2013. december 8., vasárnap

Karácsonyi ének variációk

Mint tudjátok, Charles Dickens Karácsonyi ének című története a kedvenc ünnepi sztorim, és szinte az összes fellelhető feldolgozását láttam már. Most ezek közül szeretnék nektek néhányat mutatni. Az alap koncepció mindegyiknél ugyanaz; adott egy házsártos, zsugori, rossz természetű ember, akit meglátogat a karácsony három szelleme, majd a tanmese után az aktuális Scrooge új emberként ébred fel tele lehetőségekkel, jószándékkal és a karácsony iránti szeretettel. Főleg ezen mondanivalója miatt szeretem ezt a történetet. Manapság annyira Srcooge típusú ember van a világon, akik utálják a karácsonyt, talán őket is meg kéne látogatnia azoknak a szellemeknek, hátha elgondolkodnak azon, hogy mit veszítenének. Addig is jöjjenek a kedvenc feldolgozásaim erről a történetről.

Carol karácsonya




"Carol Cummings a televizíó legcsinosabb, ám legszívtelenebb szereplője is. De ahogy közelednek az ünnepek, három angyal látogatja meg, hogy megmutassák Carolnak számos hibáját. És Karácsonykor még csodák is történhetnek."

A díva karácsonyi éneke





"Ebony Scrooge szupersztár énekesnő számára a karácsony csupán az év egy napja - egy újabb nap, amikor kiszipolyozhatja környezetét, sértegetheti családtagjait és lophat a nála kevésbé szerencsésektől, mígnem egy végzetes szenteste örökre meg nem változtatja a hangját. Megjelenik Marli Jacob-nak, Ebony faképnél hagyott énekpartnerének szelleme, és közli a nehéz természetű dívával, hogy három kísértet fogja meglátogatni: a Múlt Karácsony éles nyelvű szelleme, a Jelen Karácsony erősen iszákos szelleme, és végül a Jövő Karácsony szelleme, aki A zene mögött című tévéműsor egyik epizódjában ölt testet. Amikor Ebony rájön, hogy milyen hibákat követett el, nekivág, hogy jóvá tegye őket, ahogyan csak egy igazi díva tudja!"


Szellemes karácsony



"A televíziózás történetének legfiatalabb elnöke, Frank Cross, gyűlöli a karácsonyt és eltökélt szándéka, hogy az ünnep során is kizárólag csak a nézettségi mutatókat fogja figyelembe venni a program megszerkesztésekor. Mindent elkövet, hogy az elérhető legtöbb nézőt és a legtöbb pénzt facsarja ki az ünnepből. Ám a földöntúli hatalmak megelégelik Frank öntelt és érzéketlen magatartását és három szellemet küldenek el hozzá, hogy móresre tanítsák az ifjú televízió-elnököt."


Karácsonyi ének (2009)




"Az 1800-as évek Londonja, karácsony idején. Az ünnep iránt semmilyen kötődést sem érez Ebenezer Scrooge, a kapzsi és szívtelen öregember. Egész életében csak a pénz érdekelte, az érzelmekre, az emberi kapcsolatokra nem pazarolt időt. Ám ez a karácsony más, mint a többi. Scrooge-ot meglátogatja a múlt, a jelen és a jövő karácsony szelleme, akik magukkal viszik egy időutazásra. Szembesítik addigi kiábrándító életével, érzéketlenségével és hamarosan bekövetkező halálával. A fösvény és mogorva vénember kap egy utolsó lehetőséget, hogy átértékelje az életét, és nemcsak a saját, hanem környezete sorsát is megváltoztassa."


Muppeték karácsonyi éneke




"Dickens Karácsonyi énekének szokatlan, ám megkapó feldolgozását láthatják a nézők. A Muppet show teljes gárdája, Breki béka, Miss Röfi, Gonzó a patkány és a többiek mind-mind Dickens örökzöld karácsonyi történetét elevenítik meg ebben a szokatlan Muppet show-ban. Ráadásként a főszerepet a világhírű brit színész, Michael Caine játsza."


Hupikék törpikék - Karácsonyi ének



"Minden évben Dulifuli az, aki felrakja a csúcsdíszt a karácsonyfára a nagy ünnepi sürgölődés közepette. Ráadásul még élvezi is a dolgot. Idén azonban Dulifuli a szokásosnál is durcásabb, nem deríti jó kedvre az ünnepségre való készülődés. Hogy ez megváltozhasson, három szellem meglátogatja őt, a múlt, a jelen és a jövő szelleme, azért, hogy megmutathassák neki, hova vezet ez a viselkedés."


Mickey Egér - Karácsonyi ének




"Mickey, Donald és a többi régi, kedves ismerős újrajátssza Dickens örökzöld ünnepi történetét. Ebenezer Scrooge-ot elvakítja saját kapzsisága és zsugorisága: képtelen megérteni, hogy a karácsony az önzetlen szeretet ideje. Néhány bölcs kísértet azonban segít neki, hogy rátaláljon a helyes útra, megjavuljon és megszeresse a karácsonyt meg mindaz, ami vele érkezik."

Barbie mesés karácsonya



"A Barbie Mesés Karácsonya Dickens klasszikus meséjének szívmelengető változata, mely a 19. században játszódik és tele van csodálatos karácsonyi dalokkal, pompás ruhakölteményekkel és sok-sok nevetéssel! Ebben a történetben Barbie ezúttal Eden Starlingot alakítja, aki egy londoni színház ünnepelt színésznője. Eden Chuzzlewittel, beképzelt macskájával együtt önző módon rá akarják venni a színházat, hogy karácsony napján is próbáljanak!
Dührohamában még pompás ruháinak tervezője és gyerekkori barátnője, Catherine sem tudja lebeszélni tervéről. Három fura karácsonyi szellemre vár a feladat elvinni Edent egy fantasztikus szünidei utazásra annak érdekében, hogy kitárja szívét az ünnepi hangulatra és megtapasztalja, milyen jó érzés adni."



Most hirtelen ezek jutottak eszembe. Aki esetleg tud még Karácsonyi ének feldolgozást az legyen olyan kedves és írja meg nekem kommentben, mert imádom ezt a történetet, és szeretném az összes verzióját megnézni :) Nektek pedig jó szívvel ajánlom a fenti filmek és mesék bármelyikét, mert mindegyik kedves, bájos, vicces és szívet melengető ^^

12 megjegyzés:

  1. Az Excsajok szelleme ér??? mert az, annak a feldolgozása, csak nem karácsonyi témában.... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt is ismerem, de azért nem raktam be ide, mert nem karácsonyi :P Szóval karácsonyi témájú feldolgozásokat keresek, de lehet már kimerítettem a készletet :P

      Törlés
  2. De jókat válogattál össze!!

    díjat kaptál tőlem: http://juditnailpolishblog.blogspot.hu/2013/12/dijat-kaptam.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszenek! És a díjat meg duplán köszönöm, nagyon aranyos tőled ^^

      Törlés
  3. Nagyon jó kis válogatás, megint könyvjelzőzöm a bejegyzést, hogy tudjam, miket nézek majd a két ünnep között :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindegyikkel jól jársz, hidd el, ezek annyira bájos, kedves kis történetek sok-sok humorral, hogy karácsony tájékára kötelezővé tenném mindenki számára :P

      Törlés
  4. A Törpéset még nem is láttam:) Bár szerintem nem bírom ki hogy karácsonyig ne nézzem meg:) Köszi a tippeket!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kis helyes az is :) És miért kéne karácsonyig várnod? Én már hetek óta ezeken élek XD Nem is bírnám ki addig.

      Törlés
  5. Akkor én most azt hiszem ki is lépek és így sorrendbe meg is nézem mind :)
    Köszönöm a listát :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó szórakozást hozzá és nagyon szívesen :)

      Törlés
  6. A barbie mesés karácsonyával van tele a padlás :D November közepe óta szinte mindennap,vagy minden másnap megnézik a gyerekek bent :D Kis hangolódás karácsonyra. De mostanság már követelik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van ízlése a gyerekeknek nálatok, helyes-helyes! :D Én képtelen vagyok megunni, de szerintem a karácsonyi ének pont olyan történet, amit kismilliószor meg lehet nézni, akkor is érdekes és tanulságos. Minden formában, még Barbie-sban is :P

      Törlés