2013. július 31., szerda

Női bajok és hisztéria

Ez a bejegyzés első sorban azért íródik, hogy kiadjam magamból az érzéseimet és összegezzem a tapasztalataimat. Ugyanakkor kissé intim, női témát is magába foglal (a cím eléggé árulkodó, a lányok biztosan értik), úgyhogy ez most egy nagyon vegyes és bizalmas bejegyzés lesz.
Láthattátok, hogy az előző bejegyzésem egy elgondolkodtató, szomorú kép volt, ezt pedig az elmúlt napok történései hozták ki belőlem. Sajnos vasárnap ismét összevesztem Viktorral, pont úgy, mint előzőleg. Akkor megfogadtam, hogy soha többet nem teszem ki akkora fájdalomnak, és hogy soha többet nem bántom meg, erre mit csináltam megint? Megbántottam. Hogy mi volt a veszekedés témája annyira nem is lényeges, azt hiszem aznap még a világ is összeesküdött ellenem, mindent utáltam, mindent félreértettem, minden rossz volt, az egész életem, a kapcsolatom Viktorral, a családom, minden, ami csak körül vett. Mondhatnánk azt, hogy minden kapcsolatban előfordulnak összezörrenések, de én már másodjára veszítettem el úgy a fejem, hogy másnap nem ismertem magamra. Emlékeztem minden mondatomra, minden tettemre, de mintha egy rémálomból ébredtem volna fel, úgy éreztem magam. Mintha elpattant volna odabent valami, én pedig ámokfutásba kezdtem. Igazi tipikus női hiszti, a létező összes baromságot felsorakoztattam, amitől bárki falra mászna. Semmi logika, semmi ráció nem volt a szidalmazásaimban, belőlem mégis ömlött a szó, Viktor pedig ismét csak állt ott és nem értette mi van velem, miért bántom őt, és nézett rám azokkal a szomorú bocikutya szemeivel. Esküszöm nektek, hogy nincs ennél szívszorítóbb látvány, mikor életed szerelme egy ilyen értelmetlen veszekedés után rád néz, a szeme pedig tele van értetlen fájdalommal. Másnap kutyául éreztem magam. Visszaemlékeztem az előző estére és csak vertem a fejem a falba, hogy hogy lehettem ekkora emeletes marha? Egyszerűen nem tudtam napirendre térni a viselkedésem fölött. Olyasmiket vágtam Viktor fejéhez, amiket egyáltalán nem érdemelt meg, amikben semmi igazság sem volt (és ezt ő is tudta), én mégis igaznak éreztem abban a pillanatban. Sikerült úgy megbántanom és elbizonytalanítanom, hogy már majdnem a házasságunk került veszélybe. Itt ültem egyedül a lakásban (most szabin vagyok), és csak kavarogtak a fejemben a gondolatok, a miértek, és zokogtam, bömböltem, mint egy kisgyerek, mert egyrészt sajnáltam ezt a helyzetet, rettegtem a következményektől, hogy vajon Viktor ha hazajön mivel fog fogadni, és nem értettem a viselkedésemet. Teljesen kifordultam önmagamból. Három napon keresztül zokogtam megállás nélkül, amitől a szemeim úgy néznek ki, mintha brutális allergiás rohamom lett volna, alig tudom kinyitni. Eleinte próbáltam kezelni a helyzetet, javítani rajta, de rájöttem, hogy ha még én magam sem értem mi történt velem, akkor hogy akarok megoldást találni a problémámra? Zsófihoz fordultam, akinek tegnap bevallottam minden pitiáner, apró-cseprő félelmemet, problémámat, és sokat beszélgettünk. Eleinte mint párkapcsolati problémát, úgy kezeltük a helyzetet, próbáltunk megoldást keresni azokra, amikben én gondot láttam és amik kirobbantak belőlem vasárnap, aztán csak úgy mellékesen megjegyeztem, hogy tök érdekes, mert a legutóbbi irtó nagy veszekedésnél is másnap megjött a menzeszem, és most is napra pontosan így volt. Na akkor Zsófi minden eddigi pszichiátriai tanácsát félretette és közölte velem, hogy egész biztos a menstruálás miatt hülyültem meg. Tisztában vagyok vele, hogy sok nő kap agybajt ilyenkor, de ez eddig rám nem volt jellemző, sőt, minden tipikus tünet elkerült. Sosem fájt, meg sem éreztem, ha megjött, nem kezdtem el felfalni a hűtő teljes tartalmát, és teljesen normálisan viselkedtem. Most bezzeg egy nappal előtte bekattanok, irtózatosan fáj a hasam, és állandóan zabálok. Azért nem gondoltam erre a lehetőségre, mert eszembe sem jutott, hogy ez nálam valaha is elő fog jönni. De aztán Zsófi elkezdte magyarázni a saját élményeit, és rögtön összeállt a kép. Hiszen mi mással magyarázható ez az egész? Egész hónapban pont olyan boldogok voltunk Viktorral, mint mindig - együtt nevettünk, szeretgettük egymást, programokra járkáltunk, sőt, az ominózus vita előtti napon voltunk a nemrég említett kerti partin, és azt hiszem a képek is elég jól bizonyítják, hogy akkor még semmi bajom nem volt, jól éreztük magunkat, szerettük egymást. Aztán egyik napról a másikra a reggeli ébredéskor olyan vagyok, hogy ha hozzám szólnak pofán vágom az illetőt :O Nagyon furcsa volt így érezni magam, de még furcsább volt rájönnöm, hogy tényleg ez lehet a bajom. Hiszen olyan nincs, hogy egész hónapban, meg azelőtt 8 évig minden tökéletesen működik kettőnk között, aztán egy nap rádöbbenek, hogy minden szar. Ilyen nincs. Én is csak bambultam ki a fejemből és nem értettem a saját viselkedésem. Mintha aznap nem is én lettem volna ott a testemben, hanem valaki más, aztán másnap visszatértem és értetlenül álltam az események fölött. Zsófi magyarázata azonban sok mindent megvilágított, és tartok tőle tényleg a menzesz volt az, ami ennyire megváltoztatott. Elvégre ilyenkor felborul a hormoháztartásunk, megváltozik tőle a viselkedésünk, és habár nekem eddig nem volt ilyen problémám, azért mégis csak 25 éves vagyok, lehet változik az én szervezetem is. Nagy kő esett le a szívemről, mikor kiderült, hogy csak ez volt a bajom, ugyanakkor két dolog továbbra sem hagyott nyugodni. Elsőként arra gondoltam, hogy akkor én minden hónapban házisárkány leszek és nem lehet majd megmaradni mellettem? :O Mert az azért nagyon durva lenne, ha ezt a drága embert állandó jelleggel kitenném ilyen szörnyűségnek. Zsófi az önkontrollt tanácsolta, amit bizony sokáig gyakorolni kell, de azt hiszem fel fogom jegyezni a naptáramban "Hiszti-nap" címszóval a menstruációm előtti napot, hogy legalább fel tudjak készülni arra, ha elborul az agyam. Most még csak nem is gondoltam ilyesmire és olyan elemi erővel tört fel belőlem a hárpia, hogy az valami borzalom. Viszont legközelebb már számítani fogok rá és talán jobban fogom tudni kezelni. A másik kérdés pedig az, hogy mi lesz így szegény Viktorral? Mert az odáig oké, hogy tegnap elmagyaráztam neki ezt az egészet és meg is értette, de a fájdalom továbbra is benne van. Mindig hajlamos vagyok elfelejteni, hogy Viktor szörnyen érzékeny ember annak ellenére, hogy milyen marconának mutatja magát. Rendkívül rosszul estek neki mindazok, amiket mondtam neki, és ezeket nem tehetem semmissé. Azzal próbálom vigasztalni, hogy semmi nem volt igaz abból, amit mondtam, egyszerűen behisztiztem, és habár elfogadta, mégis ott van benne az a sok tüske... :( És most pont ugyanolyan pocsékul érzem magam, mint legutóbb. Viktor azt mondta, hogy már épp túltette volna magát az előzőn, aztán megint a képébe kapta ugyanazokat a szidalmakat, mint egy hónappal ezelőtt (és tényleg napra pontosan ugyanúgy történtek). El sem tudom képzelni mennyire megszenvedte ezt az egészet. Mivel semmissé nem tudom tenni a történteket ezért egyedül azt tudom tenni, hogy igyekszek mindent visszaterelni a régi kerékvágásba, Viktorral tripla olyan kedves és odaadó lenni, mint eddig, és reménykedni, hogy mindez nem történik meg még egyszer. Talán most, hogy már tudok erről és fel tudok rá készülni, jobban fogom kezelni a helyzetet.
Ezek után értettem csak meg igazán, hogy a kimondott szavaknak mekkora súlya van és mekkora fájdalmat képesek okozni. Nem lehet őket visszavonni. Nem lehet őket ki nem mondottá tenni, mert a bántalmazott fejében örökké ott fognak kavarogni, és mivel Viktor Skorpió, örökre meg is jegyzi őket. Szerencsére az egymás iránt érzett szerelmünk mindennél erősebb és ezt is átvészeljük, de innentől kezdve muszáj lesz erőt vennem magamon és jobban odafigyelnem a szavaimra, mert képtelen vagyok elviselni azt a fájdalmat, amit neki okoztam. Tudom, hogy elsősorban nem én vagyok az, akit sajnálni kell és nem is ezt várom, de ez a három nap maga volt a földi pokol. Minden egyes bántó szó egy-egy kés a szeretett személy szívébe, és utána késő bánat, a baj már megtörtént. Megbocsáthat nekünk az illető, de a fájdalom emléke és érzése mindig ott fog maradni benne. Talán azért is emelem ki ennyire a szavak okozta sebeket, mert nekem főleg szóbeli bántalmazásban volt részem, ezeket tapasztaltam meg. Sajnos régen sokszor szenvedtem a családban lelki terror miatt, most pedig én viszem tovább ezt a nem túl nemes hagyományt, de szeretnék ennek véget vetni. Nem akarom, hogy Viktornak és a leendő családunknak ebben kelljen élnie. Meg kell tanulnom, hogy először számoljak el 10-ig, és utána szólaljak meg, ha van értelme és tényleg fontos. Ha nem, inkább csöndben maradok. Ebben az egész szituációban mentségemre szolgálhat a női bajok okozta hormonzavar és hogy emiatt veszítettem el a fejem, de hiába nem terhel már a felelősség, a bűntudat mégis ott van bennem. Teljesen mindegy, hogy egy természetes biológiai folyamat miatt kattantam meg, vagy sem, a végeredmény akkor is az, hogy fájdalmat okoztam a legdrágább embernek az életemben, és ezt valahogy helyre kell hoznom. Nagyon bízom benne, hogy hamar visszaáll a megszokott életünk, én mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Tudom, hogy Viktor lelkét most minden nap minden percében ápolgatnom kell, és meg is teszem, mert őérte mindent, de az is biztos, hogy innentől kezdve nagyon odafigyelek erre a havi dátumra, mert soha többet nem akarom ilyesminek kitenni egyikünket sem. Nagyon furcsa még mindig nekem ez a dolog, holott sok nőnek természetes, de mivel velem eddig kétszer fordult elő, ezért még szoknom kell, hogy ilyesmi megjelent az életemben. Természetesen megtanulom kezelni, hiszen inkább megelőzöm a bajt, mint hogy aztán a romokat takarítsam magam után. Nem tudom hány nőnek vannak ehhez hasonló tapasztalatai, de most valahogy jól esne az a tudat, hogy nem vagyok ezzel egyedül, hogy nem csak én vagyok ilyen defektes. Szerencsére Viktor azóta egy fokkal már jobban van, még mindig nagyon szeret és én is őt - egy igaz szerelemre épülő kapcsolatot semmi nem tud kikezdeni - még a menstruáció sem :P Örülök, hogy ilyen remek férjjel áldott meg a sors, igazán szerencsés vagyok, hiszen hány férfi ölelné át ilyenkor a nyilvánvalóan méltatlanul kegyetlenkedő feleségét és kezdené el vigasztalni? Mert hogy még ő vigasztalt engem. Azt hiszem a férjem egy igazán különleges, csodálatos ember - nincs hozzá fogható sehol a világon, és nem érdemli meg a ronda bánásmódot. Ezentúl nagyon oda fogok figyelni mindenre és a lelkét még nagyobb kincsként fogom becsülni, mint eddig. Pont azért, mert olyan törékeny. Nem fogok többet hibázni.

2013. július 30., kedd

2013. július 29., hétfő

Képek a kerti partiról



A fiúk sátrat állítanak.



Barbi nagyon vagány :P Főleg a koponyás szoknyájával.



Zenélgetés, beszélgetés és közben küzdelem a meleggel.



Bűbáj-mosoly :D



Ebédnek indult, vacsora lett belőle :D



Krisz, Barbi meg én



Egy kicsit mintha meglepődött volna :D



Love ^^



A kis csapat egy része.



Zsuzsiék jól érzik magukat :P



Puszi Brigitől és Petrától :)



Édesek :)



"csak egy kicsit megmártózom" :D



Krisz és az a fej :D



Terrornak vagyok kitéve - egyik húzza a hajamat, másik meg ijesztget a vigyorával :D



Nagy öleléééés!



Jó volt a hangulat :)



Krisz szokásához híven kötekszik velem :P Barbi, egyszer megverem az uradat :D (de csak kicsit, hagyok azért neked is belőle :P)



Torta is volt, de hogy miért a földön vágták fel máig rejtély előttem :D

Meglepetés szülinapi buli Petráéknál

Szombaton nagyon jó kis programunk volt, ugyanis meg lettünk hívva egy meglepetés buliba, amit Petra barátnőm szervezett a barátjának, Subának. Ő is most lett 25 (és még mindig durva belegondolnom, hogy Suba fiatalabb nálam pár nappal :O), és hát ki nem hagytuk volna ezt a kis összejövetelt. Suba volt amúgy az egyik fotósunk az esküvőnkön :) Szóval én erre a szombati bulira már péntek este készültem, ugyanis 3 adag csupa csokoládés muffint gyártottam le a leendő éhes nép számára. Háromnegyed éjfél volt, mikor Viktor kivette az utolsó adagot a sütőből, mert akkor én már ágyban voltam, kidőltem az alap melegtől, meg a plusz 50 foktól, ami a sütőből áradt. végül szerencsésen elkészült minden süti, másnap pedig fél 11-re mentünk Petráékhoz. Útközben felvettük Zsuzsiékat is, aztán mikor odaértünk hamar neki is álltunk az előkészületeknek. Suba ugyanis el lett csalva egy (félig-meddig?) kamu szöveggel, miszerint az egyik legjobb barátja kiutazik Bécsbe és még előtte szeretne vele összefutni, úgyhogy kb. 2 óránk volt mindenre. Székeket, asztalokat mostunk, sátrat állítottunk és dekoráltunk. Végül befutott az ünnepelt, mi pedig a falhoz lapulva, guggolva vártuk, hogy aztán egy emberként ordíthassuk le a fejét :D Szerencsére remekül bevált a terv, Suba nem sejtett semmiről semmit, teljesen le volt sokkolva :D Felköszöntöttük, ahogy illik, majd jöhetett a buli része a dolognak :P Subáék elkezdték főzni a bográcsos pörköltet, míg mi addig beszélgettünk, hülyültünk, és természetesen pancsoltunk! Már akkor olyan kánikula volt, hogy könyörögtünk Petrának, kapcsolja be az öntöző rendszert, had hűsöljünk egy kicsit. Na onnantól kezdve szabadult el a pokol, mert mi lányok egy emberként rohantunk a víz alá. Én magam úgy terveztem, hogy egy kicsit bevizezem a nyakam, de az sem lesz baj, ha a ruhám is vizes lesz kissé - na ebből az lett, hogy eszemet veszve futottam a víz alá és a végén csurom vizesen jöttem ki alóla :D Még a bugyim is átázott, mindenemből csavarni lehetett a vizet, de annyira jól esett és annyira élveztük a dolgot, hogy nem foglalkoztam olyan apróságokkal, mint hogy felfázok, vagy ilyesmi :D Voltak visszafogottabb vendégek is, ők inkább iszogattak és beszélgettek, de az elmeroggyantabb része végig  locsoló alatt baromkodott. Barbi például nem akarta nagyon összevizezni magát, mert akkor jaj, tönkremegy a frizurája, hát naná, hogy becibáltam a víz alá :D Volt ott visítás :P Szerencsére Barbi barátja, Krisz mindig partner az ilyen kis szivatásokban, úgyhogy nem volt nehéz dolgom. Kriszt egyébként nagyon bírom, még annak ellenére is, hogy akárhányszor találkozunk, állandóan szivat :P Nem baj, kötözködéssel szép az élet! Viktort is alig tudtam beráncigálni a víz alá, egyszer talán, ha elfutkosott alatta, de később akárhogy próbálkoztam, becövekelte a lábát a földbe én meg hiába feszültem neki, meg se moccant. Még jó, hogy nem ugrott félre közben :D Úgyhogy férjuram is nagyon visszafogta magát. Ja, a muffinok meg úgy fogytak, mint a cukor! Azt hittem sok lesz a 3 adag, hogy majd szét kell osztanom, erre mikor úgy a buli felénél jártunk Petra közölte velem, hogy kb. 7-8 db. maradt belőlük. Nagyon meglepődtem, hogy ekkora sikerük volt, pláne mert voltunk rá kb. 15-en, de persze örültem neki. Emlékszem Suba egyik barátja azt mondta rá, hogy "gecikurvafinom" :D Hát ilyen bókot sem kapott még a szakácstudományom :D Közben iszogattunk, én pedig rájöttem, hogy az alkohollal is jó Rák módjára fordítva működöm. Az elején megittam 3-4 doboz sört és olyan szinten a fejembe szállt, hogy ihaj! Mondjuk ez lehet a szénsav és a meleg kettős hatása, de bezzeg később a vodkától nem lett semmi bajom, sőt, akármennyit ittam belőle, meg sem éreztem, pedig volt bennem addigra rendesen mindenféle (vagy addigra már olyan mindegy volt :D) Egy szó mint száz, fantasztikusan éreztük magunkat, megint összejött egy kicsit a régi csapat és megismerhettünk új embereket is. A cél megvalósult, Subának meglepetést szereztünk, és közben csaptunk egy jó kis kerti partit :) Természetesen a képek most sem maradhatnak el - némelyiket én készítettem, némelyiket Zsuzsi, Barbi, vagy Timi, de ezeket egy következő bejegyzésben tekinthetitek meg ^^

Régen és most




Nem vagyok már senki bábja,
lesz majd más, ki megsajnálja
a szerencsétleneket.
Én végeztem veletek.

Megtettem, mi tőlem telik,
de nem kaptam érte semmit.
Rólam nem fogja senki
a sokadik bőrt lenyúzni.

Sokáig másokért éltem,
ahol tudtam, segítettem.
Nem volt benne köszönet.
Miért törődjek veletek?

Velem sem törődött senki,
nekem is rossz volt így élni.
De mindebből tanultam.
Többé nem hagyom magam.

Csak az férhet közelembe,
aki ad, s nem csak elvenne.
Akinek mindez nem megy,
annak "isten veletek".

2013. július 27., szombat

Imádom

Grave Digger, Blind Guardian és Van Canto közösen egy fantasztikus dal erejéig.


2013. július 26., péntek

2013. július 25., csütörtök

Filmélmény - Gonosz Halott

Na hát túlestem ezen a rettegett horroron, és legnagyobb csalódottságomra nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Az elején még persze az ujjam résein kukucskáltam ki, de csak mert annyi helyen olvastam, hogy milyen para, meg milyen undorító, meg hát azért a trailer is elég jól sikerült. Ezzel szemben nagyjából fél óra elteltével már semmi félelem nem volt bennem, minden kiszámítható volt, és egészen hihetetlen számomra, de röhögtem rajta. Ilyen sem volt még velem soha, hogy én egy horroron röhögjek, de ez a film annyira nevetséges, hogy nem lehetett komolyan venni. Nagyon csalódott vagyok, sokkal jobbra számítottam. Eleve a démoni megszállottsággal kapcsolatos filmek a kedvenceim, egész armadával vannak ilyen mozijaim, és szinte remegtem egy újabb ilyen alkotásért, erre kaptam ezt... A karakterek nullák, a sztori lapos (bár ezt lehetne a régi verzió számlájára írni, hiszen nem változtathatták meg a 81-es verziót), na de a látvány, hát az valami borzalom. A maszkokra, sminkekre még azt mondom, hogy oké, de ahogy azokat használták..! Ebben a filmben annyi vér folyt ki egyetlen emberből, hogy egy 20 fős vámpírcsalád jóllakott volna belőle. Minden annyira mű és izzadtság-szagú volt, érezni lehetett, hogy a lapos történetet a látvánnyal próbálták meg ellensúlyozni, csak nem jött össze a dolog. Mindenütt csak literszámra spriccelő vér, röpködő testrészek, ordítozás, még több vér és még több agyatlan mészárlás... Ez sosem volt az én stílusom. Én azt szeretem, ha egy gyilkos - jelen esetben a démonunk - kreatív. Márpedig ismerve a démonos horrorokat, igen jóféle, elmebeteg dolgokat ki lehetett volna hozni belőle, ehhez képest olyan langyi dolgokat kaptunk, mint pl. hogy egy csaj kicsit nagyobbra vágja a száját, a másik lefűrészeli a karját (ezek olyan szokványosak), de a kedvencem az, amikor telelövi magát a csajszi százas szögekkel, és aztán a démon távozta után, haldoklás közepette megkérdezi a sráctól, hogy miért fáj az arca.... Talán mert, öhm... TELE VAN AZ ARCOD SZÖGEKKEL?! Facepalm... A vége volt a csúcspont, mikor a földből kimászó (!!!!) démont a leányzó láncfűrésszel kettémetéli - akkora mennyiségű vér dőlt ki abból az aszott kis izéből, hogy Viktorral egy emberként röhögtünk fel, egyszerűen szürreális volt. Nagyon csalódott vagyok, lelkileg sokkal durvább, pszichósabb filmre készültem fel, ehhez képest csak szánalmas gusztustalankodást kaptam. Egyedül a film elején látható égetéses részt tudnám jónak titulálni, amikor apuka felgyújtja a saját lányát, mert ott lgalább volt egy kis dráma. Nagyjából addig a 10 percig tartott a lelkesedésem. Senkinek nem ajánlom, hacsak nem szereti valaki az értelmetlen mészárlásos filmeket.

Amikor elgurul a gyógyszerem... :D

















Amikor kiöltözöm...