2015. november 21., szombat

Névnapi és egyéb zsákmány

Sziasztok!

A november hónap eléggé gyűjtögetősen zajlott számomra, mivel jó pár dolgot szereztem be, vagy éppen kaptam másoktól. Utóbbinak a névnapom volt az oka, ami november 13-án volt. Alap esetben nagyon jól is telt volna a sok szép ajándékommal, ha nem történt volna mindaz, ami megrázkódtatta az egész világot. Kicsit keserédes volt az ünneplés, hiszen az én szívem is Párizs felé húzott, de azért az ajándékoknak természetesen örültem. Nézzük is miket kaptam.



Egy kis utánpótlás a mindennapos tisztálkodási és bőrápolási készletembe. A Fructis sampon és balzsam régóta kedvenc, illetve a Balea száraz sampontját is nagyon szeretem. A Balea kézkrémmel még ismerkedünk, de első néhány használatra nagyon meg vagyok vele elégedve, és még az illata is kellemes. 



Ezt a gyönyörű kámeás, lila gyöngyökkel díszített fülbevalót egy táncos társam készítette nekem és teljesen oda vagyok érte *.*



Ezt a mamuszt anyósoméktól kaptam névnapomra. Először kicsit megijedtem, mert 36-os a mérete én pedig elég régóta 38-as lábbeliket hordok, de hát ez van, ha Viktor informálja a családot :D Viszont a félelmem alaptalannak bizonyult, ugyanis nagyon kényelmes és rugalmas az anyaga, így simán tudom hordani. A mostani hideg esték alkalmával nagyon jó szolgálatot tud tenni, ééééés karácsonyos a mintája ^^



Szintén tőlük kaptam ajándékba ezeket a sütiszaggatókat, amiknek láttán visítva örvendeztem, ugyanis eddig édesanyám formáit használtam, de végre van sajátom :) Anyu most majd visszakapja az övéit, én pedig szebbnél szebb mézeskalácsokat fogok készíteni ezzel a kis készlettel :)



Van benne mindenféle forma: hintaló, szívecske, hullócsillag, mézeskalács figura és még rénszarvas fej is. A személyes kedvencem viszont a legutolsó csodaszép hópehely, hát milyen gyönyörű már? *.*



Ez ugyan nem névnapi ajándékként került hozzám, de úgy is vehetjük, hogy megleptem magam vele - Elenitől vettem a Dance Legend Anthem lakkját, amibe már akkor beleszerettem, mikor ő mutatta be a blogján. Nem gondoltam volna, hogy valaha is az enyém lesz, de nagyon örülök neki, hogy tévedtem, mert kétség kívül az egyik legszebb lila lakk, amit a készletemben tudhatok ^^ Kicsit körülményesen jutottam hozzá, mert egy hétig ült rajta a posta, én meg már tövig rágtam a körmeimet utána, de meg van, itt van, épen és sértetlenül :P



Szintén külön szerzemény életem első CBL lakkja, nevezetesen a Rest in Pieces nevű árnyalat. Ezt a facebook körömlakkos csoportjában szúrtam ki és alig akartam hinni a szememnek, ugyanis a körömlakk kívánságlistámon már hónapok óta rajta van, de sosem tudtam beszerezni. Égi jelnek tekintettem a dolgot és azonnal lecsaptam rá - nem is bántam meg. Csodás, mélylila-mélykék holo lakk, amivel nem tudok betelni :)



Lassan már nem telik el úgy ünnepi zsákmányos bejegyzés, hogy ne hoznék újabb MAC rúzst a készletembe. Bevallom nem gondoltam volna, hogy ekkora lesz a szerelem a márka rúzsaival, de sajna nehéz leállni vele :P Ezúttal a Viva Glam 1-es rúzsát hoztam el, ami édesanyám névnapi ajándéka számomra és egyszerűen oda meg vissza vagyok érte! Már régóta szerettem volna egy igazán szép piros rúzst, és habár a MAC-nak több szép árnyalata is van, nekem mégis ez tetszett a legjobban, mert klasszikus, kissé mélypiros szín, nem rikító fajta.



Névnapom alkalmából a Libri is meglepett egy 10%-os kuponnal, amit természetesen nem hagyhattam elveszni :P Mivel pont előtte fejeztem be a Beavatottat egyből tudtam, hogy a folytatását fogom megvenni. Már bele is kezdtem és eddig ez is legalább olyan jó, mint az első kötet.


Treacle Moon - The Raspberry kiss testvaj: az ember néha kincsekre tud bukkanni a Tescoban. Mikor a havi nagybevásárlást intéztem megakadt a szemem ezen a márkán, mint már oly sokszor előtte. Tetszik a minimalista design és az illatok elnevezése is, ezúttal pedig bele is szimatoltam a termékbe. Ómájgád, emberek, eddig azt hittem csak a TBS tud élethű illatokat kreálni, de ez a testvaj olyan durván édes-fanyar málnás, hogy egész nap csak szagolgatnám *.* Az állaga kissé habszerű, nem egy kemény testvaj, de már használatba is vettem és jelentem, még az én vacak érzékeny bőröm is szereti.




Ééééés az eddigi legnagyobb Yankee Candle rendelésem is itt van, ami Viktor ajándéka volt számomra ^^ Félévente szoktam rendelni tartokat, általában ősszel jönnek az őszi és téli illatok, tavasszal meg a tavasziak és nyáriak. Most értelem szerűen a fűszeresebb illatokat választottam, el is leszek velük jó darabig. Nézzük meg közelebbről, hogy mely tartokra esett ezúttal a választásom.



Sparkling Snow: Ennek konkrétan hideg illata van. Nem tudom ennél jobban megfogalmazni, de fólián keresztül is pont azt a hűvös, napfényes meleg illatot érzem, amit téli reggeleken ablaknyitás után. Csodálatos és nagyon friss.

Salted Caramel: sokak kedvence ez az illat, de én most próbálom először. Szeretem a karamellát, mint édesség, de mint illat nem tudtam miként álljak hozzá. Köztudott, hogy nem szeretem az édes, fojtogatós aromákat, de szerencsére ez kicsit sem gelly, nagyon finom karamella illata van pici kesernyés felhanggal. 



Christmas Memories: régi kedvencem ez az illat, tavaly is nagyon szerettük, mert igazi fűszeres sütemény illatot varázsolt a lakásba. Pontosabban én imádtam, Viktor meg vergődött tőle, mert emiatt állandóan megkívánta a mézeskalácsot :P

Pain au Raisin: Ezt az illatot már egyszer megrendeltem, de akkor ajándékba adtam, most viszont szerettem volna személyesen is kipróbálni. Isteni vajas sütemény illata van kis konyak aromával, a mazsolát egyelőre nem érzem ki belőle.



Cranberry ice: Nagyon tetszik ez az illat, igazi dércsípte áfonya, kissé fanyar, de édeskés is egyben, és nagyon-nagyon friss. Már fólián keresztül is imádom :)

Tarte Tatin: most nagyon újító hangulatomban vagyok, hiszen egy újabb édes illatot választottam (sőt még többet is), de ennek annyira különleges és finom illata van, hogy nem lehet nem szeretni. Első szimatolásra valami fanyar almaillatot érzek ki belőle, aztán jön az édes aroma és valami diós zamat is, ami megbolondítja az egészet.



Vanilla Bourbon: fogalmam sem volt milyen illatra számítsak ennél - valami tömény vaníliás gezemicére számítottam volna, ehelyett egy diós-mogyorós, kissé alkoholos valami fogadott enyhe vanília aromával. Első szimatolásra kissé férfiasnak éreztem, de azóta többször is "rájártam" és rá kellett jönnöm, hogy a maga tömény módján kifejezetten finom illat.

Winter Glow: ez egy nagyon tiszta, semleges illat, de nem olyan friss, mint a Sparkling Snow. Én amolyan otthonos téli illatnak mondanám nagyon enyhe édes utóillattal. 



Gingerbread Maple: mikor kivettem ezt a tartot a dobozból masszív mézeskalács illatra számítottam, de ehelyett kaptam egy masszív gyömbéres süti illatot. Elsőre kicsit csalódott voltam, de azóta töményen szívom magamba az aromáját és most már kiérzem a gyömbéren túl a többi téli fűszert és a juharszirupot is, igazi fűszeres süti illat, de csöppet sem émelyítő. Nagy-nagy szerelem eddig fólián keresztül :)

Red Apple Wreath: az egész kupacból ez az illat vett le a legjobban a lábamról. Egyszerűen fenséges a zamata, csodás piros alma édes fanyarsága keveredik benne a fenyőágak illatával, komolyan mámorító! Tuti ő lesz az első, amit kipróbálok ezek közül :P



Christmas Eve: fogalmam sincs milyen illatúnak kéne lennie a szentestének, de Yankee-ék szerint cukrozott gyümölcs illata van. Nos, engem nem annyira emlékeztet a kandírozott gyümik illatára ez a tart, inkább fűszeres és friss az aromája. Olyan érzést kelt bennem, mintha az adventi koszorú meggyújtása utáni párolgó fenyőgyanta illatát érezném az otthon melegével és egy lehelletnyi fűszerrel. 

Bundle Up: ó, ez is mennyei illat lett! Határozottan friss, mintha a frissen mosott kötött pulcsik melengető, öblítős aromáját szimatolnám, ami keveredik a hó illatával egy kiadós hógolyó csata után :) Nagyon finom illat és kifejezetten nosztalgikus is.



Season of Peace: ez a legfrissebb, legózonosabb illat az összes téli aroma közül. Fólián keresztül elég erős, de magam részéről kedvelem az üde, friss illatokat, így ezt is alig várom, hogy kipróbálhassam.

Home Sweet Home: szintén tavalyi kedvenc, idén sem tudok meglenni nélküle. Ott bujkál benne a sok fűszer, mint a fahéj és a szegfűszeg, de utóillat gyanánt kiérezni belőle a forró tea aromáját, ami számomra imádnivalóvá és egyben zseniálissá is teszi ezt a tartot.

Icicles: tavaly nem mertem vele próbálkozni, mert mikor megszimatoltam az Allee standjánál túlságosan férfiasnak, erősnek éreztem. Nos, ez változatlanul így van, de mivel elég sok édes illatot rendeltem úgy láttam jónak, ha néhány tisztább illattal is kiegészítem a repertoáromat. Engem ez az illat férfi aftershave-re emlékeztet, de kellemes, csak fólián keresztül kissé tömény.



Hát azt hiszem kellőképpen kigarázdálkodtam magam és jó sok holmival gazdagodtam, most karácsonyig szigorúan csak a legszükségesebb dolgokat fogom pótolni :P

Ti miket zsákmányoltatok legutóbb?
Melyik termékről szeretnétek elsőként tesztet?

12 megjegyzés:

  1. Utólag is boldog névnapot! :)


    A rúzst, remélem megmutatod nekünk is majd, imádom a rúzsokat még másokon nézegetni is...a pirosakat (kedvenc színem lévén) meg pláne...:D
    (És megkívántam a TESCO-s testvajat...vagyis nem megenni...hanem kipróbálni...:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Persze, hogy mutatom, csak legyen időm megírni a bejegyzést :P
      A Tesco-s testvajjal érdemes egy próbát tenni, mert tényleg remek :)

      Törlés
  2. Boldog Névnapot! Kár, hogy az enyémet nem tudja senki:'D nálunk itthon nem szokás névnapozni, ezért tudom ciki, de senkinek sem tudom mikor van névnapja. Pedig görögben akkora csinadratta van, hogy névnapján dolgozni sem kell az embernek. Bevezethetnék itthon is ^_^
    A fülbevaló nagyon szép ^_^ jót mosolyogtam, hogy Viktor nem tudja x év után hanyas a lábad:'D szerintem a férfiak többsége bajban van a számokkal:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi ^^ Egyébként én sem nagyon követem a névnapokat, sok ismerősöm, rokonom születésnapját sem tudom észben tartani, de hát ez van, aranyhal memóriám van :D
      Ja, Viktor szemében már nem is tudom mióta 24 éves vagyok, szóval nem csak a cipő méretemmel nincs tisztában :P De én így szeretem ^^

      Törlés
  3. Boldog névnapot!
    Nagyon jó dolgokat kaptál :)
    Gyorsan megkérdeztem Ádámot, hányas a lábam, és rávágta, hogy "36...neeeeem, 39" :D
    Szóval ez általános baki, úgy tűnik. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Úgy néz ki ezek a drága férfiak nem figyelnek a részletekre :P

      Törlés
  4. Húha micsoda YC áradat, most meghoztad a kedvem, hogy megint elmenjek a Dohány utcába...:D

    VálaszTörlés
  5. Utólag is boldog névnapot!:) (én egész hétvégén szomorú zenét hallgattam).
    Otthon én is mamuszban mászkálok, szép lila (és rózsaszín), az egyetlen norvégmintás darabom:D A rúzsra egyébként én is kíváncsi lennék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)
      Hű, én rózsaszínt tuti nem vennék magamra, ruhában legalábbis. Sminkben könnyebben elviselem.
      A rúzsról pedig hamarosan lesz teszt :)

      Törlés
  6. Utólag is Boldog névnapot! Mennyi szépséget kaptál! :) Én is betáraztam az ünnepek előtt tartokból és az el YC diffúzeremet is beszereztem Sparkling Snow illatban. Nálam az örök kedvenc a Season of Peace, imádom . :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Én még ismerkedem ezekkel a téli illatokkal, ráadásul srópolok velük, hogy kihúzzam tavaszig, de így is vészesen fogynak :P Nálam most a Red Apple Wreath a kedvenc, olyan fenséges almás-fenyőgyantás illata van *.*

      Törlés