Miért is olvasok Alkonyatot?

Bennem is felötlött már ez az ésszerű kérdés, de végül Azrail Sugar shopos kommentje sarkallt arra, hogy kicsit bővebben is írjak erről a témáról. Miért is veszem meg a könyveket és miért is olvasom egyáltalán a sztorit, ha nem tetszik? Nos, ez a kérdés így megfogalmazva nem teljesen helytálló. Nekem az alapsztori nagyon tetszik. Érdekes ez az újfajta megközelítése a vámpírnak, kicsit romantikusabb és idealizáltabb, mint a klasszikus verzió, és talán nehéz is vámpírokként tekintenem a Cullenekre, de a történet ezen részét el tudtam fogadni és úgy kezeltem, mint egy új perspektívát, egy új szemlélet módot. Tehát a történet tetszik, a mellékszereplők és mellékszálak kifejezetten érdekesek és egyediek, az egyetlen, amivel problémám van, az a két főszereplő. Jó pár bejegyzésen keresztül ütlegeltem őket, és habár néhol erős túlzásokba estem (főleg a hirtelen támadt felháborodásom miatt), a lényeg továbbra is ugyanaz maradt; Bella és Edward szerelme nem reális. Én nagyon kedvelem a romantikus irodalmat, sokat is olvasok belőle, ennél fogva bőven van összehasonlítási alapom. Az a legnagyobb problémám, hogy túl vagyok már a harmadik könyvön, és igazából semmit nem tudtam meg arról, hogy Edward és Bella miért szereti annyira egymást. Találkoznak, szerelem első látásra, oké, de a későbbiekben sem derül ki, hogy mik azok a tulajdonságok, amik miatt összekerültek. Talán Edward a kivétel, hiszen mivel vámpír, ezért a külseje rendkívül vonzó, de nagyjából ki is merült ebben a felhozatal. A karaktere - szerintem - nem túl férfias, sőt, inkább kicsit nyámnyila és mártírom, ezen kívül nem sok személyiséget és egyedi jellemet látok benne. Van egy készen kapott vonzó attitűdje abból kifolyólag, hogy vámpírként van megemlítve, de hogy ezen kívül miért is olyan csodálatos, azt nem tudni. Sokan még a romantikusságát hozzák fel példának, hát ez meg gondolom ízlések és pofonok kérdése. Számomra a jó romantika nem esik túlzásokba, reálisan látja a szeretett partnert, elismerve gyengeségeit és hibáit, de mivel a szív vak, ezért ezeket is elnézzük. Bella és Edward esetében azonban nem merülnek fel hibák, és ezzel megint csak veszít a hitelességéből a történet. Bellával pedig igazából az a bajom, hogy a létező legnagyobb Mary Sue karakter a világon. Nincs semmiféle személyisége, nincsenek érdekes tulajdonságai, teljesen jellemtelen, unalmas és szürke, mégis úgy van beállítva, mintha ő lenne a tökéletes nő, akiért férfiak tucatjai versengenek. Nem értem, hogy miért. Bella külsőre sem különösebben szép, belsőleg pedig semmit nem tud felmutatni, amivel kiemelkedne a tömegből. Ez engem rettenetesen bosszant, mert úgy gondolom, hogy az ember úgy szeret bele valakibe, hogy lát az illetőben valami olyat, amit senki másban nem. Tehát valamiben különleges a másik fél számára, de ezekben a történetekben nem derül ki semmi. Jó volt olvasni mind a három részt, csak az idegesítő szerelmi monológok zavartak, ami tőlem azért is furcsa, mert imádom a romantikát. Ám ezek a szerelmi vallomások olyan szinten túl vannak játszva, hogy elvesztik minden hitelességüket. Olyan érzésem van közben, mintha nem is egy valódi szerelmi történetet olvasnék, hanem egy tizenéves kislány álmodozását, amiben minden a lehető legtökéletesebben alakul számára mindenféle különösebb ok nélkül. Igazából Bella karaktere az, ami annyira nehezen emészthető számomra. Tudom, hogy pontosan azért olyan jellemtelen, hogy kislányok milliói tudják beleképzelni magukat a helyébe, de én hozzá vagyok szokva a karakteres női főszereplőkhöz, akiknek kiforrott jelleme van. Nem feltétlenül pozitívak, de akkor is különlegesek, és ami a legfontosabb, hogy tanulnak a hibáikból. Ezzel szemben Bella karaktere fejlődés képtelen. Mindegy hányszor kergeti őrületbe a családját, mindegy hányszor csinál meggondolatlanságot, újra és újra megteszi ezeket és a történet előrehaladtával az önzősége sem csillapszik. Úgy vélem, hogy nincsenek meg benne azok a tulajdonságok, amik szerethető, különleges és értékelhető karakterré teszik őt. És mivel az Alkonyat eme két ember köré épül, igen gyakran botránkozom meg a viselkedésükön. Az a legbosszantóbb, hogy mikor nem erről a két karakterről olvasok, akkor látom Stephenie Meyerben a lehetőséget, mint író. Jó fantáziája van és jól tud mesélni, így nagyon csalódott vagyok, hogy a tehetségét két ilyen rosszul megírt karakterre pocsékolta. Talán ha kicsit nagyobb kidolgozottságot kaptak volna a főszereplők, számomra is élvezetesebb lenne az olvasás. Tehát én látom az írónőben a lehetőséget, a tehetséget, mert az első könyv óta tényleg fejlődött a stílusa, de sajnos a két főszereplő miatt ez az amúgy jó sztori ponyva szintre süllyedt a szememben. Megvenni azért vettem meg a könyveket, mert egyrészt ha már elkezdtem egy sorozatot, nem fogom félbehagyni, szeretem, ha minden része ott sorakozik hiánytalanul a polcomon. Másrészt nem tudok kölcsön könyvet olvasni, muszáj, hogy a sajátom legyen, amit éppen olvasok. Ez a kötődés, ez a kapcsolat számomra megalapozza az olvasás hangulatát. A harmadik okom pedig a vásárlásra az, hogy érdekel miként alakul ez a történet, s habár a filmek révén már tudom, mégis könyvben minden teljesen más. Érdekelnek a leíró részek, a jellemrajzok, az apró háttér-információk, amik a filmből kimaradtak. Negyedik okom is van - habár nem tartom kiemelkedően jó könyvnek (sőt) az Alkonyatot, attól még szeretném elolvasni, mert csak úgy lehet valamire kritikát mondani, ha már olvastam. Régen csak a filmet láttam és úgy ócsároltam az egészet, de hajlandó voltam esélyt adni a könyvnek, hátha az elbűvöl. Sajnos a várva várt varázs elmaradt, de attól még, hogy nem tartom kiemelkedően jó könyvnek az Alkonyatot, azért szeretném elolvasni, befejezni a történetet és így most már senki nem vetheti a szememre azt, hogy a könyvek elolvasása nélkül szórom az igét. Egyébként nem tartom magam elvakultnak ebben a témában, mert elismerem a könyv erősségeit és jó tulajdonságait, de mivel kislány korom óta sokkal komolyabb irodalmi műveken élek, ezért van egy szint, aminél nem adom alább. Persze én is olvasok ártatlan kis butaságokat, mint a Milla és Sugar, de ahhoz másként is állok hozzá. Az Alkonyat-széria azért vonzott ennyire, mert sokan (akárcsak a Harry Potter esetén) ezen könyv miatt kedvelték meg az olvasást, ráadásul mindenki az egekig magasztalta a könyvet. Szerettem volna én is átélni azt a "hűha" érzést, ami másokat is megfogott, de engem sajnos elkerült. Ettől függetlenül nem köpködök magára az Alkonyat könyvekre, mert a történet továbbra is jó, főleg a mellékszálak. Amit megbocsáthatatlanul rossznak és butának tartok az a két főszereplő. Nem úgy álltam neki ezeknek a könyveknek, hogy na akkor én utálni fogom az Alkonyatot, sőt. Minden idegszálammal azon voltam, hogy félretegyem az előítéleteimet és adjak egy új esélyt ennek az egésznek, és ezt mind a három könyv elején meg is tettem. Sajnos többször is csalódás ért közben (nem teljesen végig, mert voltak benne igazán jó részek), de azt hiszem a negyedik könyvnek is meg fogom adni ugyanazt a lehetőséget arra, hogy elbűvöljön, mint a többinek. S habár sejtem, hogy a két főszereplő továbbra is le fogja rontani a sztori minőségét, attól még izgatottan várom mit fog tartogatni nekem ez a kötet :)