2013. december 29., vasárnap

100 kérdés - 11-20-ig

11. Hány gyermeket szeretnél, miért?

Hát, ha rajtam múlna kettőt, hármat biztosan bevállalnék, mert nagyon szeretem a gyerekeket és mindig is nagy családot szerettem volna. De mivel nem vet fel minket a pénz ezért úgy vagyok vele, hogy annyit vállalunk majd, amennyit rendesen fel tudunk nevelni. Ha csak egyetlen gyermekem lesz én akkor sem fogok sajnálkozni, mert annak az egynek mindent megadunk majd, ami tőlünk telik, tisztességgel felneveljük és igyekszünk majd a legjobb körülményeket biztosítani számára. Sajnos ez nagyban függ az anyagiaktól is, de én úgy vagyok vele, hogy legyen csak egy gyermekem, de annak olyan életkörülményeket és jövőt szeretnék biztosítani, amivel elégedett lehet, és ami által kiegyensúlyozott, boldog emberré válhat.


12. Szereted az állatokat?


Jaj, nagyon-nagyon-nagyon ^^ Állatkák nélkül az élet olyan sivár lenne. Persze nem csak a házi kedvenceket kedvelem, az összes állatot a földön szeretek, még a pókokkal és egyéb érdekes lényekkel is kezdek megbarátkozni :P Most ugye halacskáink vannak, akiket teljes szívemből imádok, és igenis személyiségük van, és rengeteg szeretetet tudnak adni, meg a növénykéink is. Meg persze van nekem egy magas, fekete, morgós állatom is, aki már lassan 8 és fél éve boldogít :P


13. Mi a szubjektív véleményed a Környezet szennyezésről?


Borzalmas dolognak tartom. Engem édesanyám úgy nevelt, hogy a földünket óvni kell, mert ő is élőlény, és ha még sokáig szeretnénk élvezni ennek a bolygónak a vendégszeretetét, akkor vigyázni kell rá. Mivel édesanyám ilyen szellemben nevelt engem, számomra nem derogál mások helyett fölvenni a szemetet az utcán, ha valaki hanyag módon szétdobálja azt. Felveszem, mert zavar, mert nem akarom ezzel is megbetegíteni a földünket. Én erre a bolygóra mint élőlény tekintek. Gaia a legcsodálatosabb létforma ebben az univerzumban, és minden lehetséges módon vigyázok rá. Édesanyám is híven képviseli ezt a szellemiséget, ugyanis szelektíven gyűjti a hulladékot és ő maga is odafigyel arra, hogy ne dobáljon szét semmit maga után. Én pl. ha véletlenül kirántok egy használt papírzsepit, vagy cukros papírt a táskámból nem sétálok el mellette, hanem igenis felveszem és kidobom a legközelebbi szemetesben. Gaia meghálálja a gondoskodást, még ha ilyen aprócska is.


14. A világvége szerinted eljön?


Szerintem az élet mindig utat tör magának (Jurassic Park befigyel :P). Ha egyszer lesz is egyfajta nagyobb tisztogatás, az élet újra fel fog bukkanni a világban, mert ez az egyik legnagyobb erő, ami valaha csak létezett. Egyébként egyfajta változás már most is elkezdődött, csak sokak számára észrevétlenül történik, de én pl. energetikai szinten nagyon is érzem a változásokat. 


15. Van jogsid? Ha nincs, szeretnél? Mikor?


Nincs, és nem is szeretnék. Hogy miért nem? Nos, miután a GTA Vice City-ben tömegkarambolt okoztam jó pár vezetési próbálkozásommal úgy döntöttem, hogy ezt élesben annyira nem próbálnám ki, és megmentem az emberiséget magamtól :P Na jó viccet félretéve igazából én félnék vezetni. Annyira gátlásos és görcsös vagyok, hogy nem mernék volán mögé ülni, mert ha még menne is a vezetés, annyira óvatos lennék, hogy felidegesítenék mindenkit magam körül, kapnám a dudálást, meg beszólogatást, és attól meg én lennék ideges :D Szóval meghagyom ezt inkább Viktornak, ő remek sofőr :)


16. Kit szeretsz a legjobban a világon, és miért? Van ilyen ember?


Csak egy embert nem tudok kiemelni. Két ember van ezen a világon, akit mindenkinél jobban szeretek, az egyik édesanyám, a másik Viktor. Gondolom nem kell magyaráznom miért. 


17. Gyerekkorodban gyűjtöttél valamit? Ha igen mit?


Hohohó! :D De még mennyire, hogy gyűjtöttem! Elsősorban matrica addict voltam, utána a színes-zselés tollak, meg a tűfilcek megszállottja, aztán gyűjtöttem Sailor Moon-os újságokat, meg levélpapírokat, meg kulcstartókat, meg színes ceruzákat, meg úgy mindent, amit egy papír-írószerben fel lehet lelni :D


18. Facebook avagy Tumblr? Miért?


A Tumblr kimaradt az életemből, az arcoskönyv meg olyan, hogy csak úgy van. Nem halok meg nélküle, nem böngészem egész nap, nem ott élem az életem. Nekem a blog az, ami fontos, a többi oldal mellékes.


19. Tégy úgy mintha egy állás interjún lennél, írd le hogy viselkednél, és egy párbeszédet. Milyen ruhában jelennél meg?


Hű, ez igen összetett kérdés. Nos, valami elegáns szerelésben mennék, pl. fekete élére vasalt szövetnadrág, egy csinos felső, esetleg blúz, magas sarkú cipő, kiengedett haj, szolid ékszerek és minimális smink. Párbeszédet most nem írnék, de eddig nagyjából minden állásinterjúmon a megszokott stílusomban viselkedtem - illedelmes, konzervatív voltam, mindig mosolyogtam, hogy jó benyomást keltsek, a kézfogásom határozott volt, de nem ropogtatós, a tartásom egyenes, és igyekeztem magabiztosságot sugározni, ugyanakkor hoztam önmagam és kedves, aranyos voltam. Választékosan beszélgetek az interjúztatóval, folyamatosan tartom a szemkontaktust, kicsit távolságtartó vagyok, de nem pökhendien, csak amennyire illik, és igyekszem megfontolt válaszokat adni a kérdésekre. Előtte persze begyakorlom az önéletrajzomat, hol dolgoztam eddig, milyen gyakorlatokon vettem részt, hol és meddig tanultam, stb. Önmagamról pedig mindig spontán mesélek, azzal nincs problémám, remek beszélőkém van :P


20. Van olyan dolog amire büszke vagy? Mire?


Ezt többször is említettem már, és most is muszáj leírnom - nagyon büszke vagyok arra, hogy a legnehezebb helyzetekből is talpra tudok állni. Olyasmiket éltem már át zsenge 25 éves korom ellenére, ami másokat már rég kikészített volna, de sosem adtam fel, sosem hagytam el magam, hanem küzdöttem tovább és győzedelmeskedtem.
Viszont van még néhány dolog, amire büszke vagyok. Az egyik az, hogy sziklaszilárd az erkölcsöm, és hogy a kislánykoromban felállított álmomat és vágyamat végig tudtam csinálni, és sikerrel is jártam benne. Kb. 10 éves korom óta az igaz szerelem megszállottja vagyok, és akkor megfogadtam, hogy csak annak adom oda testem-lelkem-szívem-mindenem, aki az igazim, és tudni fogom, hogy ki az. Hiába randizgattam és próbálkoztak nálam, ha éreztem, hogy nem ő az illető, akire várok, akkor tovább álltam megkímélve magam és másokat a fölösleges csalódástól. Ez sem volt egyszerű dolog egyébként. Látni, hogy körülöttem mindenki vígan randizgat, udvarolnak nekik, teszik a szépet megnehezítette a dolgom, mert én is szerettem volna végre egy kis romantikát az életembe, de nem akárkivel. Nekem csak Ő kellett. Bizony, Viktor :) És megvártam őt, elutasítva mindenkit, aki csak próbálkozott, s mikor őt megismertem rögtön tudtam, hogy nem kell tovább kutatnom, vagy várnom. Az ember ezt egyszerűen érzi a zsigereiben. Szóval büszke vagyok arra, hogy kitartottam az eszmém mellett és megtartottam magam annak az embernek, akinél csodásabbat elképzelni sem tudnék magam mellé :)
És még egy dolgot ki kell emelnem; nagyon büszke vagyok a hastáncban elért teljesítményeimre. Az utóbbi évek elismerései, pozitív visszajelzései, ajnározásai és sikerei nagyon jót tettek nekem. Hatalmas löketet adott ez a sok megerősítés, hogy nekem ezt kell csinálnom, és azóta szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással koncentrálok arra, hogy jobb és jobb legyek. Azóta már tanítottam is, amit rendkívüli módon élveztem, megjártam egy versenyt, ami életem első fellépése volt, mégis rögtön arany minősítést szereztem, és a mostani versenyre is gőzerővel készülök :) Szóval nagyon boldog vagyok, hogy ezen az úton is elindulhattam, és hogy emellett a többi művészeti tevékenységem is elismerést kap, pl. a sminkjeim, az írásaim, az éneklésem (bár az utóbbi időben nem nagyon volt alkalmam énekelgetni, de talán majd a barátokkal egyszer eljutok egy karaoke bárba, ahol feléleszthetem a régi szép színjátszós időket :P), a hímzéseim, egyszóval minden kreatív megmozdulásom pozitív visszajelzést kapott, és ez nekem nagyon jól esik :)

6 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett ez a bejegyzés, és alig várom már, hogy végre élőben is megismerjelek. :-) Az utolsó pont első része pedig tényleg nagy dolog, én is így terveztem annak idején, de sajnos 5,5 év után rá kellett jönnöm, hogy vagy megsavanyodom egy rossz kapcsolatban, vagy lépnem kell. Na de majd személyesen elmondom ezt is, ha érdekel :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett neked, és én is nagyon várom már, hogy személyesen is megismerjelek ^^ Igen, sokan tervezik úgy, mint én, csak aztán mindenkit másfelé sodor az élet, más emberek közé. Azt hiszem én nagyon szerencsés vagyok ilyen téren - már ha hinnék a szerencsében, mert inkább Sors-párti vagyok :) És még szép, hogy szívesen hallgatok tőled mindenféle történetet :)

      Törlés
  2. A lehető legjobb értelemben írom, hogy annyira tetszik, hogy kislánykorodból hozol egy csomó dolgot, amit tartasz a mai napig, akár, mint védőburok, akár, mint válasz, akár akármi. Ritka kincs az ilyen gondolkodás, és az ilyen mértékű belső tisztaság.
    Tetszettek a válaszok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy és jól esett a kommented :) Számomra a múlt nagyon fontos, és az is, hogy egészen kicsi koromtól kezdve jó és szép értékeket képviseljek. Ez nem védőburok, sem pedig válasz, ez ÉN vagyok :) Szeretek élő példa lenni az emberek számára, hogy igenis lehet másként élni, lehetünk igazán jó emberek, akik igaz értékeket képviselnek, és hogy ezek nem csak üres szavak, hanem a valóságban is léteznek. ez egyébként nem tudatos elhatározás volt részemről, hanem ilyen lélekkel születtem. Ilyen a jellemem :)

      Törlés
  3. Egyre jobban megjön a kedvem ehhez a kérdéssorhoz. Lehet ellopom, ha nem baj.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak nyugodtan, kíváncsi lennék a te válaszaidra is :)

      Törlés