2015. április 18., szombat

Mani-acs - A pasi választ




Egy nagyon izgalmas témához érkeztünk a Mani-acs keretein belül, ugyanis a mostani manikűrt egy közelünkben lévő férfi döntése alapján kellett megalkotnunk. Én természetesen Viktort kértem fel, bár ez némiképp gondokat okozott, hiszen azt se tudta eszik-e, vagy isszák a körömlakkokat (megnyugtatok mindenkit, esze ágában sem volt elfogyasztani a lakkészletemet XD), épp ezért annyi segítséget kért tőlem, hogy mutassak pár képet és akkor ő majd rábök egyre, ami tetszik neki és csináljak ahhoz hasonlót. Majd' fél órán keresztül keresgéltem neki a pinteresten, mire talált egy olyat, amire azt mondta, hogy "Na ez tetszik".

Ez lenne az a manikűr:



Nekem is nagyon tetszett, hiszen a fekete és vörös párosítása verhetetlen kombó, és maga a forma is szimpatikus volt, így nem is variáltam rajta. Az újraalkotása közel nem lett ennyire szép és precíz, de jelenlegi kimerült állapotomban ennyi tellett tőlem.





Nem egy nagy vaszisz, de nekem azért tetszett. Ezekkel a díszítő csíkokkal még mindig nehezen boldogulok, de legalább próbálkozom :D

Remélem a ti tetszéseteket is elnyeri :)


10 megjegyzés:

  1. Nagyon dög :D Én is imádom a vörös-fekete párosítást :)

    VálaszTörlés
  2. Jó ízlése van a párodnak:D Nagyon tetszik a körmeiden ez a minta:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nehezen talált rá, de ez legalább nekem is nagyon bejön :P És köszönöm a dicséretet ^^

      Törlés
  3. Viktor nagyon jót választott, nekem is tetszik :)

    VálaszTörlés
  4. Hát nyilván, a fekete-vörös kombónál csak a fekete-fekete metálabb:D

    VálaszTörlés