra sosem lel.

Azzal, hogy elfogadtál,
s azzal, hogy szerettél,
olyat tettél, mit szívem csak
álmában remél.

De itt vagy, s fogod két kezem.
Karod átölel.
Mégis van a világon,
mi sosem múlik el. 

Ismerj meg! - 27. rész



Szókimondó vagyok. Szeretem az őszinteséget, így mindent a maga igazában mondok el másoknak. Persze nem vagyok tapintatlan, igyekszem toleránsan megmondani a véleményem, de ez sosem azt jelenti, hogy össze-vissza kertelek, meg szabadkozom. Az egyenesség híve vagyok, így a mondandómat mindig úgy tálalom másoknak, ahogy valóban gondolom is. Nem szeretem a kegyes hazugságokat és az eltusolásokat sem, mert az őszinteség az egyik legfontosabb emberi tulajdonság, és úgy vélem a szeretteimnek jogában áll tudni az őszinte véleményemet akármiről is. Igaz, a szókimondásom már sokszor ejtett zavarba másokat, kendőzetlenül meg szoktam mondani a véleményemet dolgokról, és hát az emberek nincsenek hozzá szokva az őszinteséghez, de szerintem ez minden embert megillet.





Nehezen teszem le a könyveket. Főleg ha egy jó történetet olvasok. Ha sikerül teljesen belemerülnöm az adott történetbe, az adott világba, az adott szereplők jellemébe, akkor jóformán lehetetlen, hogy félre tudjam tenni azt a könyvet, hiszen úgy magába szippant, hogy a valós életemről el is feledkezem. Az alapvető emberi szükségleteim is háttérbe szorulnak, elfelejtek enni, inni, aludni, de még a mosdóra is viszem magammal az aktuális olvasmányomat, hogy egy percre se zökkenjek ki belőle. Én mondjuk ezt nem bánom, mert szenvedélyes olvasó vagyok, és szerintem az életet csakis szenvedéllyel érdemes élni. Én vagyok az a tipikus mély olvasó, aki képes ottfelejteni magát a buszon, hogy egy tök idegen helyen térjen magához a végállomáson, vagy aki még sétálás közben is a könyvet fogja, miközben az emberek nem győznek szlalomozni körülötte. Ennek ellenére néha összetűzésbe keveredem a villanyoszlopokkal, de hát nincs mit tenni, ha egy könyv jó, akkor bizony úgy vonz magához, mint a mágnes.





Ahányszor megbántottak, úgy érzem soha többé nem tudok bízni senkiben. Ezt nagyon szomorúan vallom be, mert a bizalom csodálatos dolog és nélküle nem működik egyetlen emberi kapcsolat sem. Ennek ellenére az én lelkembe már annyiszor tapostak bele, annyiszor vertek át és csaptak be, hogy úgy érzem képtelen vagyok teljes mértékig megbízni másokban. Nem tudok már ellazulni senki mellett, nem merek őszinte és kitárulkozó lenni, mert rettegek attól, hogy ez újabb visszaéléshez vezet, és megint én kerülök ki sérültként belőle. Persze van egy-két kivétel, akik soha nem adtak okot nekem arra, hogy ne bízzak bennük, és velük szemben nincsenek is félelmeim, de aki egyszer megbántott, kihasznált és becsapott, ahhoz soha többé nem leszek képes bizalommal fordulni, hiszen aki egyszer megbántott, megteheti újra. Persze az ember titkon reménykedik, hogy az emberek megváltoznak, hogy jobb útra térnek, de végül mindig az a tapasztalatom, hogy jobb óvatosnak lenni. 





Szeretném, ha szeretnének, de félek bárkit is közel engedni magamhoz. Talán ez is a sorozatos csalódásaimnak köszönhető. Nagyon vágyom a szeretetre, arra, hogy mások ragaszkodjanak hozzám, szükségük legyen rám, de közben rettegek őket közel engedni magamhoz, mert minél közelebb férkőzik valaki a szívemhez, annál könnyebben tud bántani. Éppen ezért nagyon ritkán nyitom meg a Rák-páncélom ajtaját, és csak azokat engedem be rajta, akikről úgy gondolom, hogy nem fognak nekem fájdalmat okozni. A bizalmam eléréséhez sok idő kell. Aki közel akar kerülni hozzám, annak nagyon kitartónak kell lennie, mert nekem nem elég pár szimpátiára épülő beszélgetés, pár kellemesen eltöltött perc, sokkal nagyobbak az igényeim. Legtöbbször hosszú hónapok után vagyok csak hajlandó megnyílni másoknak, és azt is csak akkor, ha nincs kétségem az illető jó szándéka felől. Sajnos, vagy nem sajnos, de aki az én barátom akar lenni, annak egy kicsit küzdenie kell értem, le kell tennie valamit az asztalra, valami biztosítékot, hogy bízhatom benne. Nagyon távolságtartó vagyok, pontosan ezért. Igazság szerint a számomra szimpatikus embereknek már rögtön borulnék a nyakába, örülnék, hogy találtam egy hozzám hasonló embert, de az óvatosságom mindig visszatart, ezért aztán inkább csak kedvesen mosolygok és hagyok időt annak, hogy rájöjjek ki milyen ember és mire számíthatok tőle. Nem sokan hajlandóak ennyi mindent megtenni valaki barátságáért, de aki képes átküzdeni magát a páncélomon, az remek barátra lel bennem, úgy hiszem :)





Órákat tudok eltölteni semmittevéssel. Nagyon kényelmes ember tudok lenni, szeretek lustizni és csak úgy lenni, bambulni ki a fejemből és nem csinálni semmit. Ez számomra amolyan relaxálás-féle, mert néha kifejezetten szükségem van rá és utána sokkal jobban érzem magam, mintha feltöltődtem volna. Persze néha rászólok magamra, hogy valami hasznosabbal kéne töltenem az időmet, de olyan nehéz felkelni az ágyból és csinálni is valamit :P Meg aztán, nem feltétlenül kell nekem mindig tevékenykednem. Néha jó egy kicsit kikapcsolni, takarék üzemmódra állni és csak úgy lenni a nagy világban. Olyankor élvezem a csöndet, a fényeket, figyelem a szálldosó porszemcséket, a légzésemet, a szívverésemet és élvezem, hogy élek. Nem érzem úgy, hogy ez elvesztegetett idő lenne, mert egy-egy ilyen punnyadás után olyan frissen térek magamhoz, amit egy 12 órás alvás sem tudna biztosítani. 

2013. június 27., csütörtök

A jövő reménysége :D

Ez a videó ismét Viktornak köszönhető (feltétlenül kérte, hogy ezt említsem meg). Azért megnyugtató, hogy a jövő generációja jó kezekben van, s hogy a fiatal nemzedék tovább örökíti mindazt a zenei értéket és kulturáltságot, amit érdemes megőrizni... :D Nézzétek végig, érdemes!




Minden vég egy új kezdet

Igen, sikeresen befejeztem a nemrég a sárga földig lehordott Eclipse-t. Szerencsére elég hamar túl jutottam a végén (igyekeztem gyorsan kiolvasni), most pedig belevetem magam egy kicsit, öhm... irodalmilag maradandóbb és kiemelkedőbb alkotásba; vár rám Jane Austen Emmája :)



Ismerj meg! - 26. rész



Még mindig szomorú vagyok, hogy vége a Harry Potternek. Ha van könyv, ami igazán közel áll hozzám, amivel felnőttem és ami életem egy igen hosszú szakaszán kísért végig, az a HP könyvek. Izgalmas volt várni az utolsó kötetre és izgalmas is volt olvasni (a sokadik alkalommal már el tudtam fogadni bizonyos történéseket, elsőre meg akartam lincselni az írónőt), de mikor az utolsó fejezetet olvastam, akkor valahogy éreztem, hogy lezárul egy nagyon szép, gyermeki bájjal, varázslattal és nosztalgiával szőtt része az életemnek. Pokolian hiányzik, hogy nincs új HP könyv, amire várhatnék, hogy nincsenek további kalandok, de legalább ezekhez a régi sztorikhoz bármikor visszatérhetek és úgy olvashatom őket, mint először. Ahogy Rowling is mondta, Roxfort mindig visszavár minket, elég csak felütnünk a könyvek fedelét és újra belemerülni Harry Potter varázslatos világába. A filmek azért valamennyivel elviselhetőbbé tették az űrt a lelkemben, mert egy ideig még izgulhattunk a mozikon is, de mikor az utolsót néztük Viktorral, akkor a végén már nem tudtam elfojtani azt a pár könnycseppet, ami legördült az arcomon. Tudom, hogy sokan nem értik meg ezt a fajta lelki kötődést egy történet iránt, de nekem a HP több, mint egy könyv. Valami egészen más, különleges jelenség, egy másik dimenzió, ami magába szippantott és amit sosem fogok elfelejteni. Évről évre megtartom a Harry Potter maratonomat, mikor újra elolvasom a könyveket elejétől a végéig, és mindig ugyanolyan viccesnek, érdekesnek, kalandosnak találom őket, mint legelső alkalommal. Azóta sem volt könyv, amit ennyire szerettem volna és nem is lesz. Harry Potter örök :) 





Mindig jól vagyok, mikor igazából még sem. Valamiért ösztönösen, csípőből azt szoktam válaszolni, ha megkérdezik hogy vagyok, hogy jól, minden rendben, közben pedig belülről ezer probléma mardos. Nem nagyon szoktam ezekről beszélni, belül rágódom rajtuk, mert annyira megszoktam, hogy megtartsam magamnak a problémáimat. Nehezen is nyílok meg ennyire,ráadásul évek berögződését nem lehet csak úgy kitörölni magamból. Nem tudom, hogy a környezetem mennyire érzékeli a valós érzelmeimet, egy-két ember talán akad, aki átlát a mosolyomon és meglátja bennem a valódi érzelmeimet, de a legtöbb ember nem igazán vesződik azzal, hogy a szavaim mögé lásson. Így aztán mindig azt mondom, hogy jól vagyok, semmi bajom, miközben belül sírni tudnék. Nem is tudom, egyszerűen nehéz ezekről beszélni valaki másnak, és amúgy sem szeretnék teher lenni. Mindenkinek meg van a maga nyűgje-baja, az enyémet majd megoldom valahogy egyedül. Persze néhány embert nem tudok becsapni, pláne hogy nincs jó póker arcom. Néha jól esik nekik kiönteni a lelkemet, de igazából inkább az a belül szenvedős típus vagyok. Nem szeretek kitárulkozni.





A legjobbat látom az emberekben. Sokan hajlamosak a negatívumokat kiszúrni másokban, ezzel szemben én a pozitívumokra koncentrálok. Látom persze a gyarlóságot, a törékenységet, a felszínességet, de én mindig próbálok mélyebbre tekinteni, mint amit a látszat sejtetni enged. Szeretem az embereket legjobb kiadásukban tekinteni, mert mindenkiben ott a lehetőség, hogy kihozza magából a legjobbat, én pedig már eleve úgy tekintek rájuk, mintha ezt elérték volna. Ha így kezeled az embereket, akkor hamarabb kerülnek felszínre belőlük azok a pozitívumok, amiket megelőlegeztél nekik :)





Jól bánok a gyerekekkel. Világ életemben könnyen megértettem magam velük és eleve közelebb érzem magamhoz a gyerekeket, mint a saját korosztályomat. Igazából a végletek embere vagyok, mert vagy a picikékkel érzem jól magam, vagy pedig az idősebbekkel. A saját korosztályom sokszor túl sekélyes számomra. A gyerekekben még látni azt a veleszületett ártatlanságot, azt a tisztaságot, amit a legtöbb felnőtt már elveszített. Sajnos a gyerekeknél is egyre hamarabb érkezik el ez az időszak, de én azért igyekszem belekapaszkodni azokba, akik még igazi gyerekek, akikkel még el lehet beszélgetni tündérekről, manókról, és akik nem akarnak túl korán felnőni. Szeretem a társaságukat, az őszinteségüket, a mindenre rácsodálkozó csillogó szemüket és azt az őszinte szeretetet, amit adni tudnak másoknak. 





Nem adom fel. Édesanyám mondogatta mindig azt, hogy mi túlélők vagyunk. Harcos típusok, akiket érhet akármilyen baj és nehézség, soha nem adják fel a küzdelmet, mert bármit képesek vagyunk legyőzni. Hatalmas küzdőszellemmel vagyok megáldva, nem tudok belenyugodni, ha valamiben nem járok sikerrel, mert úgy gondolom, hogy minden csak egy kis elhatározottság és kitartás kérdése. Nagyon eltökélt és mindenre elszánt ember vagyok, nem tudok sóhajtva lemondani olyasmikről, amikért tudom, hogy ha küzdenék, megkaphatnám és elérhetném. Így aztán sosem adom fel, mindig igyekszem legyőzni az akadályokat, amiket elém gördít az élet, és eddig még mindig sikerrel is jártam. Remélem a mostani problémáimat is le tudom győzni :)

2013. június 26., szerda

Kezd elborulni az agyam...

... minél tovább haladok ebben az istenverte Alkonyat szériában. Lassan kiolvasom a harmadik kötetet, és most már konkrétan ott tartok, hogy kedvem lenne ezt a nyüszögő, szenvelgő triót kihajítani a világűrbe. Komolyan ülök a buszon, rágom át magam a sztorin, és a mellettem ülők nem értik, hogy miért sírok fel öt percenként, és miért temetem a tenyerembe az arcom minden oldal után, miközben az anyukámért kiabálok. Ez a történet felér egy kínzással! Egyszerűen nem tudom magamban tartani mennyire felháborítóan buta és rosszindulatú ez az egész, a három főszereplő palimadárról nem is beszélve. Csak ülök a könyvvel a kezemben, és próbálom megérteni, hogy mégis MIÉRT???? kellett ezt az izét megírni? Előre is elnézést minden megrögzött tvájlájt rajongótól, de nekem már fizikailag fáj az a tömény mennyiségű butaság, ami ezekben a könyvekben van. Egyszerűen nincs benne logika! Ki a fészkes fenének kellene Bella, most őszintén? Nincs benne semmi érdekes, hacsak a megrögzött kotnyelességét, szerencsétlenségét és önzőségét nem tekintjük, mert azokban aztán kiemelkedő. Ahogy olvasom a gondolatait az van bennem, hogy ennél a csajnál nagyobb szemétládát még senki nem szart a világra. Dilemmázik, hogy jaj, hát ő nem akar önző lenni, mert tudja, hogy ez rossz dolog, de aztán csak azért is megteszi, mert hogy ő mennyire szenved! Szarik az alkotmányra, átgázol mindenen és mindenkin, csak az legyen meg, amit ő akar. Pofám leszakad! És miközben ilyen irdatlanul rosszindulatú, manipulatív és önző mindenki teljesen természetesnek tartja, hogy megbocsátson neki, mert ugyebár rajta kívül nincs eladó sorban lévő nőnemű lény ebben a kibaszott szériában, és mindenkinek pont ezt az istenátka kell! És nem számít, hogy terrorban tartja a családját, rákényszeríti a pasiját olyasmire, amit ő nem akar, közben pedig játszik egy másik srác érzéseivel, mert hát ő Hattyú Bella, hát őérte dobjon el mindenki mindent, boruljon a lába elé és istenítse a szürkeségét! Olyan szinte semmirekellő ez a csaj, hogy már szavakat sem találok rá. Amit ezzel a két sráccal művel az pedig egyenesen felháborító! Ott van neki Mr. Megtestesült Nedves Álom, aki továbbra sem hajlandó normális férfiként viselkedni (most őszintén, melyik pasi lökné el a nőjét, ha az szexelni akar???), ellenben továbbra is baromi sokat szenved és önsajnáltat, és olyan szinten giccses, hogy heveny cukormérgezést kapok tőle! Az egyetlen valamire való karakter továbbra is Jacob Black, akit tiszta szívemből sajnálok, mert egy idiótába szeretett bele. Na ő úgy viselkedik, mint egy valódi ember, holott ugye ő sem teljesen az. Mikor a kizsarolt csókjelenetet olvastam tőlük azt gondoltam, hogy na, ez igen! Így kell ezt csinálni, kérem szépen! Vagy szenvedéllyel szeretünk valakit, forrón és ellentmondást nem tűrően, vagy sehogy, és Jacob pontosan úgy viselkedik, mint egy szerelmes férfi. Edward cica ezzel szemben játssza a nagy erkölcs csőszt, aki majd megóvja Bella ártatlanságát, blablabla. El nem tudom képzelni, hogy nők ezrei mit tudtak bekajálni ezen a balfácánon. Ha engem ennyiszer ellökött volna a szerelmem, ahányszor Bellát ellökte Edward, hát úgy ott hagytam volna a búsba, ahogy illik. Aztán mikor egy valódi (!!!!) férfi rendesen nőként kezeli és kicsit intenzívebben kimutatja felé az érzelmeit, mint az arcsimogatás és hajszaglászás akkor ő közli, hogy de neki akkor is Edward a mindene. WTF????? Miért? Miért pont ez a nyüszögő mókus kell neki? Édes istenem, nem, komolyan, nem bírom... Annyi realitás sincs ebben a történetben, mint egy valóság showban. Mindenki váltig bizonygatta nekem, hogy a könyv mennyivel jobb, olvassam el, nem fogom megbánni, hát... lenne néhány keresetlen, cenzúrázatlan szavam az illetőkhöz. És az a legrosszabb, hogy a fiatalok ezen nőttek fel, azt hiszik, hogy így néz ki a szerelem! Hogy egy fiú akkor szeret, ha belesóhajtozik a hajfürtjeink közé, ha megpuszikálja a fejünk búbját és ha rendszeresen visszautasít minden közeledést, mert annyira óvni akarja az erkölcsünket. Néha elgondolkom azon, hogy talán valami baj van Edward cica szexuális irányultságával, mert habár Bella nem egy nagy vaszisz, azért ennyiszer csak nem lökné el magától, hacsak nincs vele valami kis gikszer. Jó, persze, mind tudjuk a sztori végét, még gyereket is sikerül összehozniuk, de nekem ez akkor is langyi, valótlan és felháborítóan buta. Ja, és a kedvencem; egy nő egyszerre két férfiba is lehet szerelmes! WTF again??? Ez azért már tényleg több a soknál. Mert aztán felőlem olyan idióta karaktereket találhat ki az írónő amilyet akar, de ilyet kijelenteni egyenesen dühítő! De persze Eduardo továbbra sem izgatja magát a dolgon (nem mintha bármire fel tudna izgulni ez a giliszta), mert ő mindent megbocsát, és azzal elintézettnek látja a dolgot, hogy Bella őt szereti jobban! Azért megnézném, hogy melyik férfi reagálna így, ha a barátnője beközli vele, hogy bocs, szeretek valaki mást is, de azért téged egy árnyalatnyival jobban szeretlek, úgyhogy ne problémázzunk a dolgon, házasodjunk össze! Na ennél a pontnál akadt ki a WTF-skálám. De csak hogy megmutassam a világnak, igenis ki fogom olvasni ezt a könyvet, ha addig élek is, és az utolsó kötetet is végig szenvedem, mert az én kung fu-m erős és Yoda mester is velem van! De addig is, hogy ne csak én szenvedjek, tessék, altató dal estére mindenkinek, lotsz of láv!



Életmód váltás japán módra

Elég régóta próbálok egészségesebb életmódra térni és egész jól haladok is vele, de valamiért még mindig nem érzem teljesen jól magam. Igaz, hogy szép lassan olvadnak le rólam a kilók, lassan már minden nadrágomba kétszer beleférek, de valahogy az étrendem még mindig túl nehéz számomra, még mindig soknak és megterhelőnek érzem. Borzasztóan unom már a húst, a krumplit, a tipikus magyar és nyugati kosztot, sőt, úgy érzem, hogy a megszokott magyar étkezés egyáltalán nem illik hozzám. Én hiszek abban, hogy a szervezet jelzi, mire van szüksége, és az enyém határozott jelzéseket küld afelé, hogy neki ez az étrend nem jó. Viszont világ életemben rajongtam a japán konyháért, és ez elgondolkodtatott.




Nyilván nem vagyok japán, nem is tudnék 100%-osan úgy étkezni, ahogy ők, de nagyon sok mindent át tudnék emelni a saját étkezésembe a japán gasztronómiából. Emlékszem volt egy időszak, mikor kizárólag japán ételeket főztem magamnak, és nem csak, hogy fogytam tőle, de még a közérzetem is jobb volt. Minimális húst ettem, viszont sokkal több hal, zöldség és leves került a tányéromba. Határozottan úgy érzem, hogy a tipikus hazai koszt nem az én világom, ellenben a japán konyha könnyedsége, frissessége és lágysága annál inkább. Példának okáért rendszeresen ledöbbentem a környezetemet, mikor közlöm velük, hogy a kedvenc zöldségem az alga, és hogy a nyers halnál nincsen finomabb a világon. Sokat beszélgettünk erről Viktorral, ő ugyanis nem akkora rajongó, viszont engem teljes mértékig támogat, hogy variáljam össze a saját szájízem szerinti ételeket a japán kedvenceimmel. Őt nyilván nem terrorizálom a miso levessel és a rizsgombócokkal, neki továbbra is megfőzöm a szokásos kajáit, de magamra innentől kezdve külön főzök. Eddig bevallom, főleg a lustaság tartott vissza. Nagyon könnyen rá tudok szokni pl. a zacskós levesekre, amik szörnyűek, mert egyszerűen mikor hazaérek a munkából már semmihez sincs kedvem, csak punnyadnék. Na ezen is sürgősen változtatnom kell. Szépen megfőzöm magamnak minden nap a kis japán fúziós ételeimet, mert ez kell ahhoz, hogy tökéletesen jól érezzem magam a bőrömben. Tudom, hogy a magyar ízlés számára a japán ízvilág nagyon furcsa, sokan nem is értik mit szeretek benne, de én egyszerűen bolondulok az ételeikért. Ha japán ételt eszem, mindig érzem rajta a föld, a tenger és a hegyek illatát, és átérzem, hogy a természet csodálatos ajándéka pihen a tányéromon. Sokkal nagyobb örömmel fogadom ezt magamba, mint mondjuk egy nagy tányér sült krumplit rántott hússal, ami után nem csak a hasam, de a szemhéjam is elnehezül.




Eleve nagyon kényes emésztőrendszerem van, viszont a japán ételek kicsit sem terhelik le a gyomrot, viszont laktatnak és táplálnak. Viktor rengeteg érdekes cikket mutogat nekem azokról az ételekről, amikben egy fia tápanyag sincs, viszont minden háztartásban megtalálhatóak, és ezek is arra ösztönöznek, hogy olyan étrendet válasszak magamnak, ami megfelel a testem kívánságainak és csak hasznos tápanyaggal vannak tele. Az emberi test ugyebár egy templom, tisztelni kell és okosan bánni vele, mert sokáig lesz rá szükségünk. Én megelégeltem, hogy a kényelmességem miatt állandóan nehéz a gyomrom, hogy sosem esik igazán jól a falat, és csak akkor érzem jobban magam, ha nagy ritkán eszembe jut japán ételt főzni magamnak. Nem is értem miért nem vettem erre rá magam hamarabb. Talán tényleg a lustaság az, ami visszatartott, de most Viktor is nagyon támogat és ez erőt ad. Pedig köztudott, hogy a keleti alapanyagok nem éppen olcsóak, de ő úgy van vele, hogy ha ettől érzem jól magam és ez segít ahhoz, hogy egészségesebb legyek, akkor nem is kérdés, hogy támogat benne. Igazság szerint nagyon kényelmes volt csak egyfelé főznöm, hiszen ha Viktornak készítettem valamit, azt ettem én is. Ezzel csak az volt a baj, hogy habár kevesebb volt vele a munka, én nem voltam maradéktalanul elégedett, mert azok az ételek inkább Viktor ízlésének kedveztek (mindig próbálok a kedvében járni), nem az enyémnek.




Azt viszont nem akarom, hogy akkor csak keleti ételeket főzök és szegény drágámnak is azt kelljen ennie, mert akkor kimenekülne a fél világból. Ő imádja a tipikus magyaros kosztot, hát megkapja továbbra is, de én nem fogom magamat kínozni a hazai ételekkel. Tudom, hogy fura lehet, mikor az ember pont a saját nemzeti konyháját nem kedveli, de az én ízlésem egyszerűen nem passzol össze a magyaros ízvilággal. Már most tűkön ülök és várom a szokásos éves Wasabi-s látogatást, amit a 8 éves fordulónkon tartunk, mert akkor belakmározhatok az isteni japán ételekből. Viktornak ott csak egy-két kedvence van, azokat szokta eszegetni, míg én mindent megkóstolok és imádok. Eddig talán egyedül a kagyló nem jött be, de minden más igen. Úgyhogy amint megjön a fizu irány az Ázsia bt. és felszerelkezem a szükséges alapanyagokkal. Ezen kívül rengeteget sétálok, amit nagyon élvezek és meg is érzem magamon. Nem bírom már ezt a lustaságot, ezt a tétlenséget, ezért inkább kimozgom magamból a fölös energiáimat. Tegnap pl. nekiálltam a munkahelyemen tornázni, aztán azóta a combjaim olyanok, mintha betonból lennének, és ha köhögök, vagy tüsszögök megfájdul a hasam az izomláztól. De ez nagyon jó érzés! Úgyhogy remélem ezek az apró újítások elősegítik az életmódváltásom további sikerességét, és abban is bízom, hogy az új életvitelem még jobbá teszi a közérzetemet.

2013. június 23., vasárnap

Hosszú hétvége Zsófival

Már nagyon régóta terveztük Zsófival, hogy egyszer meglátogat minket szerény kis hajlékunkban, s akkor péntektől vasárnapig vendégeskedik nálunk. Nos, ez most megvalósult. Hát öhm... még nem egészen hevertem ki a sokkot :D Szerintem még életemben nem röhögtem ennyit, mint ezen a hétvégén, úgyhogy remek volt a hangulat, de talán kezdjük az elején.
Péntek este 7 óra magasságában találkoztunk Zsófival. Irtózatos meleg volt és ez rá is nyomta a bélyegét a hangulatunkra, mindannyian olyanok voltunk mint a felmosórongy, és sajnos a hazaérkezés sem könnyített a helyzetünkön, mert tetőtéri a lakásunk és kb. a pokolban hidegebb van, mint nálunk. Ennek ellenére azért csak megmaradtunk, hála a ventilátornak, a jéghideg vodkás limonádénak, meg a behűtött sörnek. Mivel mindannyian munkából jöttünk, ezért nem terveztünk semmi nagy programot. Gyümölcs salátát vacsiztunk, aztán mi Zsófival picit félrevonultunk beszélgetni, mert elég sok minden történt vele az elmúlt hetekben, amiket tényleg csak személyesen lehetett igazán átbeszélni. Nagyon nehéz időszakon ment keresztül és merem remélni, hogy jól esett kiadnia magából ezt a sok dolgot, és hogy egy kicsit a segítségére tudtam lenni. Végül is közel éjfélig beszélgettünk, talán bírtuk volna tovább is, de én már annyira fáradt voltam, annyira kiszívta az erőmet a meleg, hogy muszáj volt eltennem magam másnapra. Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert hiába szervezkedtem másfél hónapja, nem tudtuk áthozni anyukáméktól a kihúzhatós kanapét, így szegény Zsófi a földön volt kénytelen aludni, ott ágyaztunk meg neki. Azért igyekeztünk a helyzethez mérten kényelmet teremteni, ő pedig nagyon aranyos volt, mert mindennel meg volt elégedve és semmin nem problémázott. Ennek ellenére én mégis csak rosszul éreztem magam, hiszen aki egy Rákhoz jön vendégségbe, az öt csillagos kiszolgálásban részesül, és ez most nem valósult meg maradéktalanul. Igaz, Barbi barátnőmék is hasonló módon aludtak nálunk anno, de arra nem volt időm felkészülni, ezt a találkozót meg már mióta tervezgettem. No mindegy, végül is megoldottuk a problémát. Azt az éjszakát szerintem mindannyian átszenvedtük, tényleg kegyetlen meleg volt, alig lehetett aludni. Másnap reggel már frissebbek voltunk, és jóformán az egész délelőttöt beszélgetéssel töltöttük. Kicsit aggódtam Viktor miatt, mert hát az én kis drágám elég nehezen nyit mások felé, Zsófi viszont egy nagyon közvetlen, cserfes lány, aztán halvány lila gőzöm sem volt, hogy fognak kijönni egymással. Párszor már találkoztak, mikor Viktor jött értem a találkozóink végén, de azért most huzamosabb időt töltöttünk egymás társaságában. Na, az aggodalmam kb. 5 perc alatt elszállt, ugyanis Viktor nem hogy elvonult a másik szobába olvasgatni (az volt a terve, vagy hogy kiköltözteti a számítógépét), hanem odaült hozzánk és hármasban eldumáltuk az egész délelőttöt. Úgy elrepült az idő, hogy észre sem vettük. Zsófi és Viktor nagyon hamar összehangolódtak, ami tényleg meglepő volt, mert még sosem tapasztaltam, hogy Viktor ilyen hamar feloldódjon egy ismeretlen ember előtt és pár perc után úgy beszélgessen vele, mintha ezer éve ismernék egymást. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy Zsófival borzasztó hasonlóak vagyunk jellemileg, tényleg olyan, mintha a hugom lenne. Szóval nagyon örültem, hogy ilyen laza lett a légkör, és hogy ez a két, számomra rendkívül fontos ember ennyire jól kijött egymással. Aztán itt a nagy triumvirátus kialakulása közben teljesen elfelejtettem, hogy nekem még főznöm is kell, úgyhogy villám gyorsan összedobtam a nyárkompatibilis ebédünket (sült csirkecomb rizzsel és párolt zöldséggel), illetve anyu volt olyan drága és meglepett minket egy hatalmas bödön tejszínes meggylevessel, úgyhogy ez volt az ebédünk. Ezután úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a Campona-i Hádába, hátha Zsófi is talál magának néhány szép ruhát. Szegény Viktor csak fogta a fejét, mert hát eddig csupán egyetlen nőre kellett várnia, hogy elkészüljön (az volnék én), de most kettő húzta az időt :D Egy óra tollászkodás után végre úgy éreztük, hogy kimerészkedhetünk az emberek közé. A kocsiban bömbölt a Manowar, Viktor pedig borzasztó boldog volt, hogy végre ismét szoknyát húztam :P Végül sajnos a Hádában nem jártunk sikerrel, így hamar haza is jöttünk, aztán itt kezdődtek csak igazán a rekeszizom gyilkoló pillanatok. Mert hogy elhatároztuk, hogy elmegyünk hármasban fagyizni a kedvenc fagyizónkba, közben pedig megörökítjük ennek a hétvégének a pillanatait. Én komolyan nem tudom mi volt velünk, lehet, hogy napszúrást kaptunk, de teljesen meg voltunk hülyülve :D A fagyizás csak a kezdete volt valami nagyobb, kitörni készülő fenevadnak, ami később a lakásunkhoz közeli parkban teljesedett ki. Komolyan nem tudom mi ütött belénk, lehet, hogy volt valami abban a fagyiban, de miután találtunk magunknak egy normális padot (ami nem volt tele madárszarral és nem is vette körbe szúnyogfelhő), onnantól kezdve irgalmatlanul dőlt belőlünk a hülyeség. Kb. olyan volt ez, hogy egyikünk elkezdte a poént, aztán passzolta a labdát a másiknak, a harmadik meg leütötte, és a végén mind a hárman fetrengtünk a röhögéstől :D Pedig igazából csak meg akartuk örökíteni a hosszú hétvégénket, de ez a fotózkodás annyira idiótán sült el, annyira nem bírtuk leállítani magunkat, hogy már attól féltem kikiabálnak a szoszédok, hogy legyünk már halkabban :D Nagyon veszélyes trió vagyunk, azt kell mondjam :P Miután könnyesre röhögtük magunkat a saját hülyeségeinken hazamentünk és moziztunk egyet (Lenyűgöző Teremtmények), aztán felavattam az új tarot kártyámat. Zsófi volt az első ember, akin kipróbálhattam a kártyámat, és nagyon boldog voltam, mert hamar összhangba kerültünk, Zsófi pedig elég rendesen elgondolkodott a hallottakon. Én sosem tudom ugyan, hogy akinek jósolok mit kérdez, de nagyon bízom benne, hogy jó útmutatást kapott a jövőjéhez. A szombat este egy kicsit máshogy telt, mint a pénteki, mert egy hatalmas vihar söpört végig nálunk, dörgött, villámlott, süvített a szél, Viktorral fel is ébredtünk rá úgy hajnali három körül, én meg azon imádkoztam, hogy csak Zsófi tudjon nyugton aludni. Erre mikor ma reggel fölkeltünk közölte, hogy ő semmit nem érzékelt a zuhéból, átaludta az egész vihart. Na mondom jól van, én meg tövig rágtam a körmeimet, hogy a kedves vendég ki tudja-e pihenni magát. Reggel ittunk egy kis turmixot, aztán már jóformán indultunk is kikísérni Zsófit a Népligetbe, mert azért ő is haza szeretett volna érni időben, meg jól esett volna pihenni mindannyiunknak. Fárasztó, de annál jobb hangulatú hétvégénk volt, hihetetlen mennyit nevettünk együtt és mennyire lazán jöttek belőlünk ezek az arcnyúzós, vakolat kaparós, fárasztó poénok :D Ja, jut eszembe, már el is kezdtük tervezni, hogy júliusban szintén egy ilyen hosszú hétvégére átjön hozzánk Zsófi, és akkor egy közös Vidámparkozással megünnepeljük a közelgő szülinapunkat :) Mi már nagy gonoszan dörzsölgetjük a tenyerünket Viktorral, hogy mikre fogjuk felráncigálni Zsófit, aki még nem volt a fővárosi vidámparkban, muhaha :P Na jó, azért mi is felülünk vele mindenre, mert az úgy poén. Szóval már most van egy újabb programunk nyára, én pedig előre rettegek, hogy mi hárman megint el fogunk szabadulni :P Hát Zsófi, köszönöm neked, hogy eljöttél hozzánk, mi remekül szórakoztunk a társaságodban, Viktor nagyon megkedvelt téged, és ez azért nagy szó :) Én pedig már csak annak is örültem, hogy végre nem pár óránk volt egymásra, hanem közel két napot együtt tölthettünk, mert nagyon jó volt veled ennyit beszélgetni, hülyéskedni és lelkizni :) Várunk téged (remélhetőleg) a július 10-ei héten ismét! :)  Most jöjjenek az elmaradhatatlan képek, a végére pedig az összegyűjtött aranyköpésekből osztok meg párat.




A szombati fagyi - ezzel kezdődött minden. Nagyon finom volt egyébként, igaz adtunk egy jó nagy pofont a fogyókúrának, de most egyszer belefért :P




Mert közös kép mindig kell




Úgy szeretem ^^




Őt is ^^




Ezen ritka hülye fejet vágok, de felteszem Zsófi kedvéért, mert tetszik neki, ahogy megcsillan a fülbevalóm :P




Naggyon cukcsik vagyunk, ugye, Zsófi? :D 




Na jó, itt tényleg :)




Valamit súgsz, én meg nagyon nevetek rajta




Zsófi denevérjei, meg a fehéren világító lábunk :P




Zsófi durci, én meg cuki




Ilyen mosolygósak voltunk végig :)




Ez a sznob-fejünk :P




Ez meg az idióta fejünk - főleg nekem :D




Törp-uram :P




Ez ilyen alap Zsófi-arckifejezés :D




^^




Ez az abszolút kedvenc képem kettőnkről :)




Ez fogalmam sincs miért és mikor született :P




Ez pedig a "beleköptél a szemembe és visszafújta a szél" című képsorozat egyik tagja, mely egy metál szám megírására inspirált minket :D (nagyjából annyi történt, hogy Viktor baromkodott, miközben fotózott, én meg prüszkölve felnevettem, Zsófi pedig az enyhe szellő jóvoltából az egészet az arcába kapta :D)


Na és akkor a végén jöjjön néhány a péntek óta elhangzott infantilis baromságaink közül;

Én: - Légy szíves viselkedj és tegyél jó benyomást Zsófira.
Viktor: - Ó, ne aggódj, nagyon mély benyomást fogok tenni rá... :P

Épp szenvedtünk a melegben, amikor odaadtam Viktor kezébe az egyik illatosított testpermetemet.
Én: - Spriccelj le!
Zsófi: - Haza menjek?

A Zsófi féle cuki nyelvezet Viktorizált verziója:
Viktor: - Kemcsi csukcsili!
Én: - Mi bajod van?
Viktor: - Kemény a csuklóm!
(mai napig nem értem miért volt ezt olyan fontos bejelentenie)

Viktor kb. 3 hónapja mást sem reggelizik, mint zsíros kenyeret zöldséggel. Természetesen Zsófi előtt sem tagadta meg magát, most is állandóan azt evett, aztán Zsófi már nemes egyszerűséggel csak Zsíros Kenyérnek hívta. Ezen kívül kitaláltuk, hogy legközelebb, ha fagyizni megyünk Viktornak majd három gombóc zsírt kérünk (persze különféle ízben, mint sertészsír, libazsír, kacsazsír), aztán kap bele egy rúd kolbászt is, meg pirított bacont a tetejére, mert megérdemli :P

Fagyizás után:
Én: - Nem maradt egy kis fehér a szám szélén?
(kínos csönd...)
Viktor (egy oktávval magasabb hangon): - Na és nekem?

Épp gyümölcs salátát akartunk vacsizni, én meg odaszóltam Viktornak:
Én: - Kicsim, elfelezed?
Viktor: - Kit?
(áh, nincsenek ám gyilkolási hajlamai...)

Pénteken, mikor hazaértünk csatak vizesen és izzadtan:
Én: - Megyek fürdeni!
Zsófi: - Megyek veled!
Viktor: - Hozom a fényképezőt!

Szavak a Zsófi-féle nyelvezetből (bővítés alatt): - fújci, fájci, puszcsi, köszcsi, szivcsi, és nagyjából minden szóra kiszélesíthető, mert csak egy "csi"-t kell hozzá tenni. Nagyon érdekes, amikor Viktor beszél így... :D

Zsófi szenved a fülbevalójával:
Zsófi: - Nem találok bele a likba.
Én: - Majd Viktor segít.

Viktor eszmefuttatása a ruhák száradásáról és az ember hőháztartásáról:
Viktor: - Kár, hogy mi nem úgy működünk, mint a mosott ruhák. Vizesen kiteregetjük őket ebben a dög melegben, aztán hamar meg is száradnak, mi meg kimegyünk szárazon és azonnal benedvesedünk.

A Campona-i körút alatt benéztünk a Rossmanba is. Mi Zsófival ártalmatlanul nézelődünk a sminkeknél, aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy Viktor nagyon sunyi körbekémlel a szemével, majd odamegy a sminkes pulthoz és kihúz egy köteg zsebkendőt, ami azért van ott, hogy a kipróbált termékeket letörölje az ember.
Én: - Ez most mégis mi?
Viktor: - Souvenir a Rossmanból! Miért ne? Ingyé van!
Én ezen bosszankodtam egy sort, majd ma a szokásos reggeli tüsszögő rohamom közepén nem találtam zsepit a közelemben, mire Viktor kirántotta a gatyájából a Rossmanos törlőkendőt.
Viktor: - Na látod, milyen jó, hogy mégis elhoztam?